Ezek a hullámok azonban teljesen mások, most békésen himbálják a Phi-Phi Island partjaitól pár méterre horgonyzó hajót, és rajta bennünket. Az aprócska sziget állapota legkevesebb paradicsomi: valószínűtlenül fehér, sárgának semmiképp sem nevezhető homokon szemtelen majmok várják a turisták ajándékait – azért szemtelenek, mert fél órával korábban, még a parton, az egyik talpraesett állat odajött hozzám, látta, hogy sózott kukorica van a reklámszatyromban, nemes egyszerűséggel kiszakította azt, majd zsákmányával eliszkolt a gyalázatos. Egzotikus madarak ricsajoznak a trópusi fák ágain, thaiföldi barátom pedig - már becenevét is elárulja, Thaiföldön ugyanis mindenkinek van, Mr. Boy-nak hívják - kenyeret szór a kristálytiszta vízbe, jönnek is a halak világ összes színárnyalatában.
- De, nézze csak meg a harminc méteres sziklafalat - mondja Mr. Boy. Hát nézem, valami iszonyatos erő törte, zúzta, aprította az évezredes sziklákat, a dinamit – kis túlzással – kevesebb kárt okozott volna, mint a hullámok iszonyatos ereje.
A pusztítás olyan nagy volt, hogy egyes területeken kilométereket haladt a víz a szárazföld belseje felé. Phuket, hol szállásunk vagyon, több partszakaszát is telibe kapta a nyugatról érkező cunami, a Patong Beach-et egyenesen letarolta, valamivel jobban járt a hasonlóan a sziget nyugati részén, kicsivel délebbre fekvő Kata Beach, illetve Karon Beach. A thaiföldi emberek szorgalmát bizonyítja, hogy három év után, az egyik legnagyobb kárt szenvedett Patong Beach-en mindent újraépítettek, hemzsegnek is a turisták, noha még csupán egy hete ért véget az esős évszak (november elején járunk), és a főidény csak most kezdődik.
Phuket és a régió szigetei a klasszikus turistaprogramok mellett az ökoturizmusba vágtak bele jó pár évvel ezelőtt.
Ez annyit jelent, kiszáll a turista az aprócska szigetek valamelyikén, fürödhet, napozhat, majmot etethet kedvére - hajóindulásig. Ám akkor mindent össze kell takarítania, és az utolsó banánhéjat is köteles reklámszatyorban magával vinni. Védeni kell a ragyogó vegetációt, a hosszú fehér strandokat, az elefánt- és más állatokra emlékeztető formájú köveket, a kristály kék vizet, a fantasztikus tengeralatti látványosságokat. Ily módon azonban jó esély van arra, hogy épségben marad a természetes környezet, legfeljebb csak a motoros dzsunkák rontanak rajta, abból, no meg szigetből, utazási irodából, hajóskapitányból, egy vagy több napos vízi túrából bőséges a kínálat.
Motoros dzsunkákon
Az Andamán-tengeren járunk, ez nyugatról mossa Thaiföld elkeskenyedő déli részének partjait, a másik oldalról, keletről a Thai-, vagy Sziámi-öböl öleli a hosszú-hosszú, gigantikus földnyelvet, ami nem más, mint maga a Maláj-félsziget.
Halad a motoros dzsunka az Andamán-tengeren, a szigeteken kókuszpálmák, mangrove erdők zöldellnek, így érünk el a 007-es ügynök, James Bond-szigetére. Az egész elnevezés onnan ered, hogy az „Aranypisztolyos férfi” című epizódot itt forgatták, ismerős is az egyik, pazar formájú szikla, mai nevén már James Bond-szikla. Mivel ez a program szerepel majd minden iroda programján, nyüzsögnek az árusok, kezdik hihetetlen árakkal – miként például az arab országokban -, aztán ideadják negyedéért, ötödéért is az egyébként szemrevaló kézműves termékeket. Vagyis még annyiért is megéri nekik, ráadásul megtörténhet, a turista unja az alkudozást és fizet.
Nézegetem az árusokat, hát errefelé is – akárcsak a mi „kompországunkban” – volt egy „kis” keveredés: thai, khmer, maláj, kínai, indiai, perzsa ősökről tanúskodnak az arcok. Kicsivel korábban Mr. Boy – aki alkalmasint leginkább maláj felmenőkkel büszkélkedhet – viccelt is az egyik társával, a fiatal srác valami utasítást késedelmesen hajtott végre, Mr. Boy mosolygott és cukkolásból két mutatóujjával mindkét szemét keskenyre húzta ki, mutatva a nevető társainak, tessék, ez a kínai, nem is hall, mennyi gondom van vele.
Ilyen helyen mindenkinek jó oka van a tréfára, ráadásul a következő állomásunk egy vízre épült muzulmán falu lesz. Ez kuriózum számos okból, egyrészt azért mert a lakosság – novemberben a hivatalos statisztikák hatvanhárom, de a helyiek már hatvanöt milliót mondtak - kilencvenöt százaléka buddhista. Másrészt Koh Panyee – így hívják a muszlim halászfalut – lakói táplálékát a tenger adja, vagyis nagyon egészségesen étkeznek, víz azonban csak az égből jut ide, ezért az esővíz minden cseppjét felfogják, gyűjtik. A turisták azonban jó bevételt hoznak, s mivel a legfinomabb szövésű selyemsálak, a legszebb, elefántmintás táskák itt kaphatóak, ezért most már van pénzük élelmiszerek hozatására is. A halászfalu iskolája egyedülálló, ez is cölöpökön van, miként az „udvar” is, ahol sárga pólós gyerekek játsszák a világ sportját, azaz fociznak. A háttér festői, tenger és egy különleges formájú hegy, valamelyik szigetecskén.
