Több millió tonna, és „negyvenkét évszázad néz le ránk” (azért nem negyven, mert Napóleon katonáinak címzett elhíresült mondása óta eltelt kétszáz év). Valahol olvastam, idegen bolygóról érkezett űrhajósok építették, másképp hogyan lehetséges ilyen csoda? Ám inkább a görög történetírónak, Hérodotosznak hiszek, szerinte csak Kheopsz piramisán, húsz éven keresztül, húszezer ember dolgozott.
Egy szűk folyosón bemegyünk a piramis belsejébe. Bent elképesztő páratartalom, egy percig bírjuk, a teremőr bácsika órákig, amíg fel nem váltják, ez is egy kisebb csoda. Egyiptomi utazásaim során ő, valamint később egy cipőtisztító fiú kapja a legnagyobb baksist. Mi, a mázlisták, viszont ebédet kapunk a piramisoktól pár száz méterre lévő étteremben.
Szemben az oroszlántestű, emberfejű szobor, a Szfinx. Soha nem fogják megfejteni a rejtélyét, testén állítólag olyan eróziós nyomok vannak, amelyeket csak heves és sokáig tartó esőzések okozhattak. Egyiptom időjárása tizenkétezer évvel ezelőtt volt ilyen, azóta megváltozott. Sokan hisznek benne, az elsüllyedt földrész, Atlantisz lakói formálták, és a fáraók is csupán kiásták a homokból.
Nem tudom. Egyiptomi ételt eszünk, nyárson sült bárányt, majd koftát, azaz korianderrel fűszerezett húsgombócot, káposztasalátát, baklavát (dióval és mézzel töltött süteményt), rá hibiszkusz tea dukál. A Szfinx mintha sóvárogva nézné a tányérunkat, vélekedem, ám az igazság az, hogy apró porszemek vagyunk az ő távlataihoz képest.
Három plusz kettő
A hazai utazási irodák alapvetően három egyiptomi turistaközpontba, régióba szerveznek utakat, valamint vannak még a nílusi hajóutak, illetve a búvártúrák. Az első turistaparadicsom, a legfiatalabb, Taba és környéke. Az izraeli határtól déli irányba, negyven-ötven kilométeren keresztül, a Sínai-félsziget keleti partján gyönyörű és kényelmes szállodák sokasága húzódik.
A második turistaparadicsom a Sínai-félsziget csúcsán lévő Sharm el Sheikh, itt ér véget az Akabai-öböl, és kezdődik a Vörös-tenger. E két központ további előnyei, hogy át lehet menni Izraelbe, Jeruzsálembe, Betlehembe, Jordániába - utóbbi akár hajóval is megközelíthető. Az egyiptomi partokról nem egyszer néztem vágyakozva az Akabai-öböl túlsó oldalán lévő Szaúd-Arábiát, ám az odautazás nem volt megoldható.
A Sínai-félszigettől Kairó nincs messze, a Nílus völgyében fekvő húszmillió lelkes város az arab világ, Afrika, a Közel-Kelet politikai, gazdasági, kulturális központja, az idelátogató minden igényét kielégíti: keleti nagyváros, modern metropolisz, több száz mecsetével, egyetemével vallási, oktatási központ, s egyben a műemlékek, ősi kincsek rajongóinak zarándokhelye. Kairónál északabbra jutni kicsit nehéz a magyar turistának, holott a Földközi-tenger partján fekvő Alexandria és Port-Said bizony megérne pár napot.
A harmadik turistaparadicsom, Hurghada, több száz kilométerrel délebbre helyezkedik el, ám ennyivel közelebb is van Luxorhoz, a Királyok Völgyéhez, a karnaki templom-együtteshez, és a világot Egyiptommal megajándékozó Nílushoz. Mindhárom helynek megvan a varázsa, szerencsére több dologban hasonlítanak egymásra. Például, az egyiptomi szállodák tisztasága, szervezettsége, az ott dolgozó emberek kedvessége engem minden alkalommal levesz a lábamról, arról nem is szólva, az egyhetes nyaralás teljes költségéből (repülőt, illetéket, biztosítást is beleértve) hasonló színvonalú hazai szállodában két-három napra futja.
