vasárnap, 26 február 2012 12:52

Santa Ana, El Salvador – amikor a magyar foci életet ment

Írta:

Santa Ana egy salvadori városka, vannak jobb részei is, de egyébként egy bűnbarlang. Ám logisztikailag megkerülhetetlen, ugyanis három fantasztikus vulkán (Santa Ana, Cerro Verde, Izalco), csak innen közelíthető meg, és mivel hátizsákkal nem lehet vulkánt mászni, a városban kell megszállni. (Az Izalco egyébként még füstöl.)

San Salvadorból, busszal érkeztünk Santa Anába, leszálltunk és a feleségem két perccel később kijelentette, sok időt nem kíván tölteni ebben a városban. A piac bejáratánál egy közlekedési táblán egy fegyver volt, pirossal áthúzva, miszerint a piacra fegyverrel behajtani tilos.

A ifjúsági szállóban, amit korábban kinéztünk, nem volt hely, de „szerencsére” találtunk egy ötdolláros lepra-tanyát, amelyik szállodának merte nevezni magát, ott letettük a cuccokat, és elindultuk a Vulkánok Nemzeti Parkja felé. (A vulkánmászásról külön riportot találnak ezen a honlapon.)

Amikor az ember este visszatért megszállni, különösen kitűnt, hogy a város egy bűnbarlang, a kocsmák, bárok, kuplerájok utcákon keresztül sorakoznak. A prostituáltok kint állnak a kupik előtt, az idegen arcába fújják a marihuána füstöt és folyamatosan szólongatnak: „Hola gringo, que tal? Que buscando? (Helló gringo, hogy vagy? Mit keresel?)

A végén inkább bementem egy normálisabbnak tűnő kocsmába, de bent leginkább stricik és drogkereskedők üldögéltek. Honnan jöttél, gringo? Ekkor derült ki, mit jönnek nekem a salvadoriak napok óta a focival. Amióta Honduras felől beléptem az országba, folyamatosan mondogatták, azt hittem, Puskás Öcsi és az Aranycsapat halhatatlansága újabb bizonyítékának vagyok tanúja. De nem, ők az 1982-es spanyolországi labdarúgó világbajnokság, Magyarország-Salvador mérkőzéséről beszéltek, ahol 10:1-re győztünk. Nekik ez olyan trauma volt, mint nekünk az 1986-os mexikói világbajnokság magyar-szovjet 0:6-ra végződő meccse.

Egyből lett becsületem, ajándék sört is kaptam. A végén szinte vigasztaltam őket, hogy ez egy kicsúszott eredmény, ekkora különbség nem volt a két csapat között. Majd egy idő után bölcsen elköszöntem, és a marihuána füstben úszó utcákon gond nélkül hazamentem arra az ötdolláros lepra-tanyára, amelyik szállodának merte nevezni magát. A szoba vízben úszott, mert a vécé eldugult, szerencsére, csak tiszta vízben. Szárítgattuk a ruháinkat, majd másnap hajnalban kiosontunk a buszállomásra.

Az állomást egyenruhás őrizte, hatalmas gépkarabéllyal az oldalán. Mindig szerettem volna  ezeket az embereket fotózni, de nem igen mertem, a végén még bevisznek a rendőrségre. Mindenestre megpróbáltam, ránéztem az egyenruhásra, ránevettem és mondtam neki spanyolul, milyen gyönyörű a fegyver. A srác szintén elnevette magát, és azt válaszolta, igen, nagyon szereti ő is ezt a gépkarabélyt, biztonságot, tekintélyt ad. Ezt követően már minden ment, mint a karikacsapás, több képet is készítettem róla.

A busz megérkezett, elindultunk a Csendes-óceán felé. Sohasem láttam még a legnagyobb óceánt, nagyon vártam.

Megjelent: 2008 alkalommal