Miért is keveredtem filozófiai nézeteltérésbe a kígyóbűvölőkkel? Hát mert úgy vélték, ha a világhírű, hatalmas Jemma El Fna bármely szegletében az utazó felemeli a fényképezőgépét, akkor hiába vannak akár kétszáz méterrel is arrébb, nekik pénz jár.
Elmagyaráztam, hogy ez nem így van, ha a produkciójukat fényképezem, akkor természetesen fizetek. Ám ha tőlük távol, a hatalmas teret, akkor nem. És nem is kaptak egy árva dirham-et sem, régóta járom az arab világot, megtanultam az erőszakos árusok kezelésének módját.
Egyébként, ha már itt tartunk, a kígyók süketek, bármilyen zenét lehet nekik játszani, klasszikust, jazzt, vagy rock and rollt, a pikkelyeseknek tökmindegy, az ember sípjának és kezének mozgását követik táncukkal, ami meg ráadásul nem több mint csupán a védekező pozíció felvétele.
De haladjunk sorjában.
Marrakesh az ország első fővárosa volt, és a Marokkó név is ennek a szónak a torzult változatából származik. A 11. században alapított város a mai napig ugyanúgy a hegyekből, vezetéken keresztül kapja a vizet, mint ezer évvel ezelőtt. A történelem viharaiban változott, hogy melyik népcsoport, melyik uralkodó befolyása alatt állt. Nekünk Magyarországról néha egybefolyik, hogy ki az arab, a mór, a berber, pedig nem lehet egy kalap alá venni őket.
Első célpontom a Koutibia, a város legnagyobb mecsete volt, amelyet a 12. században építettek és mind Marokkóban, mind az Ibériai-félsziget mór területein számos épület másolta, utánozta az elkövetkezendő évszázadokban.
A vörös téglákból épült mecset nyolcvan méter hosszú és hatvan méter széles, csak muzulmánok léphetnek be, így én kívülről gyönyörködtem benne.
A 77 méter magas minaretjét homokkőből építették, amelyet hosszú ideig a jellegzetes marrakeshi rózsaszín vakolattal borítottak, amelyet azonban az 1990-es években levettek, hogy az eredeti felület látszódjon.
Rendeletben szabályozták, hogy e minaretnél magasabb épület nem emelkedhet a városban, így a tetején lévő négy, egymásra helyezett és felfelé csökkenő nagyságú aranyozott rézgömb legkisebbike valóban a királyi város legmagasabb pontja.
A Bahia Palota a mór építészet egyik remekműve, állítólag az Alhambrát próbálta vele másolni építtetője, Bou Ahmed nagyvezír a 19. században. Itt éldegélt szigorú cölibátusban, fél tucat feleségével és kéttucat ágyasával, akik közül a nagyvezír kedvencét Bahiának hívták, innen a név.
Amikor Bou Ahmed 1900-ban meghalt, a szultán azon nyomban be is költözött a pompás palotába, amely nem csupán a muzulmán főméltóságoknak, vagy az utazóknak, turistáknak jön be nagyon, hanem a filmeseknek is, nehéz felsorolni, hány produkciót is forgattak már a Bahia falai között.
A mór építészet minden szépsége, jellegzetessége megtalálható itt. A falakat díszítő kőcsipkék és fafaragások.
A cédrusfa mennyezetek.
A szökőkutak, a belső titkos kertek.
A boltívek, a mozaikok. A mozaikokat egyébként már Babilonban is ismerték.
A kovácsoltvas ajtók.
A palota felépítésének első szakasza hét évig tartott. Az egyik legszebb része az impozáns főudvara, amelyre a háremhölgyek lakosztályai nyíltak.
Ezt követően Észak-Afrika egykor legjelentősebb iszlám teológiai főiskolája felé vettem az utam. A Ben Youssef Madrassa falain belül minden évben mintegy ezer diák tanult itt, napjainkban azonban már nem működik a főiskola, így turistalátványosság lett.
De a gazdag faragások, a geometrikus minták, a Koránból vett feliratok, az épületek, a teraszok, hálótermek, tantermek sokat elárulnak az egykor itt folyó gazdag szellemi életről.
A városban remek éttermek várják a látogatókat, de az is élmény, ha az ember csak úgy sétálgat az utcákon.
Hiszen a várost nem véletlenül nevezik a Dél Gyöngyének, egy idő után magával ragad hangulata, a mór építőművészet remekei, a mecsetek, minaretek, paloták, háremek, vallási iskolák kavalkádja, a víztározók, szökőkutak, belső kertek, olajfaligetek nyugalma, az óváros nyüzsgő utcái, piacai, műhelyei, kávézói, éttermei sokasága.
És nem minden muzulmán nő jár hagyományos viseletben, hiszen Marokkó a legnyugatibb keleti ország.
Minden városnak léteznek elsőszámú látványosságai, vagy egyetlen dologról azonosítja be mindenki (lásd például Párizs és az Eiffel-torony), Marrekesh szimbóluma a világhírű Jemma el Fna tér.
Kedves jelentése szerint a Lefejezettek tere, nem kell sokat gondolkodni, hogy miért is kapta ezt a titulus, itt voltak a középkori kivégzések és itt tették közszemlére a levágott emberi főket.
Manapság egyetlen hatalmas forgatag, ahol minden megtalálható a hennafestőktől az akrobatákig, a tűznyelőktől a mesemondókig, a lacikonyhaárusoktól a hastáncosokig.
A téren az égvilágon mindent árulnak.
És miként az elején szó volt róla, a kígyóbűvölők saját princípiumuknak tartották a teret, és úgy vélték, ha bármely szegletében az utazó felemeli a fényképezőgépét, akkor hiába vannak akár kétszáz méterrel is arrébb, nekik pénz jár.
Mint említettem volt, csak azért sem fizettem, sőt, csípőnél tartott géppel csináltam suttyomban egy fotót, a kígyó éppen egy tojást tartott a szájában.
