Már a középkorban voltak tudósok, akik úgy gondolták, úgy sejtették, hogy valahol léteznie kell egy ismeretlen déli földnek, egy hatalmas szigetnek, akár egész földrésznek. A latin terra australis incognita (ismeretlen déli föld) kifejezésből kapta nevét az ötödik kontinens és maga az ország, a világ hatodik legnagyobb területű állama.
Kínai, portugál és holland hajósok is elérhették Ausztrália partjait, sőt, az egyik tengerparton a közelmúltban XVI. századi portugál ágyú maradványait találták meg. Ausztrália partjait végül a felfedezők és hajóskapitányok egyik legkiválóbbja, James Cook térképezte fel, Anglia ezzel behozhatatlan előnyre tett szert riválisaival szemben. Csak megjegyzem, Cook kapitány jutott el először Antarktisz partjaihoz is, sikereinek titka pedig a felkészültsége, tudása volt, hajóin soha nem volt olyan embertelen bánásmód a legénységgel, mint a többi angol hajón, ellenben takarítani, szellőztetni kellett, és kötelező volt mindenkinek a hordókban tárolt savanyú káposztából ennie, így a tengerészek nem kaptak skorbutot.
Anglia az amerikai függetlenségi háborúban elvesztette gyarmatait és ezzel fegyenctelepeit is. Közismert, Ausztrália lett a megoldás, fegyenctelepek létesültek. Ez a vicc legalább százéves, de kamaszkoromban nagyon tetszett. Az angol lord megérkezik Ausztráliába, a kikötőben a hatóságok kikérdezik. Az egyik kérdés: volt már büntetve? A lord válasza: miért, ez itt még mindig kötelező? (De úgy is ismert, hogy az ausztrál hatósági ember megkérdezi: Van önnek priusza? A lord: még mindig előírás?)
Tehát ha kétszáz évvel ezelőtt érkeznénk Sydney-be, a mai szép, tiszta, nyugodt, jól megépített ausztrál gazdasági és pénzügyi központ helyén fegyenctelepeket, bűnözőket, rosszhírű kolóniákat találnánk. Éppen a világhírű, kagylós Operaház helyén volt az egyik legelső fegyenctelep. Nagy-Britannia egészen 1864-ig folytatta a deportálásokat. Ám napjainkban Sydney mindenféle szavazáson stabilan a világ legélhetőbb városai között szerepel, az első tíz-tizenötben mindig benne van. Méltán, elég megnézni e riport képeit. Ide mindenki nyugodtan elhozhatja a családot.
Az ausztrál őslakosok száma az egymilliót is elérhette a brit gyarmatosítás kezdetekor. El lehet képzelni, milyen tapasztalataik lehettek az európaiakról. Kezdődött a himlő– és kanyaró járványokkal, bennszülettek ezrei haltak meg tüdőgyulladásban, influenzában. A második lépcsőfok a földjeik és a vizeik elrablása volt, ez ellen már fellázadtak, de a civilizált nyugati világ kíméletlenül lemészárolta őket. Mire beköszöntött a XX. század, kevesebb, mint százezer őslakos maradt. A fehérek lelkiismerete csak ekkor szólalt meg. Az aboriginek polgárjogi küzdelmei a hatvanas években erősödtek meg. Pont egy éve, 2013 februárjában olvastam, hogy az ausztrál parlament alsóháza megszavazta azt a törvényt, mely elismeri az aboroginal és torres-szigeteki benszülötteket Ausztrália első lakosainak. Számarányuk a teljes népességen belül egy százalék, ennél csak a lengyel származású ausztrálok jelentősen többen vannak.
Az ausztrál őslakosok a Föld egyik legrégebbi kultúráját mondhatják magukénak, egyes becslések szerint hatvanötezer évre nyúlik vissza. De a mai ausztrál társadalomban nem találják a helyüket, átlagéletkörük 17 évvel alacsonyabb az átlagnál, a börtönökben minden ötödik fogvatartott közülük kerül ki. Még a turisták számára olcsó tömegcikként gyártott bumerángokból befolyó pénz nagy része sem hozzájuk kerül, pedig az elvileg az ő találmányuk, szellemi termékük.
Ám nem csupán a fegyenctelepek épültek, Európából ezrével érkeztek a bevándorlók, kezdetben leginkább angolok, skótok és írek, majd hamarosan megjelentek a dél-európaiak és a szláv bevándorlók. Sydney a XIX. század közepére nagyváros lett. Majd 1851-ben Melbourne mellett aranyat találtak, és kitört az ausztrál aranyláz. Egészen hihetetlen, de 1852-ben már több mint 26 tonna aranyat termeltek ki, és még abban az évben közel négyszázezer bevándorló érkezett. Akik értenek hozzá, azt mondják, az ausztrál arany minősül a legtisztább, a legjobb minőségű aranynak.
1901-ben Ausztrália, mint szabad államok szövetsége, a Brit Nemzetközösség tagja lett, az erről szóló határozatot Viktória királynő írta alá. Arról is döntöttek, hogy Sydney és Melbourne versengésének véget vetnek és új fővárost építenek, 120 kilométerre a tengerparttól, a szárazföld belsejében. Canberra jelenleg négyszázezer lakosú, elég kellemes a klímája, a tenger még ilyen messziről is érezteti jótékony hatását.
