hétfő, 20 február 2012 19:17

Tunézia, a fiatal ország

Írta:

„Lehetséges, hogy kicsit sok gyereket csináltunk”. Mohamed, szaharai kirándulásunk vezetője szégyenlősen elneveti magát. Tényleg, sok a gyerek: Tunézia annyira fiatal ország, hogy kilenc és félmillió lakosának negyven százaléka tizenhat év alatti. „De ez egy ország erejét is bizonyítja, nem?” Erre már én is nevetek, persze, nézd meg, mi van nálunk, Magyarországon, már tízmillió alatt vagyunk.

Mohamed szerint egyébként a tunéziai állam nem szívbajos: három gyerek után minden szociális támogatás jár, a negyedik gyerektől számítva lényegében semmit nem kapnak a szülők. De minden településen dolgoznak családi tanácsadók, és államilag segítik a születésszabályozást. A helyzet miatt sokat költenek oktatásra, de ez is megtérül, nem? „Igen, Mohamed, feltétlenül.”

Az algériai határ mellett

Egy napja indultunk az algériai-tunéziai határ mellől, az Atlasz keleti lejtőinek hegyi oázisaiból. Algériába nem merészkedtünk át, itt van a család is, és a nyugati szomszédban jóval keményebb az élet, aki teheti, a jobb orvosi kezelés, vagy egyszerűen csak a szabadabb légkör, a változatosabb szórakozási lehetőségek miatt rendszeresen átjár Tunéziába. Öt-hat óra út után átvágunk a hatalmas, kiszáradt sós tavon, a Chott El Jeriden-en, ahol még az útjelzők is sóból vannak, hasonlóan a teve és kecskeszobrokhoz.

Délnek tartunk a Toyota terepjáróval. Ebből a márkából a tunéziai vezetés pár éve több tízezret rendelt, és a japán fél a remek üzlet láttán azt is vállalta, hogy ingyen épít; például a főváros, Tunisz és az ókori pun város, Karthágó közti összeköttetést biztosító közúti híd így jött létre, de több közlekedési csomópontot, felüljárót is létrehoztak a távol-keletiek. Ugye, nem is csacsiság a protekcionista gazdaságpolitka?

Mohamed a távolba mutat, gyönyörű oázis zöld pálmaligetei felé haladunk, Douz városkája az, a Szahara kapuja. Elkezd cseperegni az eső. Júniusban, a sivatagban, a Szaharában - ezt sem gondoltuk volna. Megállunk, százméternyire tevecsapat, Mohamed szerint gazdáik hetekkel ezelőtt kicsapták őket a sivatagba, mintegy fél tucat nőstényt és egy - szigorúan csak egy - hímet; ha ketten lennének, képesek ölni a nőstényekért. A tevék tátott szájjal isszák a perceken belül elálló égi nedűt.

Indulunk, és Mohamed egy remek szállodába vezet bennünket, az udvaron édesvizes, valamint termálvizes medence is van. Júniusban, a sivatagban: ha ezt Rejtő Jenő legionáriusai megérhették volna! Vezetőnk szerint a mérnöki munkákat jó eséllyel magyar szakemberek végezték, a hetvenes évektől Magyarországon csökkentek a kutatási lehetőségek, és a felszabadult kapacitás miatt a mérnökeink csak Tunéziában több száz kutat fúrtak - a Szaharában egyébként óriási mennyiségű artézi víz van, nem is olyan sokkal a felszín alatt. Két napot töltünk a sivatagban, a naplementék lélegzetelállítóan szépek, a színek leírhatatlanok, persze, este tizenegy után szükség van a pulóverre. Elköszönünk Mohamedtől, továbbindulunk keletre, Djerba szigetére, ami már a keleti határ mellett, a másik szomszédhoz, Líbiához van közel.

Djerba, a napfény szigete

Ahogy közeledünk Djerba felé, az út mentén egyre több benzinárus tűnik fel. Líbiából jöttek át, gallonokban hozzák az üzemanyagot és európai szemmel nézve nevetséges áron, pár dínár fejében árulják literjét - vizet drágábban vásárolhatunk. Mindenki úgy csinál pénzt, ahogy tud, a két kormány nem sokat foglalkozik ezzel a kis állampolgári biznisszel. Pedig Tunéziában a hatóságnak tekintélye van, nagyon jó a közbiztonság, és amit a rendőr mond, az úgy van. Arab barátainkat megkérdeztük, mi történne akkor, ha valaki egy intézkedő rendőrnek támadna? A válasz egyértelmű volt: egész életében nyögni fogja tettének következményeit.