Napokat, heteket lehetne itt tölteni, annyi időnk nincs, de a híres Phi Phi Island még egyszer belefér. Ilyen a mai világ, az első számú attrakció itt is az a tengerpart, ahol meg a „Part” című filmet forgatták, Leonardo DiCaprióval a főszerepben.
Phuketi csodák
Phuket szigete mintegy hétszáz kilométerre, délre van Bangkoktól. Esős évszakban - már a monszunövezetbe tartozik - megláthatja az európai ember, hogy hol kezdődik az eső. Megérkezésünk napján egybefüggő, trópusi vízszőnyeg fogadott. Tíz percig tartott a vízfal uralma, és megértettük, amit még Bangkokban és Pattayán mondtak büszkén a vendéglátóink, hogy ott egész évben szezon van, nem csupán novembertől késő tavaszig.
Ám szezonban itt is hétágra süt a nap, a tengerpart gyönyörű, a víz huszonhét-huszonkilenc fokos. Pár kilométerrel beljebb elefánt-showműsorokat látogathatunk, az ormányosok képesek kerékpározni – megfelelő szerkezet kell ehhez, gondolhatják -, focizni, kosárra dobni, tekézni, táncolni, embereket ormányukkal felvenni, s úgy tartani ég és föld között.
Akár az egész országban, Phuketen is íz-, szín- és illatorgia fogadja a látogatót, a zöldségek, gyümölcsök egy részének nincs magyar megfelelője, a papayát, az avokadót, a mangót természetesen az általunk is ismertek közé soroltuk, de mi lehet az a „Sárkány gyümölcse”? Megkóstoltuk.
Phuketen a kifejezetten a gazdag nyugati turistákra bazírozó szállodákat leszámítva az élelmiszerárak jóval barátságosabbak, mint Magyarországon. Ha az ember kifigyeli, hogy hol esznek a helyiek, hol vásárolnak, akkor négyszer-ötször olcsóbban étkezhet. E sorok írója csak rákból legalább tízfélét evett, csodálatos ráklevesről (neve: Tom Yum Goong) nem is beszélve, és olyan árakon, olyan ételkölteményeket, amelyek itthon nem kaphatóak, vagy ha igen, a bőrödet lenyúzzák érte.
Karon Beach egyik piacán, átszámítva ötszáz forintért láttam a szarvasgomba kilóját, itthon nem is foglalkozik vele az ember, mert annyira drága. A vásárlás természetesen élmény itt, főleg akkor, ha egy olyan thaiföldi vízi piacra jut el az ember, ahol a cölöpökre épített házak között közlekedő dzsunkákból árulnak az égvilágon mindent, húst, zöldséget, gyümölcsöt, halat, bizsut, hangszert, fűszereket, táskákat.
Lányok és szerzetesek
Ha valaki mondén örömökre vágyik, a thaiföldi go-go bárokban megtalálhatja azokat, érdekes egyébként, a lányok nem tolakodóak, ha csak egy sört akarsz meginni, békén hagynak. Ez a buddhizmusnak is köszönhető, amíg nem ártasz másoknak, addig nyugodtan intézheted a dolgaidat, így idősödő európai férfiak zavartalanul járkálhatnak kézen fogva fiatal thai lánykákkal. Jól megnéztem ezeket a párokat, és egyértelmű volt, a lányok ezerszer inkább thai barátjukkal sétálgatnának, éttermeznének és a többi, és lehet csak nekem tűnt úgy, mintha jó páron láttam volna, hogy felfogja a gazdag ember és szegény ember történetének újabb evilági fejezetét.
Az idősödő turistáknál is egyértelmű volt a helyzet, eljött Günther nagypapa Hamburgból, meg John nagypapa Londonból, hiszen köztudomású az otthon hagyott családtagok előtt, a nagypapa igen szereti a távol-keleti kultúrát, ezért nyaral rendszeresen Thaiföldön, bizony. A thaiföldi kultúrában nagy hagyományai vannak egyébként a férfiből lett lányoknak, transzszexuális showműsorok is megtekinthetőek (az egyik címe jellemző módon: „Two in one” volt), és mi tagadás, e „lady boyok” között gyönyörű emberek találhatóak.
Pár sarokkal arrébb csodálatos buddhista szentélyek, mosolyogva mobiltelefonozó szerzetesek gondolkoztatják el az embert az ország vallásának egyik nagy tanításról, miszerint az életben a szenvedést elsősorban a birtoklási vágy okozza, és a mindennapokat ehhez hasonlóan megkeseríti az olyan való dolgokon, amelyeken úgysem tudunk változtatni.
Bementem a templomba olyan mélyre, amennyire csak tudtam, az egyik kis teremben ebédelő szerzetesekre is bukkantam. Azt hittem, kizavarnak, de még fotózni is engedtek. Beszélgettünk, legnagyobb meglepetésemre maguktól mondták, hogy igen, magyarok, 1956-ban, ez nagyon jól esett, és melegen búcsúztam a művelt és tájékozott szerzetesektől.