A szingapúri „játékszabályokról” először két magyar kutató, Győrfi Ilona és Vajda József beszélt nekünk Kambodzsában, amikor meglátogattuk őket Koh Ker-ben, ahol a Jaya Koh Ker Project műemléki szekcióját vezették, és építészeti fotogrammetriai dokumentációkat, valamint 3D virtuális bejárást készítettek az „új Angkornak” is titulált Koh Kerről. A szingapúri feltételek - tartsd be a törvényeket, ne szemetelj, ne menj át a piroson, ne kereskedj droggal (amiért halálbüntetés járhat), húzd le magad után a WC-t a nyilvános illemhelyeken (a vándorlegendák szerint ezért is büntettek már turistákat, bár ha nem a toalettel volt valami gond, nem igazán tudom sajnálni őket); ne köpd ki az utcán a rágógumit - nem okoztak különösebb lelki vívódást. Ezért már akkor elhatároztuk, meglátogatjuk a délkelet-ázsiai kistigrist.
Az oroszlán és a város
A város neve szanszkrit eredetű, az oroszlán (simha) és a város (pura) szavakból áll össze, szumátrai malájok alapították a XII. században. Az ezerötszázas években a portugálok, majd a hollandok tették rá a kezüket az Indiai-óceán és a Dél-kínai-tenger közötti forgalmas hajózási útvonal, a Malaka-szoros mellett fekvő településre. Pontosan nem tudni okát, de ezt követően a jelentősége csökkent, annyi bizonyos, a XIX. század elején álmos városkát talált itt az utazó, ahol olykor kalózok húzták meg magukat, ha egy időre el kellett tűnniük az igazságszolgáltatás elől.
A változás 1819-ben jött el, amikor Sir Thomas Stamford Raffles, a Brit Kelet-indiai Társaság megbízottja kereskedelmi hídfőállást hozott itt létre, majd a maláj szultántól bagóért megvásárolta a szigetcsoportot. Így lett Szingapúr brit koronagyarmat lett, közigazgatási és gazdasági központja, amely a délkelet-ázsiai érdekeltségeket, az ópiumkereskedelmet, a hajóforgalmat, a kalózkodást felügyelte. A cégek, vállalatok gomba módra szaporodtak, ezrek és ezrek települtek az Oroszlánvárosba, hirtelen rengeteg munkáskézre volt szükség, és ennek a mai napig ható következményei lettek. Ezrével, tízezrével jöttek az indiaiak, a malájok, a kínaiak – Szingapúr többségi nemzete egyébként a lakosság mintegy nyolcvan százalékát kitevő kínaiak. A malájok szétszórva élnek a városállamban, az indiaiak viszont jobbára homogén tömbben laknak. (Ezen az oldalon külön riportot is közlünk az indiai negyedről, a Little Indiáról.) Mivel minden világcégnek van szingapúri leányvállalata, kirendeltsége, sok az európai, sok az észak-amerikai, a japán, az ausztrál, az új-zélandi, vagyis a multikulti a város, de nekem úgy tűnt, a jó értelembe vett.
A második világháború idején a japánok elfoglalták, és szörnyű vérengzéseket követtek el a városban. 1959-ben lett végül a brit nemzetközösség önálló állama, és mintegy hat éven keresztül tartozott a Maláj Államszövetséghez. De Szingapúr már ekkor túl gazdag volt a közösködéshez, így 1965 óta független állam, amely fejlődik és fejlődik.
Gazdagság, csúcstechnológia, fegyelem
Szingapúr - amely a Szingapúr-szigetből és több mint félezer kisebb szigetből áll - hatvan százaléka beépített terület. Az üzleti negyed a nagysziget déli részén van, keletre vannak az elegáns lakónegyedek és a tengerparti strandok, az ipari rész jobbára a nyugati részekre esik. A világ egyik legjelentősebb kereskedelmi és pénzügyi központja, kikötője a világon a második legnagyobb áruforgalmát bonyolítja le. Megkerülhetetlen az elektronikai iparban, a hajógyártásban. A világ negyedik legnagyobb pénzügyi központja, továbbá a világ hat legerősebb bankja közül három székhelye. Szingapúr éves GDP-je közel ötvenezer milliárd forint!
Mivel ebben a riportban elsősorban a szingapúri fegyelemről akartam élcelődni, azzal is fejezem be. A gyorshajtás ötezer szingapúri dolláros büntetést ér. (Egy szingapúri dollár most, 2012 áprilisában, 180 forint.) Közterületen történő dohányzás ötszáz dollár. Köztéri szemetelés ezer dollár. Az úttesten, a zebrától ötven méterre történő átkelés ötven dollár. A helyiek viccelődnek is vele, hogy "Singapore is a fine city", a humor az, hogy a fine szépet, finomat jelent az angolban, illetve a pénzbírságot, és magát a megbüntet, megbírságol igét is.
Persze, adott esetben nem olyan vicces a dolog. A kábítószer-kereskedelem miatt halálbüntetés jár, igaz, ehhez olyan mennyiségek kellenek, mint fél kiló hasis, ami azért nem mindennap van az embernél. A heroint gyűlölik, mert ebből tizenöt gramm esetén, de a kokain birtoklásánál is harminc grammnál életveszélybe kerül az illető. (Gyilkosság, fegyverkereskedelem, emberrablás esetében, talán nem lepődik meg az olvasó, halálbüntetést szabnak ki.)