szerda, 25 július 2012 14:50

Először megpillantani a Csendes-óceánt

Írta:

A Föld legnagyobb óceánját egy salvadori halászfalucskában pillantottam meg először, alig vártam a minél közelebbi ismeretséget a „Déli-tengerrel”, és a lehető leghamarabb a habjai közé vetettem magam. A Csendes-óceán európai felfedezője egy spanyol konkvisztádor, Vasco Núñez de Balboa volt, aki indiánoktól hallott Peruról, és a nagy déli tengerről. A feljegyzések szerint kísérőivel együtt 1513. szeptember 25-én pillantották meg a nagy vizet először.

Gyerekkoromban mindig tetszett, egy regényben olvastam, hogy Balboa leült a parton és megvárta, amíg a dagály miatt a hullámok egy idő után engedelmes kutyaként kúsztak a lábaihoz.

Az első európai

Stefan Zweig így ír erről „A nagy pillanat” című könyvében: „Nem gázol azonnal a habokba, ellenkezőleg: uruk és parancsolójuk módjára fönséges gőggel pihen egy fa alatt, bevárva, hogy az emelkedő ár odavesse hullámait lába elé, engedelmes kutyaként nyaldossa csizmája porát. Csak akkor áll föl, hátára lendítve pajzsát, melyet tükörként csillogtat a napfény; egyik kezében kardja, a másikban Kasztília zászlaja az Istenanya képmásával, így lépdel a vízbe. Megvárja, hogy csípőjét körülöleljék a nagy, idegen víztömeg hullámai; ekkor ezután Núñez de Balboa, aki mind ez ideig lázadó és desperádó volt, most pedig királyának leghűségesebb, diadalmas szolgálja, minden égtáj felé meglengeti a lobogót, s fennszóval kiáltja: Vivát, Ferdinánd és Johanna, Kasztília, León és Aragónia fenséges és hatalmas uralkodója! Nevükben s a kasztíliai korona javára ezennel valóságosan, testi valómmal s tartósan birtokba veszem mindezeket a tengereket és szárazföldeket, partokat, kikötőket és szigeteket, és esküszöm: ha bárki fejedelem vagy más kapitány, keresztény vagy pogány, bármely hitű vagy rangú emberfia e földekre és vizekre akármi jogot formálni merészel eztán, megvédem birtokunkat Kasztília királya nevében, kinek is tulajdona e pillanattól fogva mindez, örökkön örökké, a világ végezetéig, s az Utolsó Ítélet napjáig.”

Balboa egyébként később rosszul végezte, a spanyol kormányzó vetélytársat látván benne és irigyen sikereire, kivégeztette.

A Déli-tenger hét hulláma

Volt még egy kedves kamaszkori olvasmányom, ami miatt vágytam látni a Csendes-óceánt, egy dán újságíró, Arne Falk-Ronne könyve, a Déli-tenger hét hulláma, a dán úr az ötvenes-hatvanas években beutazta Óceániát. Balboa birtokbavételéről annyit jegyez meg, hogy ember tervez, Isten végez, és bizony a hatalmas tenger felett nem az Iberia légitársaság gépei repkednek.

Nagyon érdekes az is, amit a hét hullámról ír. Az óriási kenuk hulláma volt az első, amikor a polinézek, hatalmas kenuikkal, családot, háziállatokat szállítva, elindultak Dél-kelet Ázsiából, Indonéziából és benépesítették a szigeteket egészen Tahitiig, és elérték Hawaiit, és a Húsvét-szigeteket is. A második hullám a spanyolok magas karavellái, a harmadik hullám szennyet hozott, szökött tengerészeket, bálnavadászokat, menekült fegyenceket. A negyedik hullám hozta a misszionáriusokat és az első európai gyarmatosítókat, az ötödik már szerencsésebb módon a művészeket: Gaugain, Sommerset Maugham, Melville, Stevenson. A hatodik hullám a turistáké volt, a hetedik, a leghatalmasabb, mégis egy kicsiny korallszigetről kapta a nevét, Bikini, ahol az atombombát robbantották.