Djerbát a napfény szigetének is hívják, itt a legmagasabb a napsütéses órák száma, a hőmérséklet télen sem megy tizenöt fok alá. Itt él békében az arab világ egyik legnagyobb zsidó közössége, itt él a legtöbb fekete tunéziai, akik a délről behurcolt rabszolgák leszármazottai. Az itteni halpiacon nem úgy megy a vásárlás, mint máshol: árverés, hal-tőzsde van. A frissen fogott halakat füzérre tűzik, és ráírják a kikiáltási árat, és mehet a licit. Itt vannak az ország legszebb fazekas árui, és a Párizsban élő tunéziai fűszeresek nagy része Djerbáról származik; nyár elején és végén charterjáratok sokasága ingázik a francia főváros és a sziget között.

Az egész országban itt a legfinomabb a tengerpart homokja, élmény mezítláb sétálni rajta. Itt is kezdődnek a reggelek, ám egy bácsikát soha nem tudunk megelőzni, kelhetsz bármilyen korán, már gereblyézi a homokot, szedi a szemetet, és pár dínár ellenében a napozó-ágyakat is felállítja. Lelkiismeret-furdalásunk van, évtizedekkel idősebb nálunk, neki kellene pihennie. De mit tehet az ember? Bámuljuk a tengert, a hajókat, a napfényben fehéren szikrázó szállodasort.

Matmata

Djerba szigetétől komppal megyünk vissza a szárazföldre, és északnak vesszük az irányt. Az első állomás, Matmata, a berberek földje. Évezredes barlanglakások, gabonatárolók tárulnak elénk, az életforma sem változott ezer évek óta. A kecskék jóval fiatalabbak, gátlástalanul nyalogatnak bennünket. Az egyik barlang előtt a földbe ásva, kétszáz literes olajhordó, rajta német felirattal: Afrika-hadtest. Ezt még Rommel tábornok csapatai hagyták itt. Az elmúlt évezredek többi hódítójához hasonlóan alakult sorsuk, ők elmentek, a berberek maradtak, és a XXI. század turistáinak rohamát is a kellő módon képesek kezelni. Megkínálnak bennünket brikkel, ez félkör alakú, könnyű tészta, többnyire tojást tesznek bele és jól átsütik, de tálalható tonhallal, hússal.

Táplálkozunk és nézelődünk, a berber földek holdbéli tájhoz hasonlítanak, nem véletlenül forgatták itt a Csillagok háborúja több jelenetét is. Az amerikai filmesek fa- és bádogvárosa egyébként megmaradt, a tunéziaiak már idejekorán sejtették, ezzel még lehet valamit kezdeni. Annak rendje-módja szerint, turista-látványosság is lett.

Észak felé haladva megállunk El Jem-ben is, csodálatos római amphiteátrum maradt itt az utókornak, a Colosseum és a Horvátországban lévő pulai létesítmény után a világ harmadik, legnagyobb hasonló felépítménye. Harmincezer ember nézte itt alkalmanként a gladiátorok és a vadállatok kegyetlen küzdelmét.

Felkapott nyaralóhelyek

A magyar polgárok leginkább az ország tengerparti településeit, üdülőközpontjait ismerik, Mahdia, Monastir, Sousse, Port El Kantaoui, Hammamet, Nabeul nevei jól csengenek, ráadásul minden igény kielégítenek, luxushoteltől az egyszerű apartmanig, zajos, nyüzsgő utcáktól a csendesebb régiókig. Mivel a fiatal országban nagy a munkanélküliség, tisztesség és szerencse, ha valaki az idegenforgalomban dolgozhat. Ez meg is látszik a személyzet hozzáállásán – sok magyar vendéglátós tanulhatna tunéziai barátainktól.

