Egyiptom (3)

A busz lassan haladt a szakkarai nekropolisz és a Dzsószer-piramis felé. Utóbbi Egyiptom legelső piramisa, ám nem hozott szerencsét az elsőség, az építők még elkövették azokat a szerkezeti hibákat, amelyeket később, a világ által leginkább ismert gízai piramisoknál esetében már sikeresen elkerültek. A legelső piramis hátralévő évei tehát megvannak számlálva, a szakértők egyetértenek abban, hogy elkerülhetetlenül összeomlik. Ezért is akartam látni.
hétfő, 28 január 2013 17:22

Az egyiptomi piramisok

2013. egy szép májusi hajnalán fél hatkor indultam Kairó központjából, a Tahrir tér melletti kis panzióból, a metró már járt, egészen a Gíza nevű metróállomásig utaztam. A három gízai piramis innen még tíz kilométerre volt, de rengeteg kis iránybusz haladt arra, az ember csak felpattant a helyiek közé. Leszállás után még egy kilométert kellett gyalogolni, de reggel hét előtt már annál a bejáratnál voltam, ahol az egyiptomi kiszolgáló személyzetet (árusok, tevések, lovasok, idegenvezetők, jegyszedők stb.) engedik be, igaz, őket is csak nyolc órától. A legkorábbi turistabuszok délelőtt tíz körül érnek a piramisokhoz, más útvonalon, az egyiptomi személyzet ezért egyszerűen nem értette,…
hétfő, 06 február 2012 01:04

A piramisok, a Nílus és a Királyok Völgye

A piramisokról, a fáraókról, a Nílusról tanulunk ugyan az iskolában, ám átkelni ókori történelmünk meghatározó folyóján, meglátni Tutankhamon arany szarkofágját, a gízai piramisokat, egyszóval, magát az emberiség egyik bölcsőjét, Egyiptomot, mégis valószerűtlen élmény. Három méltóságteljes piramist nézek, az óbirodalom három uralkodója emeltette: Hafré, Kheopsz, Menkauré. A feleségemnek évek óta Egyiptomról szóló könyveket kell venni, hát most itt vagyunk.