Hasonlóan jól szervezettek a nílusi hajóutak, a Vörös-tenger pedig a mély- és könnyűtengeri búvárok egybehangzó véleménye szerint, az egyik legjobb az egész világon. Közel háromszázféle korall, több mint ezer halfajta, színpompás élővilág, elsüllyedt ókori gályák, ilyeneket hallottunk sokuktól. Jacques Cousteau kapitány pedig annak idején úgy fogalmazott élete legszebb merülési óráit töltötte a Vörös-tengerben, a csodák folyosójában.
Átkelés az ősi folyamon
Hurghadából tartunk Luxor felé. Egyiptomban, bármilyen furcsa, az előforduló terrorista merényletek ellenére sokkal jobb a közbiztonság, mint nálunk, az emberek törvénytisztelők, fegyelmezettek, az van, amit a rendőr mond. Az egyiptomi kormány mindent megtesz a turisták biztonságáért, a buszokat – a miénket is – egy helyre terelik össze, és hamarosan indul a konvoj, előtte, utána, közepén felfegyverzett katonák, terepjárókkal. A városokban, melyeket átszelünk, kordonnal zárják le az összes átvezető utat, a csatornákon átívelő hidat is fegyveresek őrzik. A turizmusból származó dollár milliárdokra a kormánynak szüksége van, nem kockáztatnak.
A városok közt, az útszéli pihenőknél szintén katonai zárás, ettől függetlenül nagyban zajlik az üzlet. Jól keresnek a mosdók üzemeltetői, az égvilágon mindent kínáló árusok, vagy a tevével, kecskével megjelenő, magukat egy-két egyiptomi fontért fényképezni hagyó helyiek. Senki sem sajnálja tőlük.
Ahogy elérjük a Nílus-völgyét, óriási a változás, a Keleti-sivatag kopár sárgasága után pálmafákat, gazdag vegetációt látni. Feltűnnek az első városok, falvak, a turistaközpontokkal ellentétben itt már érezhető a nagy szegénység, sok faluban csupán sárviskókban laknak. Igaz, a földek megműveltek, gondozottak az öntözőcsatornák, igaz, ebből a vízből egy korty is komoly fertőzést okozna európai embernek nekik kutya bajuk, gyerekek fürdenek benne.
Egyetlen folyónál sem éreztem azt az időtlenséget, a történelem leheletét, mint amikor először megpillantottam a Nílust. Az egyiptomi csillagászok és matematikusok napra pontosan tudták, mikor érkezik az áradás, amely fekete, termékeny iszapréteggel vonja be a folyópartot. Ha elmaradt az áradás, éhínség tombolt. Hatalmas zöldes-kék kígyó a sárga sivatagban, amely átszeli az országot, partjai mentén lakik a nyolcvanmilliós lakosság túlnyomó többsége. Az élet zöld folyosója mindössze tíz kilométer széles, igaz, közel hétezer kilométer hosszú; megoszlanak a vélemények, hogy a Nílus, vagy az Amazonas a világ leghosszabb folyama.
Alabástrom és gipsz
Kairó, piramisok, papirusz, Királyok Völgye (ahol már a rómaiak is turistáskodtak, megnézve a fáraók sírjait), és Luxor – talán e szavakra ugrik be leginkább mindenkinek Egyiptom neve. Az ősi Théba fénykorában (kapaszkodjanak meg!) egymillió lakossal bírt, a helyén álló mai Luxor „csupán” százezer lakosú város, Karnak még kisebb. Több mint háromezer éve a politikai, gazdasági központ a Földközi-tengerhez közelebb eső régiókra tevődött át, majd jöttek a félelmetes asszírok, utánuk a perzsa hódítók, amit ők nem végeztek, befejezte helyettük kétezer éve egy földrengés. Maradtak a fenséges romok, szobrok.
