vasárnap, 12 február 2012 23:31

Kambodzsa, Koh Ker

Írta:

A X. századi angkori birodalom fővárosa, Koh Ker feltárására indulunk kora reggel. Angkortól észak-keletre található, nyolcvan kilométernyire, három óra kell megtételéhez. Tudom, ez jóval kevesebb lenne - Magyarországon. Ám itt nincs végig aszfalt, negyven kilométer után már vöröslő földutakon döcög a terepjárónk. A hajdani khmer birodalom uralkodója, IV. Jayavarman - ki tudja mi okból, mindenki csupán találgat -, a X. század első felében Koh Ker-be helyezte át a birodalom székhelyét.

Pár évtized után, az egész udvar, ahol csupán a táncosok száma meghaladta a tízezer főt, visszatelepült Angorba, és innen még évszázadokon keresztül kormányozták a birodalmat, amely magába foglalta a mai Laosz, Thaiföld és Vietnam területét is. Mi lett a röpke királyi kirándulás eredménye? Nyolcvan négyzetkilométeren mintegy hetven szentély, víztározók, és egy negyven méter magas, hétemeletes piramis. (Eddig ennyit ismerünk, ám még mindig akadnak nehezen megközelíthető területek, így bőven lehetnek további meglepetések.)

A nem egyszer már „új Angkornak” emlegetett Koh Ker megfejtése, feltárása magyar ember nevéhez kötődhet a jövendő évszázadokban – miként Angkor nevéhez az őt a XIX. században felfedező francia természettudósé, Henri Mouhot-é. Egy gazdag magyar üzletember, Zelnik István több mint egy millió dollárt invesztált a grandiózus vállalkozásba. A konstrukció szerint a tulajdonában lévő Magyar-Indokínai Társaság finanszírozza a Magyar Angkor Alapítványt – utóbbi vezetője szintén tudós ember, Jelen Jánosnak hívják -, és az Alapítvány menedzseli a programot (ennek angol neve Jaya Koh Ker Project). Minderről hivatalos megállapodás született, Seung Kong, az APSARA, az angkori műemlék felügyelőség elnökhelyettese írta alá kambodzsai részről, és a projekt felett védnökséget vállalt a kambodzsai kormány is: az aláírást a khmerek miniszterelnök-helyettese jelenlétével segítette. Hajrá Magyarország, hajrá Kambodzsa!

Hétemeletes piramis

Haladunk hát napkelet felé, a terepjáróba két magyar kutató, Győrfi Ilona és Vajda József szívessége folytán kerültünk. 2009-ben kezdték a munkát, a Jaya Koh Ker Project műemléki szekcióját vezetik. Építészeti fotogrammetriai dokumentációkat készítenek, a rendkívül nagyszámú feliratos felületet dokumentálják, tipológiai gyűjtést végeznek, valamint 3 D virtuális bejárást készítenek. Összességében: magyar kutatók készítik a terület, az épületek, a városszerkezet régészeti topográfiáját, ám megvan a feladatuk a japánoknak, németeknek, ausztráloknak – legalább tíz náció szakemberei vesznek részt a Magyarország számára rangot és elismerést jelentő vállalkozásban.

Győrfi Ilona és Vajda József a kilencvenes években is dolgoztak már Kambodzsában, persze nem Koh Ker-ben, itt 2009. elején kezdték a munkát. Tizenöt évvel ezelőtt még olyan állapotok voltak az országban, hogy a terepre történő reggeli kivonulás előtt a francia békefenntartó csapatok aknakereső részlege átvizsgálta a területet, a dzsungelben pedig pajkos és megrögzötten értelmiséggyűlölő vörös khmerek bujkáltak, s a velük való találkozás közismerten elronthatta az ember egész napját.

A projekt jelentőségéről egyébként csak annyit – éppen ezt mesélem a zötykölődő terepjáróban -, hogy két héttel korábban, még a kambodzsai tengerparton, Sihanoukville-ben az egyik utazási irodában a kezembe nyomták a Kambodzsai Turisztikai Minisztérium „Stay Another Day” című tájékoztatóját, amelyben ismertetőt közöltek a Magyar Angkor Alapítványról, céljairól, a Jaya Koh Ker Project-ről. Mi tagadás, jó érzés volt ezt olvasgatni, egyrészt a honfiúi büszkeség okán, másrészt azért, mert tudtam, a Koh Ker-ben dolgozó magyar szakemberek röpke idő múltán mindent megmutatnak – a helyszínen.

