hétfő, 26 augusztus 2013 17:21

Egy szumátrai vulkán, amely majdnem elpusztította az emberiséget

Írta:

A szumátrai Lake Toba helyén hetvenötezer évvel ezelőtt az emberiség történetének legpusztítóbb vulkánja tört ki. A vulkán nagyságát jelzi, hogy az olyan „átlagvulkánokhoz” képest, mint például a Vezúv, vagy a Mount Saint Helens (amelyek azért hatalmas pusztítást végeztek), kétezerszer több köbkilométernyi anyagot lövellt ki magából. Ázsia nagy részén több méter magasan állt a hamuréteg, és a vulkanikus telek egyes elméletek szerint néhány ezerre csökkentették az akkor élt emberek számát. A kráter helyén jelenleg száz kilométer hosszú, harminc kilométer széles, egyes helyeken akár ötszáz méter mély tó van, közepén a vulkán kürtőjének megszilárdult anyagából képződött sziget, Samosir. A szigeten és a tó partján lévő kicsiny falvakban a batak törzs leszármazottjai élnek, a levegőben mindenütt a szegfűszeges indonéz cigaretta, a kretek illata terjeng, és a fényképezőgéppel is nyugodtan lehet dolgozni.

Samosir szigete tehát elég nagy, autóval, motorral javasolt bejárni, igaz, én a nehéz szumátrai terep ellenére inkább a kerékpárt választottam, bár az emelkedőkön tolni kellett, ám közben bőségesen volt idő az apró részletekre, jócskán akadt látni és fotózni való. Hajdanán a misszionáriusok csúnya véget értek ezekben a falvakban, kevésbé talányosan fogalmazva, megették őket, ettől most már nem kell félni, ilyen barátságosak, mint például ez az úr. Pedig éppen megismerkedésünk másnapján indult Jávára, munkát keresni, mert Jakartában valamivel könnyebb...

vulkan, munkakereso

A hetvenötezer évvel ezelőtt kitörés ereje emberi ésszel felfoghatatlan. Nézem a tavat, Samosirt, és a sziget mögött még egyszer ilyen hatalmas a víztükör. A kitörés hetvenötezer évvel ezelőtt volt, de a tudósok szerint az utóbbi huszonötmillió év legnagyobbja volt e kék bolygón.

vulkan. panorama

Állat- és növényfajok tökéletes kipusztulásához vezetett, egy újabb elmélet szerint a kitörés okozta vulkanikus telek néhány ezer főre csökkentették az akkor élt emberek számát. A szupervulkán miatt az elmélet szerint az emberiség genetikai változatossága sokkal szegényebb, mint a hasonló korú törzsfejlődésen átment más fajoké.

vulkan, hajo

Szumátra fővárosából, Indonézia negyedik legnagyobb városából, Medánból hat órás buszút vezet a Lake Tobához. Medán új, pöpec nemzetközi repülőterét 2013 júliusában adták át, sok helyen még kint volt a tábla, hogy folynak a munkálatok.

szumatra, repter

A szumátrai forgalmat, a szumátrai közlekedést európai ésszel nem lehet elképzelni. A kétsávos úton négy sávban haladnak a járművek, az út mellett a földön, mindkét oldalon, a villanyoszlopok és a kalyibák között ötödik és hatodik sávként a motorosok. Száznyolcvankét esetet számoltam meg, amikor teljes gázzal robogtunk a szemközti sávból felénk szintén teljes gázzal robogó kamionnal, teherautóval szemben. Két teherautó Szumátrán igen szűk helyen el tud férni egymás mellett, megoldják. Teljes erővel a fékre lépnek, a kormányt elrántják, legfeljebb az árokba kötnek ki. Ezzel a nagyszerű busszal művelték mindezt a remek sofőrök.

vulkan, busz

A hetvenötezer évvel ezelőtt történt kitörés több milliárd tonna kénsavat lövellt a levegőbe, ennek hatása is elképzelhető. Abban is egyetértenek a tudósok, hogy az aszteroidák esetleges becsapódásának lehetősége mellett a Földre a szupervulkánok jelentik a legnagyobb veszélyt. Lehet száz éven belül, lehet ötezer év múlva, de jönni fog valami – így nyugtatnak bennünket a hozzáértők. Ennek fényében a következő képeket kis nyugtalansággal figyelhetjük, a Toba-tó ugyanis egy törésvonalon fekszik, amely Szumátra közepén fut végig. Ezen a vidéken bármikor kitörhet egy újabb hatalmas vulkán.

vulkan, sok

vulkan, utolsoelotti

vulkan, utol 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjelent: 4569 alkalommal