Pedig ugye Albániában aztán volt kommunizmus, meg elzárkózás, meg személyi kultusz, meg atombunkerek. Magyarországon ehhez képest semmi sem volt.
Beratot két hegy fogja közre, a Tomorr- és a Shpirag-hegyek, utóbbiak két legendabéli óriásról kapták a nevüket, akik összevesztek egy berati lányon és a gyilkos küzdelemben mindketten életüket vesztve heggyé váltak. Az Osum-folyó pedig az óriásokat sirató berati lány könnyeiből keletkezett.
Berat az UNESCO világörökségi listáján szerepel, igaz, az lenne meglepetés, ha nem került fel volna rá. Mind az ókorban, mind a Bolgár Fejedelemség, vagy a Bizánci Birodalom, később Szkander bég alatt és a török időkben is a Balkán-félsziget egyik legszebb városának számított.
Berat egyébként nem csupán az egyik legszebb, hanem az egyik legősibb település is a Balkánon, IV. Alexandrosz makedón király alapította i. e. 314-ben. III. Alexandrosz, akit a világ Nagy Sándor néven ismer, és nem csupán makedón király volt, hanem a Görögországtól Indiáig tartó hatalmas területek ura, akkor már kilenc éve halott volt.
A mai formáját a 18-19 században nyerte el, és azért hívják „ezerablakosnak”, mert a házak a távolból úgy tűnik, mintha egymás tetejére épülve egy épületet alkotnának sok-sok ablakkal.
Sokáig fotóztam az Osum-folyót átívelő függőhídról Berat városát, majd amikor úgy éreztem, hogy az adott pillanatban jobb képet már nem tudok készíteni, városnézésre indultam.
Egy mondás szerint, aki nem látta Beratot, az nem látta Albániát, ami persze túlzás, de hogy a várost tényleg csak ajánlani lehet az érdeklődő utazóknak, az tótumfaktum.
A városban mindenhonnan látható a jó tájékozódási pontot nyújtó fellegvár, amelyet döntő részben a 13. században építtetett a bizánci uralkodócsalád egyik tagja, eredetileg 24 óriási torony tagolta a várfalat.
Aztán volt idő, amikor bolgár kézre került, sőt, egy évtizedig a megerősödött Szerb királyság diszponált felette, végül a bizánciak is kiheverték azt a csapás, amikor a Szentföldre tartó keresztes hadok megdöntötték a bizánci uralkodóházat és megalapították az úgynevezett Latin Császárságot, és újra övék lett Berat pezsgő kereskedelme, kézművesipara, híres mezőgazdasági terményei, így az olivabogyó, a füge, a méz.
1417-ben aztán pont került a történet végére, megérkeztek az oszmán törökök. Bár az albánok legendás Szkander bége, aki Hunyady János szövetségese és nagy tisztelője volt, megotromolta Beratot, de a felmentő ötvenezres török hadsereg miatt már nem tudta elfoglalni a várat. A berati ostrom Stkander bég kevésszámú katonai kudarcának egyike.
Beratban 1912 augusztusában tört ki felkelés a török megszállók ellen, az ország 1912. november 28-án kiáltotta ki a függetlenségét.
De még nagyon zavaros évek következtek, volt a két balkáni háború, majd jött az I. világháború, a görögöket és az olaszokat a Monarchia hadserege űzte ki 1916-ban, majd ismét az olaszok jöttek, 1921-ig Berat az ő ellenőrzésük alatt állt. Az olaszok ráadásul 1939-ben lerohanták Albániát, de őket az Enver Hodzsa vezette Nemzeti Felszabadítási Mozgalom sikeresen elkergette és kezdetét vette a népi demokratikus, kommunista Albánia története.
Beraton meglátszik, hogy a bizánci idők óta kezdete óta, vagyis ezerhatszáz éve az egyik legfontosabb albán kereskedőváros volt. Már az 1600-as évekre ötezer kőházat tartottak nyilván, az 1800-as évekre meg már közel ezer iparosműhely és üzlet volt az ezerablakos városban. A bizánci időkben mintegy harminc görögkeleti templom volt a városban, nekem a Szent Demetrius katedrális tetszett legjobban.
A törökök persze mecseteket és minaretteket építettek, jó sokat, az Agglegények Mecsetje és a központi Nagymecset tetszett a legjobban.
A városnak egyébként nagyon jó hangulata van, még a kommunista időkben is békén hagyták, annyire egységes múzeumváros volt, a külső kerületekben persze felhúzták a paneleket, és erőltetett iparosításba kezdtek.
De Berat még ezt is kibírta, mert olyan erős volt a mezőgazdasága, a mezőgazdasági termékekre épülő feldolgozó ipara. Az 1980-as években volt rá példa, hogy Berat egyik nevezetességéből, a berati fügefából 250 ezer vette körbe a várost.
Beratot egyébként minden utazó igyekszik felkeresni, nem tett mást a 17. században a Magyarországról is sokat író Evlija Cselebil török világutazó sem, és nagyon rendben találta a várost, virágzó gazdasági életről számolt be. De a mai kor utazóinak sem érdemes kihagyniuk Beratot.
A végére hagytam az egyik legszebb látványosságot, bektasi rendhez tartozó Helveti Teqe épületét. A bektasik egy iskolai rend követői voltak, az iszlám egy önálló ágának követői, és ők végezték a janicsárok nevelését, akik túlnyomórészt elrabolt keresztény gyerekekből váltak az Oszmán Birodalom félelmetes gyalogságává. A bektasi rendhez tartozott például Gül Baba is, akinek a türbéje, sírboltja a Rózsadombon látható.
Albániában a lakosság mintegy harminc százaléka keresztény, elsősorban római katolikus vagy ortodox, hetven százaléka muszlim, nagyobb részük szunnita muszlim, kisebbik részük bektasi muszlim. De az emberek nagy része nem gyakorolja a vallást, hiszen Enver Hodzsa 1967-ben hivatalosan is a világ első ateista országává nyilvánította Albániát, mindennél többet mond az a tény, hogy az istentiszteleteket csak 1990-ben engedélyezték újra.
Volt még egy nagy pozitívuma Beratnak, úgy találtam egész Albániában itt a legfinomabb a burek, ami az albánok nemzeti étele, péksüteménye, lehet bele tenni túrót, zöldséget, húst és minden utcasarkon kapható, normális áron. Vettem is kettőt és kitűnő vacsorám volt az ezerablakos albán városban.
