csütörtök, 24 május 2012 23:40

Kuala Lumpur, a Petronas-tornyok és azok a turistacsoportok!

Írta:

A feleségem már többször látta, mint én, Malajzia büszkeségét, a mérnöki kreativitás jelképét, az iszlám művészet ékét, vagyis a Petronas-ikertornyokat. Nem tudom, ebben volt a szerepe annak, hogy a 450 méter magas építészeti csoda Kuala Lumpur Arany Háromszög negyede mellett, a bevásárlóközpontok, a plázák, az éttermek, kávézók és más érdekfeszítő épületek negyede mellett emelkedik az ég felé. (Elárulom: természetesen volt.)

Engem azért lehetett nehezen rávenni a Petronas-tornyok meglátogatására az első malajziai héten, mert nem szeretem a sorban állást, itt pedig – akár például Granada Alhambrájában – limitált a létszám, már reggel hatra, fél hétre érdemes odamenni, mert nyolc óra körül kezdik a sorszámok osztása. Ám az élet olykor kíméletlenül megkóstol, amikor első ízben, még félálomban támolyogtam e hajnali órán a torony aulájában, a nagy liftek előtt, nyolc óra előtt jöttek mindenféle idegenvezetők és közölték, csoportos jegyeik vannak, és a létszám aznap délelőttre betelt.

Pedig akkor már beleéltem magam abba, hogy feljutunk a Skybridge-re, amely a két tornyot – ezek magassága 452 méter – valahol középen, 172 méteren köti össze egy kétszintes acélhíd formájában. Maradt egy jó reggeli és a délelőtt tíz órakor nyitó nagy bevásárlóközpontok – a feleségem nagy örömére.

Ami a tornyok történetét illeti: a maláj kormány és a Petronas-olajtársaság akarta z ország gazdasági erejét, kulturális sokszínűségét szimbolizálni az építkezéssel, és kezdetben sokan csóválták a fejüket a grandiózus terv kapcsán, mert a talaj bizony nem gránitból van, mint például Manhattan talaja. Bizony, ez nem kemény alapkőzet, hanem porózus üledékréteg, monszun is jócskán van ezen a tájon, a szerkezet is inkább vasbeton, mint acél, földrengés és tájfun és monszun is jócskán van errefelé, ám az idővel is hadilábon álló építők a technika, a mérnöki tudomány erejét is szimbolizálva, de legyűrték az összes akadályt.

Az építész amerikai volt, a neve: César Pelli. Nem olvastam, a helyszínen sem hallottam róla, hogy bármiféle biztonsági problémák lennének a tornyok körül, amelyek közül az első jobbára a Petronas cég irodáinak ad helyet, a másodikban pedig nagy világcégek sokasága.

Az adatok szerint „az építkezés több mint másfél milliárd dollárba került, összterülete két és félmillió négyzetméter, mélygarázsában 4500 autó parkolhat. Megépítéséhez 36,910 tonna acélra volt szükség, ez több mint 3 ezer elefánt súlya. A tornyok minden egyes szintje 8 ágú csillag alakzatú, melyet a hagyományos maláj iszlám motívum inspirált. A Kuala Lumpur-i ikertornyok, 452 méter magasra kúsznak fel. Viszont mindössze 90 másodpercbe telik, míg a legfelső emeletről az alsó parkolóba eljutunk. A két toronynak összesen 32 ezer ablaka van. Az ablakmosóknak egy egész hónapra szükségük van ahhoz, hogy egyszer végigmossák egy torony ablakait.”

Megjelent: 3282 alkalommal
Tovább a kategóriában: Orángután-lesen Borneón »