Mahdia a legdélebbi település utunk során, oly vastag városfalai vannak, hogy az utcai árusok könnyen kipakolnak az átjáró kapuk hűvösében. Monastir Habib Bourguiba szülővárosa, itt is halt meg, és itt van a család híres, aranykupolás mauzóleuma. A negyvenezres város tágas terei, a pálmákkal övezett sugárútjai, és az impozáns, a IX. században épült nagymecset miatt tetszett mindig. A legszebb tengerparti sétány azonban talán Sousse-ban található, négy kilométer hosszan követi a tengerpart aranyhomokját és a végén az ország egyik legjobb bazárjának bejárata nyílik. Port El Kantaoui egy ékszerdoboz, nagyon gondozott, ápolt városka, Hammamet-ben rengeteg citrom- és olajfa illatozik mindenkinek, híres az éjszakai életéről, Nabeul pedig arról, hogy itt vannak az ország legfinomabb vörösborai.

Kairouan, a szent város

Nem csupán a tengerparton érdemes elidőzni, ha Sousse-tól nyugatra fordulunk, egy órányi út után felfedezhetjük Kairouant, Tunézia szent városát.A város büszkesége a mecset, udvarát 414 darab oszlop veszi körül, amit Karthágó romjaiból hordtak ide. Amikor először voltunk itt, szervezett úttal, az idegenvezető úgy találta, hogy elszámolta az időt, ezért azt hazudta a csoportnak, hogy a szent mecset udvarára keresztény nem teheti be a lábát. Évekkel később derült ki, egy tunéziai barátommal jártuk az országot, hogy ez egyszerűen nem igaz.

Megszólalnak a hangszórók is, imára hívnak a müezzinek. Az iszlám alappilléreinek egyike a napi ötszöri ima, hasonlóan a mekkai zarándoklathoz, az adakozás kötelezettségéhez, a ramadán böjtjének betartásához, és annak arab nyelvű kinyilatkozásához, hogy Allah-on kívül nincs más Isten és Mohamed az ő prófétája. A mekkai zarándoklatra ugyanakkor nem mindenkinek van lehetősége – ezért váltható ki Tunéziában például több kairouani úttal -, a szaúdi hatóságok eleve minden évben minden ország számára kvótát határoznak meg, és annál több embert nem engednek a szent helyre. A zarándokok ellátásának költségeit egyébként a szaúdi állam és a tehetős muzulmánok állják.

Az Africa Meridien Hotel tetejéről

Az afrikai kontinens egyik első felhőkarcolója az Africa Meridien Hotel volt, ennek egyik emeletéről nézünk le a szédítő mélységbe. Tuniszban vagyunk a fővárosban, a bejek egykori székhelyén. Az ablakokat nem lehet kinyitni, ezt sajnáljuk is a fotók miatt. Ám az üvegtáblákon keresztül is jól hallatszik a nyüzsgő, észak-afrikai metropolisz moraja, látszik az Avenue Habib Bourguiba élénk forgalma.

Tunézia a mi forradalmunk évében, 1956-ban vívta ki függetlenségét. A harc vezetője, Habib Bourguiba – ő lett később az első elnök - a francia gyarmatosítóknak „köszönhetően” éveket töltött egy szigeten, száműzetésben, társaságnak csak egy kutyát engedélyeztek számára. Mindez nem zavarta abban, hogy évtizedekre előre felvázolja az ország stratégiáját, vízióját, fejlődésének állomásait. Hatalomra jutása után bevezette a kötelező és ingyenes oktatást, eltörölte a poligámiát, deklaráltatta a nők egyenjogúságát.

Az új tunéziai vezetés azt is felismerte, hogy ki kell használni az ország gyönyörű, ezerháromszáz kilométernyi, finom homokos tengerpartját. Az első befektetők a hetvenes években érkeztek, az Öböl-menti arab országokból, majd megjelentek a nyugati üzletemberek is. Napjainkra az ország közlekedési infrastruktúrája kiváló: hét nemzetközi repülőtérrel rendelkeznek, és nagy ütemben folyik az évszázad projektjének megvalósítása: autópálya épül Marokkótól az egyiptomi határig, a Grand Maghreb négy észak-afrikai országon ível át a kéklő Földközi-tenger déli partszakaszán. Tunéziában jelenleg is óriási befektetések zajlanak, új városok, üdülőcentrumok születnek, és nyugat-európai nyugdíjasoknak épülő modern, minden igényt kielégítő lakóparkokat húznak fel, több száz hektáron.

Megjelent: 1604 alkalommal