hétfő, 19 március 2012 00:21

Marokkó: Agadír és a fán legelő kecskék

Írta:

Amikor az iszlám harcosok az arab expanzió idején elértek az Atlanti-óceán partjára, megesküdtek a Prófétának, hogy csupán a nagy víz miatt nem nyomulnak tovább nyugatra (és sokak balszerencséjére, északra fordultak, az Ibériai-félsziget felé). Évszázadokkal később, jómagam is az Atlanti-óceán partján állok, példának okáért Agadírban, Marokkó egyik legfiatalabb városában. Szemben az óceán, jobbra egy hegyecske, amelynek oldalán hatalmas, arab nyelvű felirat: Isten, haza, király. Esténként ki is világítják, igazán attraktív.

Ismerős is a felirat. Nálunk – vagy legalábbis az én emlékezetemben - az Isten, haza, család „szlogen” a kisgazda párthoz kötődik, itt a harmadik szó, a család helyett a király használják. De azt hiszem, ez apróság, mert a király a családot is jelenti, hiszen VI. Mohamed és egész családja a marokkóiak büszkesége, mindenhol kint vannak a fényképeik, sőt, a király a mostani arab tavaszt is megúszta kisebb alkotmánymódosítással, amely valamivel kevesebb jogosítványokat ad neki a kinevezések ügyében. Távozása szóba sem került, ahhoz túlságosan szeretik és tisztelik a marokkóiak.

Agadír kitűnő hely egy családi nyaralásra is, gondozott strandja tíz kilométer hosszú, nagyon jó minőségű a víz, a part, a homok, a biztonságra lovas rendőrök ügyelnek, de egyáltalán nem zavaróak. Miért is félne tőlük a turista? Marokkó egyik legfiatalabb városának pedig azért nevezik, mert 1960-ban a környék nem túlságosan jól megépített házai között óriási pusztítást végzett egy földrengés, a hatóságok ezt követően döntöttek az új üdülőváros megépítéséről.

A városban járva-kelve úgy látom, elsősorban a praktikusság, az átláthatóság vezérelte az építőket, no meg a vasbeton szerkezetű épületek biztonsága, így Agadír nem különösebben szép város, bár a hangulata kellemes, sőt, az Atlanti-óceán nyaranként hűti az ideérkező forró, szaharai légtömeget, ezért még július-augusztusban is elviselhető a klíma. (Az arab harcosoknak megálljt parancsoló óceán egyébként télen fűt, így tehát minden a helyére kerül.)

Kikötő és portugál erőd

A portugál hajók az 1400-as évek végén horgonyoztak le ezeken a partokon, ők alapították az erődöt, a jelenlegi kikötő-felügyelőt, ezt a „pozícióját” alátámasztják a ma is impozáns bronzágyúi, innen mindent elérhettek a városban. Majd változtak az idők, és jöttek az agilisabb, tettre készebb hódítók, a spanyolok, a franciák.

Ám szerencsére itt maradt a portugál erőd, utóbbi közel kétszázötven méter magasságból felügyeli a kikötőt, amely forgalmas és szerintem mindenféle titkokat is rejt. Ezt onnan sejtem, hogy a várossal egyetemben természetesen a kikötőben is bőszen fotóztam, ám néhány kisebb hajónál kifejezetten idegesek lettek tőlem az emberek; szerintem hasiscsempész hajók voltak; toltam is arrébb a biciklit, nem volt kedvem konfliktusba keveredni.

A gyanúmat persze az is megalapozta, hogy esténként az Atlanti-óceánba bukó nap látványát nem tudtam úgy végigélvezni a parton, hogy ne jöttek volna oda marokkói srácok, bőszen kínálgatva mindenféle bohócságokat. A teljes képhez hozzátartozik, a hajók többsége valóban ártatlanul, halakban, leginkább szardíniákban utazott, több helyen is megálltam, és végignéztem a halászok és a kereskedők, vendéglősök alkudozását.

Minden igény kielégíthető

A kellemes üdülővárosban mindent megkap, elér az ember. A remek tengerpartról volt szó, a tengerparti éttermek, halétkezdék kínálata bőséges, a városban boltok sokasága várja a turistákat, van nagy piac, fix áras bolt is – ha valaki netán unná az alkudozást. Számos, a nyugati turisták ízlése szerint kialakított bár, pub működik, bár én nyilvánvalóan csak oda mentem be, ahol helyiek ültek, és nem nyugati-kommersz-bárhollehetne hangulatú helyekre. Ahogy egy menő üdülővároshoz illik, mindenféle vízi sportot lehet űzni, vagy szafarikra menni, terepjárókkal száguldozni a homokdűnék között. A közbiztonság is teljesen rendben van, egy ilyen üdülővárosban vigyáznak az aranytojást tojó tyúkokra, a turistákra.

Ha valaki a mozgalmasabb turizmus híve, számos lehetősége van egy vagy több napos kirándulásokra. Marrakesh az egyik legnagyobb név a marokkói turizmus palettáján (a városról, illetve az agresszív marrakeshi kígyóbűvölőkkel folytatott harcomról külön riportban számolok be ezen az oldalon.) Nem is a cápavadászat vagy a hajókirándulás az igazi élmény, hanem Essaouria és az Atlasz-hegység. Utóbbinál mély szakadékok, magasra szökő hegyek, hágók, kanyonok, hegyi oázisok, keskeny szorosok, rózsaszín sziklák, narancsligetek, mandula- és pálmafák segítenek a relaxációban, szamarakkal, tevékkel, kis berber falvakkal, jó berber étkekkel, szőnyeg- és ezüstárus boltokkal egyetemben.

Essaouria neve talán többet mond a magyar fülnek úgy, hogy Mogador, mogadori rózsa, ez volt ugyanis a neve a középkorban. Marokkó egyik legszebb tengerparti városának tartják, az is, jellegzetes kék-fehér házai a portugálok hódítókra emlékeztetnek, a hatvanas években viszont már a nyugati művészvilág fedezte fel magának.

Agadír környékén egyébként rengeteg kecskét lehet látni az argana fákon, ez utóbbi az olívafákkal van rokonságban, a kecskék szereik a bogyóit, leveleit, és mivel nem érik el a csemegét ágaskodva, így hát felmásznak rá, jó fejek: segíts magadon, és Allah is megsegít.

Megjelent: 1933 alkalommal
Tovább a kategóriában: Marrakesh, Marokkó királyi városa »