Szóval, a szomszédos épületben mindennap reggelig tartottak a bulik. Három éjszakát követően untam meg, sétáltam pár utcát és találtam egy csendesnek tűnő szállodát. Ám a mögötte lévő, párhuzamos utcába nem kukkantottam be, aznap éjszaka kiderült, ott is zenés hely és kupleráj működik. A gyorsétterem nem változott, a reggeli kávézás közben a szétütött mexikói fiatalok változatlanul biztosítottak arról, hogy Cancun Latin-Amerika legjobb buli helye, aznap menjek én is szórakozni.
Azt gondoltam, a zajos helyeknél/kupiknál nagyobb bajom soha ne legyen. Egyébként meg minden közel volt, a buszpályaudvar, ahonnét kirándulni lehetett Chichén Itzába, itt található az egyik legszebb és leghíresebb maja piramis, vagy Xcaretbe, amely pedig egy hatalmas természetvédelmi park, rengeteg látnivalóval.
De közel volt a városi piac, ahol mindennap chorizót, vagyis helyi sült kolbászt ettem csodálatos zöld chilivel, és hozzá mexikói kukoricasört, Coronitát ittam, nem lehetett megunni.
De közel volt a Boulevard Kukulcán és a Zona Hotelera, annak megértéséhez, hogy ez pontosan mit is takar, vissza kell menni több évtizedet az időben. Az ötvenes-hatvanas években Mexikó elsőszámú nyaralóhelye a Csendes-óceán partján fekvő Acapulco volt, idejárt az amerikai középosztály, idejártak a legnagyobb hollywoodi sztárok is. (Acapulco városát nagyon szeretem, a dravuczpeter.hu-n már írtam róla, és még fogok is.)
A mexikói kormány a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján úgy döntött, az akkor még csupán egy álmos halászfalucska, Cancun körzetében építi fel az új turisztikai központot. Cancun két, egymástól jól elkülöníthető részből áll. Van a szárazföldön lévő, tervezett város, merőleges, párhuzamos, jól áttekinthető utcaszerkezettel. A másik rész pedig egy tizennégy kilométer hosszú, a Karib-tengerbe félkörívben benyúló földnyelv, amelynek mindkét vége összeköttetésben van a szárazfölddel. A földnyelven csodálatos körút, a Boulevard Kukulcán halad végig, és mindkét oldalon szebbnél-szebb szállodák, bevásárlóközpontok sokasága várja a nyaralókat, ezt a részt úgyis hívják, hogy Zona Hotelera és valóban mindent megtalálhat az évente ideérkező több millió turista.
A városból pár percenként indulnak buszok a Boulevard Kukulcán felé, a jeggyel végig lehet menni az egész földnyelven és úgy nézelődni közben, de le is lehet szállni valamelyik megállóban, ha valakinek gyalogolni támad kedve, ilyenkor persze majd később új buszjegyet kell venni. Az én stratégiám az volt, hogy reggelente a piacon gyűjtöttem erőt (chorizo, zöld chili, Coronita).
Majd elindultam gyalog, mert Móricz Zsigmonddal vallom, hogy gyalogolni jó, nekem legalábbis ilyenkor támadnak a legjobb gondolataim. Így hát induljunk is el a Boulevard Kukulcánon, mert balról-jobbról a Karib-tenger kéklik, pálmafák zöldellnek, és fürdőruhás nők ezreit lehet látni. Az első kilométeren még széles volt a földnyelv, a tengert még nem láttam két oldalt, így a pálmafákban és az egzotikus növényekben gyönyörködtem.
A spanyol gyarmati időkből gyönyörű katedrálisok maradtak fent egész Latin-Amerikában, ám miként fentebb szó volt róla, egy Cancunhoz hasonló fiatal városban maga a templom is új és modern.
Feltűntek az első vitorlások, halászhajók, jet skí-kölcsönzők, és az elkövetkezendő kilométereken végeláthatatlan sorban folytatódtak a vízi sportok minden ágának művelésére csábító helyek, amelyek előtt prospektusokat osztogató mexikói fiatalok invitálták a gyaloglót könnyűbúvárkodásra, szörfözésre, vagy barlangi merülésekre, delfinekkel történő közös úszásra. A nem túlságosan messze lévő Cozumel szigete mellett világhírű korallzátonyokat is lehetett volna nézni, ám ez aztán valami okból végül kimaradt.
Ami az első pillanattól nagyon rendben volt, a mexikói jog szerint a tengerpart mindenkié (a katonai övezetek kivételével), a szállodák nem keríthetik el vendégeik számára, természetesen, a hotelek tengerparti ágyaira csak saját vendégeik fekhetnek rá.
Amire viszont érdemes figyelni, a szállodák sok partszakaszon szorosan egymás mellé épültek, és nem örülnek neki, vagy egyenesen megakadályozzák, hogy a gyalogló, fürdőző a tengerpartról a recepción, az előcsarnokon keresztül térjen vissza a Boulevard Kukulcánra. Ilyen esetben meg kell keresni a hotelek között lévő kis átjárókat, sikátorokat, vannak is, ám amíg megtaláljuk, addig akár egy-másfél kilométert is kell gyalogolni a tengerparton.
Cancun a semmiből született meg, és jelenlegi formáját hihetetlen gyorsasággal érte el, elsősorban a mexikói kormánynak és az amerikai befektetők dollármillióinak köszönhetően.
Ahogy halad az ember végig a körúton, egyre csendesebbek a strandok, egyre jobban hallható a hullámok zúgása. Ami nem változik, a legfinomabb fehér homok és a tenger színe.
A városban elsősorban a szépen díszített házak érdekeltek, és az élelmiszerboltok, mexikói zöld és piros chilit kerestem, vettem is belőlük vagy egy tucatot.
Az utolsó nap még egyszer végiggyalogoltam a Boulevard Kukulcánon, egészen a végéig. Négy óra múlva indult a repülőgép Londonba. De azért a sirályokkal még negyedórát pislogtunk egymásra a parton.
