A Cameron Highland névadója a brit William Cameron, aki 1885-ben kezdte feltérképezni az addig ismeretlen területet, amelyet akkoriban még összefüggő őserdő borított. A brit gyarmatosítók azért próbálták a számukra még ismeretlen földet felderíteni, mert alappal bíztak abban, hogy alkalmas teaültetvények létrehozására, mindezt pedig a Kínától e tekintetben történő függés megszüntetése érdekében tették. A terep azonban járhatatlannak bizonyult az elefántok számára, ezért utat kellett építeni, ez pedig rendkívüli erőfeszítést igényelt, és elkészülte hosszú évekbe tellett.
Ám megérte, a felföld legkisebb magassága ezerháromszáz, legmagasabb pontjai ezernyolcszáz méter körül vannak, a legmelegebb időkben sincs 25 C foknál melegebb, és a leghidegebb időszakban sem kúszik a hőmérséklet +10 Celsius alá, ez a fauna pedig kiváló a teacserjének, amely sem a hőséget, sem a hideget, sem a magas páratartalmat nem szereti, és legalább ezer méter magasban akar lennii. A Maláj-felföldön minden megvolt, megvan, ami kell. Az ültetvények helye is nagyban befolyásolja a növekedés ütemét, ezért a legjobb hegyoldalra telepíteni. Arról nem is szólva, minél magasabban fekszik az ültetvény, annál jobb minőségű teát termesztenek rajta, hát ezt is megoldották.
Az első ültetvény csak 1929-ben telepítették, ám hamarosan szédítő ütemben jöttek létre az újabb és újabb teaültetvények. (Próbálkoztak egyébként kávéval is, de rájöttek, a kávénak itt túl hideg van.) Megnéztem a polcomon, milyen teákat hoztam haza, pont a két talán legnagyobb csoport egyik-egyik termékét. Az egyik a BOH-csoporté, éppen ez jött létre elsőként 1929-ben, egy BOH-Cameronia Gold Blend, ez fekete tea. A másik a Bharat Group Cameron Valley masala/spice flavour teája, ezek már nem feketék, hanem indiai, kínai típusú fajták. Mindkettő minőségi, meg is kóstoltattam a gyerekkel, egy kis mézzel ízlett neki.
Az ültetvényeket a mai napig az indiai munkások művelik, öntözik, gondozzák, a teacserjék és településeik egymás szerves egységében láthatóak. A teafa 5-6 méter magasra is nőhet, a teaültetvényeken azonban 1–1,5 méter magasra visszametszik. A cserjéről hároméves korában szedhető először levél, a legjobb minőségű árut 7-8 éves koráig adja.
A teacserje leveleit a leszedést követően az oxidáció és a hervadás elkerülése érdekében nagyon gyorsan fel kell dolgozni. Az eltérő feldolgozási módok miatt kétféle tea jön létre, az egyiket fekete, a másikat zöld teának nevezzük, és valóban szükségeltetik a szakértelem. A maláj teák ugyanakkor keresettek is minőségük miatt, így az egykoron nagyon szegény indiai munkások otthonainak udvarán nem meglepő, ha autó, vagy autók láthatóak.
A szvasztika egy egyenlő szárú kereszt, amelynek a szárai derékszögben megtörtek. Egyike a legősibb jelképeknek, számtalan kultúrkörben használták. Jelentése Indiában a jó szerencse, míg Kínában a halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordul, tekerőlevél néven. Legtöbbször úgy helyezték el, hogy a vonalak vízszintesen és függőlegesen legyenek, bár néha 45 fokkal elforgatva is használják. A hindu változatban gyakran egy-egy pöttyöt is tesznek a szárak közé, ezen a képen is látható a négy pötty. (A Maláj-felföld indiai származású embereinek nincs közük az Európában történtekhez.)
A Cameron-felföld klímája nem csupán a teacsejének tetszett és tetszik, az angol gyarmatosítók a két világháború között azt is felfedezték, hogy a maláj páratartalomhoz képest ez paradicsomi vidék, jó a levegő, kellemes a klíma, és kitűnő lehet üdülővárosnak. Ez a vöröstéglás épület például igen angol, bárhol lehetne.
Ezért nem is meglepő, Tanah Rata és Brinchang városokban gondozott közparkok, régi típusú angol házak, iskolák, szállodák, golfpályák, pillangófarmok, boltok, éttermek találhatók. Az iskolai szünetek idején még sok is itt a nép. Most nézzünk egy utcaképet és egy közparkot Tanah Rata-ban.
Ez Brinchang pillangófarmja, de más állatkák, rovarok, hüllők is találhatóak benne. Az olvasóknak bónuszként pedig igyekeztem olyan képeket is csinálni, ahol ázsiai lányokkal együtt örülhetünk a lepkéknek.
Az eperültetvények száma is tekintélyes, még akkor is, ha azért a tea az első számú termék. A gyerekek minden földrészen tudják, hogyan kell megvetetni valamit a szüleikkel, a következő képeken már veszik elő a pénzt, és a kis győztes már az eperszemek csokoládéba dugását is abszolválta.
Végül a teljesség igénye nélkül pár kép maláj méhesekről, mézvásárlásról, virágkertészetekről, szerelmespárról, tehát a Maláj-felföldről, kétszáz kilométerrel északra Kuala Lumpurtól.