A sokadik európai a smaragdzöld vízben

Ezeken a dolgokon gondolkodom, miközben úszkálok a világ legnagyobb óceánjában. A Csendes-óceán színe, ezen a részen legalábbis, zöldes, ha úgy tetszik, legyen smaragdzöld - szó sem volt a Karib-tenger türkizkékjéről. Mexikóban a strandon fürdőruhában voltak a nők, itt, a salvadori halászfaluban jóformán mindegyikük fürdőruhában és pólóban fürdött. A feleségemen sokat nevettem, mert talált pár hínárocskát a vízben, és kényeskedve, óvatosan jött be a partról, miközben én észre sem vettem a növényeket. Este pedig lementem a tengerpartra, és rengeteg képet készítettem, ahogy a nap belebukik a világ legnagyobb óceánjába. Ezt a Csendes-óceánba bukó napot látta felfedezője, Balboa is, előttem félezer évvel.

A lexikonok

A lexikonok egyébként a következőket írják a Csendes óceánról: az abban található víz mennyisége 673,19 millió km³. A víz hőmérséklete a sarkkörök közelében fagypont közeli, az Egyenlítő környékén 25-30 °C-os. A magasabb hőmérséklet okozta kicsapódás miatt az Egyenlítő körüli vizek kevésbé sósak, a sark közeli vizek pedig a kevesebb párolgás miatt kisebb sótartalmúak, mint a térítők környékén.

Az Északi-Csendes-óceánban a felszín közeli víz keringése az óramutató járásával megegyező, a déliben azzal ellentétes. A 15. szélességi kör mentén nyugati irányba haladó Északi egyenlítői áramlat a Fülöp-szigeteknél északra fordulva a Kuroshio (Japán) áramlatban folytatódik. A 45. foknál keletre forduló Kuroshióból kiválik az északra tartó Aleut áramlat, a déli ág pedig az Északi egyenlítői áramlathoz kapcsolódik. A kettéváló Aleut áramlat északi ága a Bering-tengerben egy az óramutató járásával ellentétes áramlás, déli ága pedig a Kaliforniai áramlat. A nyugati irányú Déli egyenlítői áramlat Új-Guineánál délre fordul, majd az 50. fokot elérve keletre, és csatlakozik az Antarktisz körüli áramlathoz. Chile partjainál ebből válik ki a Humboldt (Peru) áramlat

Arne Falk-Ronne a következőt írja: „látjuk ennek az óceánnak a felszínét, de alig sejtünk bármit is a mélyben folyó csendes küzdelemről. A Fülöp-szigeti ároktól (Mindanaótól) a Tonga-árokig sok ezer kilométer hosszan húznak dél-keleti irányba az egyenlítői meleg és sós áramlatok, míg végül a Kuroshio-áramlatban egyesülnek, amely a Mexikó partjaitól induló atlanti-óceáni Golf-áramlatra emlékeztet, csak jóval nagyobb… Amikor a meleg Kuroshio-áramlat összetalálkozik a hideg sarki víztömegekkel, áramlásának hatalmasabb az ereje, mint több száz Volga vagy Rajna nagyságrendű folyamé együtt… Ám a hideg és a meleg e gigászi küzdelmének egyetlen látható jele a tengerről felszálló ritkás gőz; s ez is csak időszakos jelenség. Előfordulhat, hogy az áramlat egy kókuszdiót sodor a Salamon-szigetekről valamely eszkimó településhez, vagy éppen egy kenu maradványait viszi az Ellice- vagy a Gilbert-szigetekről Alaszka partjaira.

Utóirat: 2006-ban egy nemzetközi újságírócsapattal Párizsban jártam, akkor nyílt meg számos új múzeum, és a franciák meg akarták mutatni azokat a nagyvilágnak, jöttek kollégák Szingapúrtól Dániáig, Japántól Spanyolországig. Volt egy dán újságíró is, nem ismerte Arne Falk-Ronne-t.

Megjelent: 1796 alkalommal