Mint például a Memnón-kolosszusok, III. Amenhotep fáraó tizenöt méter magas ülőszobrai, amely közül az egyik megrepedt egy földrengésben, és amikor a kelő nap sugarai elkezdték melegíteni, zenélő hangokat adtak ki. Memnón, édesanyját, Éószt, a hajnal istennőjét köszöntette reggelente énekkel, ezért lett ő a névadó. Ma már nem zenélnek, az egyik nagyeszű római császár a repedés helyét összeillesztette; azóta is várja a zenét.
Következik a Királyok Völgye, innen került Tutankhamon tizenegy kilogrammos aranyszarkofágja a Kairóban lévő Egyiptomi Múzeumba; ilyen az élet, gyerekkorában elhunyt, „jelentéktelen” fáraó volt, mégis talán többen ismerik, mint a hatvanhat éven keresztül uralkodó II. Ramszeszt.
- Figyelj, vegyél már valamit, mert rohadt meleg van – mondja közvetlenül az egyik egyiptomi árus egy órával később Hatsepszut (a kevés fáraónő egyike) impozáns templománál és II. Ramszesz „alabástromszobrát” kínálja. Persze, gipszből van, ha leejteném, összetörne, de megsajnálom a srácot, „gipszáron” megveszem.
A templom az egyiptomi építészet remeke, ugyanakkor a következő állomás, Karnak mégis valami más kategória. Amon-Ré főisten templom-együttese száz hektáron terül el, romjaiban is lenyűgöző, közel másfélezer éven keresztül építette legkevesebb harminc fáraó. Szeptember van, ám a hőség jócskán negyven fok felett jár, a huszonöt méteres oszlopokból álló csarnokban keresünk menedéket. Az oszlopok egy-egy növényt mintáznak, a kőerdőben annyira kicsik vagyunk, mint korábban a Szfinx mellett.
Így van ez rendjén, nézegetem két héttel később a karnak-i fotókat, a lényeg, hogy a legnagyobbnak tartott fáraó gipszszobra ott figyel a polcomon.
Honnan jöttél, jártál már itt?
Egyiptomban az élet az utcán zajlik, nyitottak a kávézók, kifőzdék, a műhelyek is az utcára települtek, a belső rész gyakorlatilag raktár, sok a mozgóárus. Üldögélnek, tévézgetnek, beszélgetnek, a férfiak közül majd mindenki dohányzik, vízipipázik; imádják a kávét is. Sokan beszélnek angolul. Arra fel kell készülnünk, hogy mindig üzletet akarnak a turistával. - Honnan jöttél, jártál már itt? – kérdezik kedvesen, ám ezzel rögtön fel is mérik a terepet. Kelet- vagy Nyugat-Európa a hazád, mennyire vagy elengedve, mennyire ismered a helyi árakat. Mindegyiknek van magyar „barátja” Budapesten, névvel, címmel, „járt” magyar lánnyal. Behívnak, írjál le valamit magyarul egy papírra, aztán bent megpróbálnak rád sózni valamit. Nem lehet rájuk haragudni, nagy a szegénység, mindenki úgy keres pénzt, ahogy lehetősége van rá.
További javasolt programok
Kairó
- Egyiptomi Múzeum
- Mohamed Ali alabástrom-mecsete
- Khan El-Khalili bazár
- Kopt negyed
Sínai-félsziget
- Szent Katalin kolostor
- Dahab, különleges korallzátonyok
- Mózes-hegye, a Mussa-csúcs, és onnan a napfelkelte
A gyógyszer neve Antinal
A széntablettát elfelejtheti a magyar turista, semmit sem ér. Egy francia cég, direkt európaiaknak, hasmenés ellen fejlesztette ki az Antinal nevű gyógyszerét, megvásárolható minden patikában.