Sydney természeti adottságai ideálisak, azt kell mondanom, hogy a világ bármely településével felveszi a versenyt. Van két óriási, tagolt öble a Csendes-óceán partján, amelyek a világ legnagyobb természetes kikötői. Az öblök partján közel nyolcvan strandszakasz található, amelyekből mindenki választhat érdeklődése szerint, az egyik a szörfösöknek ideális, a másik a kisgyerekes családoknak. Az öblök partjain lévő dombokon családi házas övezetek, villanegyedek vannak, mindenütt jachtkikötők. Ha valaki nem vízre, hanem hegyvidéki kirándulásra vágyik, egyszerűen felmegy a város keleti részén magasodó Kék Hegyekbe (Blue Mountains), amelyek jelentős részét eukaliptusz erdők borítják.
A Harbour Bridge,a Kikötő-híd, az Operaház mellett Sydney egyik szimbóluma. Az acélból készült ipari műalkotás közúti, vasúti, kerékpáros és gyalogos közlekedésre egyaránt alkalmas, a North Shore városrészt köti össze a központi üzleti negyeddel, a CBD-vel (Central Business District.) A hidat már 1912-ben megtervezték, ám az első világháború minden pénzt elvitt, így végül 1923-ban indult meg az építkezés, kilenc év után, 1932-ben adták át.
A hídon hatsávos út, egy korábban villamosforgalomra használt kétsávos út, két vasútipálya és egy gyalogos átkelő található. A híidat 998 óta akár meg is mászhatják a a bátrabb turisták, szigorúan védőfelszerelésben, szakavatott emberekkel kísérve. A hídról még annyit, formája miatt "vállfának" becézik.
Sydney éghajlata olyan, mint a fekvése: a lehető legjobb. A legmelegebb hónap a január, akkor a napi átlaghőmérséklet harminc Celsius fok körül van. Télen (azaz, júniusban-augusztusban) sem megy öt fok alá a hőmérséklet, ott jártam idején 13-15 fok volt a jellemző. Bár havat láttak 2008-ban (nagy esemény volt), ám előtte csupán az 1930-as években. A következő két kép mindennél többet elárul, az emberek a „zord” téli időjárásban sétálgatnak a kikötőkben, és kávézgatnak az Operaház tövében, a háttérben az üzleti negyed. Sydney gyakorlatilag kétszáz éve a pénzügyi, gazdasági, turisztikai, kulturális, oktatási központ. Az első képen a Darling Harbour névre hallgató kikötő, a másikon a Sydney Cove látható, az előbbi valamivel nyugisabb, számos múzeummal, így a képen látható Ausztrál Tengerészeti Múzeummal, a Sydney Cove-ban van az Operaház, vagy például a Kortárs Művészetek Múzeuma.
Azt hiszem, Ausztrália elsőszámú jelképe mégiscsak a sydney-i Operaház, egy fiatal dán építész, Jorn Utzon tervei alapján készült el, II. Erzsébet 1973-ban avatta fel. A munkát már ausztrál mérnökök fejezték be, mert Utzon az anyagi megfontolásokra hivatkozó ausztrál kormánnyal szemben nem volt hajlandó engedni művészi elképzeléseiből, így lemondott. Sokan hasonlítják kagylóhéjhoz, hajók vitorlájához, könyvek sokasága jelent meg róla, ezért csak egy mondatot idéznék, ami megragadt bennem, valaki azt írta le, hogy a második világháború óta nem építettek szebb épületet.
Ausztrália nem csupán a magyaroknak drága, ráadásul Sydney még az országos összehasonlításban is a listavezető. Az ingatlan, a szolgáltatás, a szállás messze itt kerül a legtöbbe. A magyar utazók számára a teljesség igénye nélkül leírok pár árat. A fiatalok, a hátizsákosok által látogatott relatíve olcsó helyeket sem lehet megúszni átszámítva húsz-huszonötezer forint per éjszaka alatt. Egy kávé nyolcszáz forint, egy sör ezernégyszáz forint, kétezer forint egy kebab, egy palacsinta (ha már van benne valami töltelék) háromezer forint, fél kiló kenyér ezer forint. Észnél kell lenni, de legfeljebb az ember összehúzza a nadrágszíjat. Ezen az oldalon már írtam Sydney halpiacáról, mindennap akcióznak, megérheti kimenni és ott helyben valamit fogyasztani. Persze, ha kávézás közben balról a Harbour Bridge, jobbról az Operaház látszik, akkor egyszer bevállalható az ár.
Sydney rengeteg öble, kikötője, strandja mellett a parkokban is bővelkedik. Elég egyértelműek a következő adatok: a városban négyszáz kisebb-nagyobb parkot tartanak nyilván, közel kétszáz hektáron. Ez a Királyi Botanikus Kert, a füvére nyugodtan le lehet heveredni, rá lehet lépni, az ausztrálok azt mondják, ez jót tesz a gyepnek. Körülbelül egymillió növény van itt harminc hektáron, trópusi virágok, pálmaligetek, fűszernövények, többé-kevésbé a világ minden növénye. A virágillatban sétálók láthatnak még rengeteg szökőkutat, szobrot, és denevért, utóbbiaknak húszezerre becsülik a számát.
A Sea Life Sydney Aquarium a világ egyik leggazdagabb ócenáriuma, hatezernél is több tengeri és édesvízi állat látható, van itt cápától kezdve a tengeri tehénen át a vizicsikóig mindenféle élőlény. A hatalmas tartályokat a Darling Harbour természetes vizében süllyesztették, így az állatok természetes közegükben figyelhetőek meg. 1988-ban nyitották meg, Ausztriália bicentenáriumán, ugyanis 1788-ban érkezett az első fegyencflotta ezekre a partokra, és ez Sydney alapításának éve is. Még akkor is, ha az első civil telepesek csak 1793-ban kötöttek ki.
Egyenlőre ennyit Ausztráliáról, búcsúzóul néhány életkép.
