Több albán városban megkérdezték tőlem, ti magyarok, miért vagytok olyan idegesek és miért siettek mindig? Hát… a munka miatt, dolgozni sietünk, magyarázkodtam. De este hová siettek, akkor már nem dolgoztok? Nagyon sokan még dolgoznak, a többiek meg hazafelé sietnek, az otthonukba, pihenni.
Nem értik, de mosolyognak. Lengyelország és Törökország után újabb hely, ahol szeretik a magyarokat. Szkander bég – nemzeti hősük, a XV. században képes volt huszonöt évig megőrizni az ország függetlenségét az akkor már topon lévő oszmán birodalom ellenében – krujai várában azt mondja a teremfelügyelő: ezeket a freskókat elvileg nem szabad fényképezni, de a magyaroknak lehet.
Mert Szkander bég legnagyobb politikai és katonai szövetségese a mi Hunyadi Jánosunk volt. Tiranában szobra van, utcát és teret neveztek el róla. A krujai várban – ahová a török csapatok csak Szkander bég halála után jutottak be – is van emlék róla.
Üldögélek Durres kikötőjében, kenyeret eszem, kapnak a halak és a sirályok is. Magyarországon a nyolcvanas években volt még olyan jó minőségű a kenyér és a pékáru, mint jelenleg Albániában. Az országban számos helyen nem foglalkoznak a fagyasztott hússal, a hentesboltok mellett birkanyájak vannak, és a húst frissen vágják, fogyasztják otthon, az éttermekben, az utcai árusoknál.
Sok halat esznek, 360 kilométernyi tengerpartjuk van. Egy bőséges haltál, kenyérrel, sörrel, rakival (helyi pálinkával) átszámítva ezerötszáz forint volt az egyik legdélebbi város, Saranda tengerparti sétányának felkapott haléttermében.
A gyümölcseik hatalmasak és gyümölcsízűek. Gyönyörű paradicsomok, görögdinnyék társaságába kerültem mindennap. Az sem rossz érzés, amikor az utcai árusoknál átszámítva száz forint a burek, ami egy rétestészta jellegű pékáru. Ebbe a kis tésztás-táskába húsokat, gyümölcsöket és más finomságokat lehet tölteni, tetszés szerint, legtöbbször egy kis káposztát és húst kértem bele. Félnapig elég volt.
A kaja részt tehát nyugodtan le is zárhatjuk, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy e tekintetben rosszabb lenne az albán életminőség a magyarnál.
Ugrás a kommunizmusba, ugrás a piacgazdaságba
Amit Albánia az elmúlt húsz évben elért, arra nagyon büszkék lehetnek. Ne feledjük, ez az ország a második világháború után lényegében a feudalizmusból ugrott át a kommunizmusba. Mert itt valóban kommunizmus volt, a keményvonalasból, az Európa-szerte rettegettből.
Itt Enver Hodzsa volt, és hétszázezer atombunker. Ezek története annyi, hogy Albánia Hruscsov „megalkuvó” és Sztálint nem kellőképpen "tisztelő" politikája miatt szakított a Szovjetunióval, majd tizenöt évnyi szerelem következett Kínával, ám ennek is vége lett, az ország a hetvenes évek közepére már teljesen el- és bezárkózott.
A lelakatolt ország felkészül az imperialista invázióra, és nem csupán egy-két harcos befogadására alkalmas bunkereket hozott létre, hanem olyanokat is, amelyekben volt víz, áram, és tucatnyian elfértek. A rendszer bukása óta eltelt húsz évben mindent megpróbáltak a bunkerek hasznosítása érdekében, külföldi turisták aludhattak bennük, mini-múzeumokat rendeztek be, sőt, pinceként használva gombatermesztéssel is próbálkoztak, ám igazából nem nagyon lehet mit kezdeni a bunkerekkel. Elbontani pedig horribilis és értelmetlenül kidobott összeg.
Sokszázezer vendégmunkás
Ha csak Albániát nézzük, a lakosság száma körülbelül 3,2 millió. A környező országokban rengeteg albán él, ennek történelmi oka, hogy 1912-ben az Osztrák-Magyar Monarchia elismerte Nagy-Albániát, de a balkáni háborúkat követően a bolgárok, a görögök és a szerbek albánok lakta területeket csatoltak magukhoz, így a szkipetárok a függetlenség érdekében kénytelenek voltak beérni a feleannyi területtel.
A fent említett 3,2 millióból sokszázezer külföldön (elsősorban Olaszországban) dolgozik vendégmunkásként és a hazautalásaik jelentősen hozzájárulnak az albán gazdaság teljesítményéhez. A hazautalt keresetek kapcsán a következő a stratégia: amint összegyűlik a kellő pénz, az otthoniak földet, telket vesznek. Ha ez már megvan, ismét gyűjtenek és elkezdik építeni a moteleket, szerencsésebb esetben szállodákat. Ezért, elsősorban a tengerparti részen, úton-útfélen félkész, épülő szállodák, panziók láthatóak és mindenki céljai között szerepel az idegenforgalom, a turizmus, bízva a 360 kilométernyi tengerpart és az egyéb páratlan természeti szépségek nyújtotta lehetőségekben.
Ám a hozzáértő külföldi jóakarók, így a magyarok is, már figyelmeztették őket, saját maguknak csinálnak konkurenciát, mert ezt az építkezési ütemet a fejlődő turizmusuk a legkedvezőbb trendek esetében sem tudja követni. Albán barátaink ezt értik is, de úgy gondolják, hogy az ingatlan sohasem lehet rossz befektetés.
Nyaraljon Albániában, az autója már úgy is ott van
Természetesen, nem misztifikálni akarom az albán életminőséget, csak arról beszélek, hogy az életben fontos, szükséges dolgok közül nagyon sok megvan, elérhető, jó színvonalon. Megítélés kérdése, de nekem nem jelentene problémát, ha ilyen kis boltocskában kellene vásárolni.
Természetesen szükséges, hogy az a boltocska például ilyen városban legyen.
Mivel a fiatalok közül nagyon sokan külföldön dolgoznak, az albán utcákon elsősorban az idősebb generáció tagjait láthatjuk. De a fiatalok közül többen is mondták, hogy a vendégmunkások túlnyomó része csupán gyűjt egy kis pénzt a vállalkozásához, és amint lehetősége lesz, visszatér Albániába.
