csütörtök, 12 szeptember 2013 06:34

Sydney, halpiac

Írta:

Ausztrália nem olcsó ország, londoni árszínvonalakra számítottam, ám Londonhoz, Angliához képest húsz-harminc százalékkal drágább minden. Ennek okán Sydney halpiaca is drága (természetesen nekünk, mert a helyieknek azért az egyik legolcsóbb étkezési lehetőség), igaz, nem elviselhetetlenül drága. Persze, Borneón egy, azaz 1 kiló homár átszámítva ezernyolcszáz forint, de ez nyilván egy másik történet. Sydney halpiaca mellett mégis szól két érv, az egyik: kitűnő bulihely, egész évben nyitva van, csak december 24.-én zárnak be. Ennek fényében nem meglepő, hogy évente körülbelül 15 millió kilogramm halat és tengeri herkentyűt adnak el. A másik érv: az áru gyönyörű, nem is tudom, hogy ilyen szép osztrigákat, kagylókat, tarisznyarákokat, királyrákokat, polipokat, homárokat, lazacokat, tintahalakat láttam-e valahol, pedig lehetőségeimhez képest a tengeri herkentyűs dolgoknak minden földrészen utána járok.

Sydney halpiacát még az Új-Dél-Wales kormánya hozta létre 1945-ben, jelenleg a világ második legnagyobb halpiaca, csak a Tokióban található Tsukiji halpiac nagyobb nála. Az árukínálat szenzációs, csak a "szimpla" tengeri halból több száz fajta található, ám a tenger gyümölcseiből is minden igényt kielégít a felhozatal. Kezdjük is talán az osztrigával, Ausztráliában régi hagyománya van az osztrigatenyésztésnek, számos fajt tenyésztenek, a leghíresebbek talán az ausztrál lapos osztriga és a sydney kövi osztriga, a képen az utóbbi látható, üvegben jobbra lazackaviár figyel be.

halpiac, osztriga

A királyrák (paralithodes camtschatica) az egyik legnagyobb rákfajta, a lexikonok szerint a felsőbbrendű rákok közé tartozó faj, a felsőbbrendű kifejezést jogosnak is érzem. Az átlagos királyrák súlya kettő és öt kilogramm között van, de ennek többszörösét is elérheti egy-egy példány.

halpiac, rakoszt

A garnélarákok egész világon elterjedtek, a vizet szűrve táplálkoznak, számos halfajtának, vagy például bálnának jelentenek kitűnő táplálékforrást.

halpiac, rakok1

Sydney halpiacán jellemzően ázsiai származásúak az eladók.

 halpiac, rakok2

Nyivatartási idő reggel héttől délután négyig.

halpiac, rak3

Az ausztrál tarisznyarák (angolul tasmániai tarisznyarák a neve) az ausztráliai kontinenstalapzaton él, 200-300 méteres mélységben, az egyik legnagyobb rákféle a világon, halászata korlátozva van. Súlya a 13-15 kilogrammot is elérheti. 

halpiac, tarisznya

Ausztrália megpróbálja védeni is a tenger élővilágát, tengeri parkjainak területe - ahol mindenféle halászat tilos - körülbelül négy magyarországnyi, 360 ezer négyzetkilométer.

halpiac, halak

A tintahal és a polip minősége is minden próbát kiáll.

halpiac, polip

Az ehető kékkagylónak két légcsöve is van, az egyikkel felszippantja a vizet, majd kiszűri az oxigént és a táplálékot, a víz ezt követően a másik légcsövén távozik, naponta félszáz liter vizet pumpál keresztül a saját testén. A zöldkagyló glükozamint tartalmaz, ezért a mozgásszervi betegségek megelőzésére az egyik legjobb természetes szer, gyógyászati világkarrierje akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy rendszeres fogyasztása miatt az új-zélandi bennszülettek ízületei még idős korukban is rugalmasak. Számtalan recept található e pompás kagylókról az interneten, én grillezve szeretem, mexikói piros chiliszósszal.

halpiac, kagylo

Nyugat-ausztráliai homár (W.A. Lobster).

halpiac, homar

Nyugat-ausztráliai homár sajttal elkészítve, salátával, sült krumplival. A legjobb dolog az egészben, hogy ez az én tányérom.

halpiac, homarom

Megjelent: 5048 alkalommal
Tovább a kategóriában: Ausztrália, az ismeretlen déli föld »