Belize (2)

Nyugalomra vágytam, elegem volt mindenkiből. A Föld egyik utolsó gyarmata, Belize fővárosa, Belize City kimerítő volt, mindenütt totál betépett és kiszámíthatatlan raszták (tiszta Jamaica), akik folyamatosan jöttek oda hozzám a szédültségeikkel. A csirkebusszal eljutottam Placenciáig, Belize legdélebbi városáig. Innen nem volt tovább, csak a guatemalai őserdő. Nem bántam. Hetente egyszer ment egy hajó, minden pénteken, Hondurasba, San Pedro Sullába, a világ jelenleg legveszélyesebb városába, két-három éve a lakosság számarányához képest itt van a legtöbb gyilkosság. Megvettem a hajójegyet, úgy gondoltam, régóta halott nagyszüleim eddig is vigyáztak rám. Belize és Placencia viszont érthetetlenül drága volt. Csak a vodkának, a vagdalt húsnak…
Mexikó és Belize határán álltunk, Chetumal városának buszpályaudvarán, még a mexikói oldalon. Majd megérkezett egy fekete srác egy régi, kiszuperált amerikai iskolásbusszal, és közölte, az adott belize-i busztársaságot két nappal korábban a kormány megszüntette. A kitűnő üzletember ennél a cégnél dolgozott sofőrként, és tisztában volt azzal, hogy a Mexikó felől érkezők mit sem tudnak a történtekről, csak el akarnak majd jutni valahogy Belize City-be.