Az emberi civilizáció egyik bölcsőjéhez érkeztünk: a Földközi-tenger keleti szélén elterülő Libanon a Bibliában Kánaán néven szerepel (talán azért, mert az egyetlen olyan régióbéli ország, ahol nincs sivatag?), majd Fönícia néven emlegetik. A több ezer éves múlt, a páratlan műemlékek okán a kicsiny országot - észak-déli kiterjedése csupán kétszáz kilométer, szélessége ötven kilométer, Magyarország is kilencszer nagyobb nála – kompletten a világ örökség részének lehetne nyilvánítani.
Nem hiányzanak a föníciai és római templomok (Jupiter, Vénusz), a nagy kalifák palotái, a keresztes lovagok várai, ősi kikötők (Tyrosz) és hatezer éve óta folyamatosan lakott város (Byblosz); a török fürdők, a karavánszerájok, a bazárok, Baalbeck és Anjar kegyhelyei, Sidon és Tripoli ősi települései. A természeti szépségek: a hat kilométer hosszú Jetta Grotta, a káprázatos cseppkőbarlang. Továbbá: a Beeka völgy, a Kutya folyó, Libanon hegye, tetején a Szűzanya szobrával, csodálatos panorámájával.
Beköszöntött a béke
És akkor még nem beszéltünk a modern Libanonról, a kaszinók, az éjszakai klubok, a gazdag külföldi turisták paradicsomáról; arról az országról, ahol kis távolságoknak, a csodálatos fekvésnek, a mediterrán éghajlatnak köszönhetően télen fürdeni lehet – a víz olyan meleg, mint például a Balti-tengeré nyáron -, és a tisztelt fürdőző egy jó autóval egy óra alatt a hegyekben teremhet síléceivel.
Kelet Svájca, mondták már hosszú évtizedekkel ezelőtt az országról, majd a hetvenes évek közepétől jött az áldatlan polgárháború. Északról és keletről Szíria, délről Izrael a szomszéd, közel félmillió palesztin menekült él az országban, szegény libanoniak nem tudták megúszni. Annál is inkább könnyű volt összeugrasztani az embereket, mert a négymillió lakos két tucat felekezethez tartozik. Negyven százalékuk keresztény, római és görög katolikusok, valamint maroniták, akadnak továbbá ortodoxok, protestánsok; a lakosság hatvan százaléka mohamedán; síiták, szunniták, drúzok.
Szerencsére az olajfák alatt több mint tíz éve béke van, a helyiek a világ egyik legszebb országában örülnének is annak, ha végre kikerülnének a nagyhatalmak és a szomszédok politikai érdekeinek ütközőzónájából. Libanon talán a legtoleránsabb arab ország, gyakori látvány, hogy a mecset és templom alig pár száz méterre helyezkedik el egymástól, és a hívők mindkét helyen békésen imádkoznak Istenükhöz.
Kelet Párizsa
A lakosság közel fele Bejrútban él. Részben a közelmúlt polgárháborúja miatt, az országhatárokon kívül több libanoni él, mint belföldön – hasonló a helyzet tehát, mint például Európában, az albánok esetében. A városon alig látszik, hogy csupán tizenvalahány éve ért véget a gyilkos polgárháború; Kelet Párizsa régi fényében tündököl, a belvárost szépen újjáépítették, ahol egykor utcai harcok folytak, most békés járókelők tömegei nyüzsögnek.
Sok a régióból érkezett turista, szeptember 11. óta az arab világ tehetősebbjei – panaszkodva a velük szembeni európai és észak-amerikai diszkriminációra – Libanonba jönnek pihenni; az itteni vendéglátósok legnagyobb örömére. A teljes képhez hozzátartozik: a polgárháború miatt rengeteg libanoni emigrált, elsősorban a magasan képzettek, a jogászok, orvosok, mérnökök. Leginkább a keresztény közösségeket viselte meg a tragédia és egyes vidéki területeket, amelyek az áldatlan állapotok miatt elszegényedtek.
Az utcákon szakadatlanul tülkölnek az autók, mert libanoni ember nem tud vezetni dudálás nélkül, a közlekedés egyébként is rendkívül „rugalmas”, a piros lámpán átmennek a rendőr orra előtt, akinek a szeme sem rebben. A forgalom intenzitása duplája az isztambulinak, pedig az sem kutya, ha jártak a Boszporusz partján. Libanon a legliberálisabb arab ország, kevés nőt látni csadorban, a fiatalok úgy öltöznek, mint bármelyik nyugat-európai nagyvárosban. Persze, keleten vagyunk, a szép nőket úgy bámulják, hogy kiesik a szemük, ha elengedem a feleségem kezét, abban a pillanatban megáll egy autó, és érdeklődő férfitekintetek világítanak ki belőle.
Kelet összes kincse, aranya, szőnyege, kézműves terméke, papucsa, édessége, fűszere, magva megtalálható a bejrúti bazárban. Az égvilágon minden kapható. Libanon nem olcsó ország (részletesebben lásd a keretest). Bejrút nagyon pörög, az utcák zsúfoltak, a pincérek – európai ember úgy érezheti – szinte belenyomnak a kényelmes fotelekbe, kérdezés nélkül hozzák a parazsat, izzítják a vízipipát, így nincs mit tenni: pipázunk, ásványvizet és jeges kávét iszunk, nézünk ki a fejünkből és hallgatjuk a müezzineket.
Vacsoraidő van, bekukkantunk a tányérokba. A bárányhús a szupersztár, minden elképzelhető módon szervírozzák, több mint érdekes keleti fűszerekkel, paradicsommal, hagymával, szezámmaggal, olívabogyóval ízesítve. Második helyen a csirke. A libanoni kenyér leginkább a lepényre emlékeztet, a süteményeik nagyon keletiek, azaz, nagyon édesek, mandulával, dióval töltik leginkább. Arab ország, még sincs alkoholtilalom, finomak a borok és a rövid italok közül, akár a legtöbb mediterrán országban, legjobban az ánizstartalmú párlatokat szeretik.
A legkékebb tenger és a Szűzanya
Most éppen buszra szállunk és indulunk is Bybloszba, a világ legrégibb lakott településére. Kicsit körülményes a bejutás, mert az őrizetet ellátó katonáknak amerikai „zöldhasú” kell, ám ötvendollárosból nem tudnak visszaadni. Majd nyolc darab egy eurós érme megment bennünket, kicsit fanyalognak, de bemehetünk. A hatezer éves település megmaradt falairól egy sohasem látott kékségű tenger tárul a szemünk elé, jómagam ilyen kifogástalan kék vizet még nem láttam – pedig azt hittem, a francia Riviéra augusztusi türkize Monte-Carlo és a francia-olasz határ között verhetetlen.
Ami feledhetetlen, Bejrút felett magasodó hegyen lévő óriási Szűzanya szobor és a kilátó. A panorámáról csak annyit, hogy e sorok írója a kilátó feléig bírta a szívszaggató magasságot, majd ausztrál útitársunkkal megállapodott abban, hogy nem nekik való ez a rettenetes mélység. A kilátó tetejéről így a bátor feleség fényképezett, bár a libanoni ismerősök közölték: a Szűzanya kilátójáról még senki nem esett le, vigyázz ő a zarándokokra – a szobor alján papucsok, szandálok tömkelege - aki ad magára valamit, mezítláb mássza meg a meredek lépcsőket. Mindenesetre a kilátó aljából is szépen látszik a kikötő, büszkén lengenek piros-fehér zászlók, rajtuk Libanon népének ékessége, büszkesége, a zöld cédrus.