Így hát ott állunk egyszer a 40 méter magas, hétszintes piramis, a Prasat Thom előtt. A szakemberek egyöntetű véleménye, hogy leginkább inka, vagy maja piramishoz hasonlítható.

Sajnos, nem mászható meg, nincs még olyan állapotban. Alamuszi módon sajnálkozom, ugyanis rendelkezem egy kis tériszonnyal, és a feljutás szívdobogtató móka lenne számomra. Annak idején, amikor a két magyar kutató kőzetmintát vett a piramis belsejében, naponta többször is megtették az emberpróbáló távot.

Digitális technika

Győrfi Ilona és Vajda József ismertetéséből – egyik legutolsó hazai munkájuk a Mátyás-templomhoz kötötte őket -, az is megértem, hogy az építészeti fotogrammetria szabályai alapján előállítható olyan kép, amelyről bizonyos geometriai törvényszerűségek ismeretében az eredeti alakzatra jellemző információkat tudunk leolvasni. Ezen eljárásnak köszönhetően sikerült helyreállítani a mostari Öreghidat, vagy a drezdai Zwingert. A fotogrammetria és más eljárások alapján kapunk értékes információkat az angkori birodalom egykor volt fővárosáról, épületeiről, azok alaprajzáról, az épületek homlokzatáról, a bejárati ajtókról, a település felépítéséről, szerkezetéről, hiába dúlt háború, földrengés a környéken.

A szakemberek azt is képesek centiméter pontossággal megmondani, hogy például egy templom, egy szentély mely részéről esett le a kő, és a földön heverő kődarabokat, tömböket hova is kell majd visszahelyezni. A digitális technikának köszönhetően olyan pontosan dolgoznak, hogy a helyreállítást követően egy művészettörténész virtuális bejárhatja a koh ker-i tereket, és hiteles adatok alapján elemzéseket végezhet. Dokumentálják a feliratos kőfelületeket is, és a technika segítségével megtörténhet a hajdani, ám mára megkopott feliratok teljes revíziója. Mindez, miként a készülő térképek gazdasági, kereskedelmi értékkel is bírnak.

Koh Ker-ben nem csupán a piramis csodálatos, bámulattal tölt el a Prasat Krahom, vagyis a Vörös Templom, amely nevét a hasonló színű építőanyagról kapta, vagy az öttornyú Prasat Bram, és a harcoló majom-szobrokról híres Prasat Chen. Vége-hossza nincs az álmélkodásnak, és még megnézzük Koh Ker-t is, vagyis magát a kicsiny falut, amely még mentes a turistáktól.

A világörökség része lehet

A nyolcvan négyzetkilométernyi területen folyó munkák egyik remélt eredménye, hogy Koh Ker-t – Angkorhoz hasonlóan -, a világörökség részévé nyilvánítja az UNESCO. A magyar üzletember, Zelnik István azonban ennél még többet akar, átfogó régiófejlesztést szeretne, közösen, az itt élő kambodzsai emberek érdekeinek, szükségleteinek figyelembevételével. A tervekben szerepelnek a klasszikus turista forgalom kiszolgálásához szükséges létesítmények: szállodák, panziók, éttermek, kávéházak, vadas-park, skanzen, kutatóközpont.

A program gazdái az épített örökség védelmén túl tervezik mintaültetvények, feldolgozó üzemek létrehozását, ahol a helyiek munkát kapnak, és a helyi cégek együttműködhetnek például magyar vállalatokkal. Tervezik iskolák létrehozását, idén januári ott jártunkkor hallottuk, hamarosan magyar erdőmérnökök, környezetfejlesztési szakemberek érkeznek a helyszínre, akik a kambodzsai jelenlegi és leendő partnerekkel közösen dolgozzák a felbecsülhetetlen értékű régióval kapcsolatos környezetvédelmi stratégiát.

Esteledik, elbúcsúzunk a két magyar kutatótól, ők maradnak, legközelebb tíz nap múlva mennek be Siem Reap-ba ügyet intézni. Most nyugat felé haladunk, a kambodzsai sofőrünk tép, mint a meszes, csak akkor lép a fékre, amikor őzfejű tehenek időnként a legnagyobb nyugalommal átsétálnak az úton. A négylábúak a csikorgásra felháborodottan kapják fel a fejüket.

Megjelent: 2381 alkalommal
Tovább a kategóriában: Kambodzsa gyermekei »