kedd, 07 február 2012 01:42

Ciprus: huszonhárom fok februárban

Írta:

Huszonhárom fokban, pólóban szaladgáltunk Cipruson, és narancsot, citromot szedtünk a fákról. Az ókori romok vakítóan fehérlettek, a tenger kéklett, csak a macskáknak volt jobb. Ha valaki hisz olyasmiben, hogy halála után tarajos gőteként vagy vastag csőrű füzikeként születik újra, nyugodtan mondjon igent arra a lehetőségre, hogy macskaként, Cipruson élje le újabb életét. A három világrész (Európa, Afrika, Ázsia) találkozásánál fekvő szépséges szigeten ugyanis a macskák szent állatnak számítanak, egészen Szent Teréz óta.

A kora közékor századaiban ugyanis patkányok és más rágcsálók keserítették a helyiek életét, mígnem Szent Teréz egy hajórakomány macskával kötött ki a sziget partjainál. A ciprusi macskák ennek megfelelően határtalan önbizalommal viselkednek. A második legnagyobb város, a kikötőjéről, borkombinátjairól, kereskedelméről híres Limaszol tengerpartján (a főváros, Nicosia, a sziget belsejében helyezkedik el) egy este három macska ugrált a térdemen, és szemernyi kétségük sem volt a tekintetben, hogy az etetésükre és a szórakoztatásukra teremtettem.

Cipruson jó még angolnak is lenni, a sziget függetlenségének 1960-ban történt kikiáltása a ciprusiak kénytelenek voltak belegyezni abba, hogy a terület egy százalékát a korábbi hódítók használhassák. Ezen egy százalékot az angolok természetesen a legszebb területekből hasították le maguknak, és a ciprusiak legmagasabb hegyének (neve természetesen Olümposz) tetején nem kilátó, hanem brit radarállomás funkcionál. Sok konfliktus volt abból is, hogy míg nyaranta a szigeten nem egyszer egészen komoly lakossági vízkorlátozások voltak, addig az angolok ivóvízzel locsolták a golfpályáikat. Ez mára megoldódott, az „egy százalékon” is megépültek a tengervízből sót kivonni alkalmas berendezések.

Nyugati nyugdíjasok paradicsoma

Ám hagyjuk az angolokat, mert Cipruson nem csupán nekik és a macskáknak jó, hanem minden turistának. Magyar ember ugyan nem, ám német, skandináv, angol nyugodtan megteheti, hogy a csúszós, latyakos európai télből pár hetet, netán hónapot a szigeten tölt, vitaminkúra gyanánt: nap, tengeri levegő és ételek, sok saláta, jó borok…

A magyar ember ideje nyáron jön el, hiszen kevés utazási lehetőségünkből egy (netán még több) meleg vizű tengerpartra vezet. Ebben viszont Ciprus májustól október végéig remek „partner” – a helyiek közül sokan csak novemberben fejezik be a rendszeres fürdőzést. Tengerpartból mindenféle van, kis és nagy kavicsos, homokos, meg olyan is, ahol Aphrodité kiemelkedett a tengerből – kucsmagomba fejű kicsiny szikla jelzi a jeles esemény helyszínét.

Aki erre járt, beleszeretett a szigetbe

Nem véletlen, a szigetbe minden „errefelé járó nép” beleszeretett, a föníciaiak, az egyiptomiak, maga Kleopátra királynő is. Uralkodói és női képességeit bizonyítja, hogy előbb Július Caesar, majd az őt követő római vezér és szerető, Antonius is neki ajándékozta Ciprust. Majd jöttek az arab kalifák, a bizánci császárok, a Szentföldre tartó keresztes lovagok. Oroszlánszívű Richárd angol király a menyasszonyát ért sérelem miatt elfoglalta a szigetet, ám feltehetően más is motiválhatta. A keresztes hadak kudarca után a Szentföldre néző kikötő, Famagusta az akkori világ egyik meghatározó kereskedelmi csomópontja lett, az ezt követő velencei uralomnak a törökök vetettek véget – és máris benne vagyunk napjaink történelmében (erről tényleg csak a legszükségesebbet.)

A szépséges szigeten ugyanis görög és ciprióták éltek és élnek, kölcsönös bizalmatlanságban és az 1974-es katasztrófa során az északon lakó görögöket délre, a délen lakó törököket északra száműzték az egymásban bízni képtelen népek. Törökország is beavatkozott, megszállta a sziget északi felét, az összes terület harminchét százalékát. (A törökök az összes népesség tizenkilenc százalékát teszik ki.)

A helyzet megoldhatatlannak tűnik, a szigeten demarkációs vonal húzódik, őrhelyekkel, senki földjével, és rendszeres tűzpárbajokkal. (Az Észak-ciprusi Török Köztársaságot a mai napig csak Törökország ismeri el.)

A turista ebből semmit sem észlel, legfeljebb annyit – és ez meg is történt velünk – hogy amikor a török részhez közeli, ám még görög ciprióta területen, a külföldiek által nagyon kedvelt üdülőhelyen és szórakozó centrumban, Ayia Napa városkájában egy néprajzi múzeum felől érdeklődtünk és a megszólított kávézó emberek közölték: ők törökök, mindennap átjárnak ide dolgozni, útbaigazításért kérdezzük meg a kávézó tulajdonosát.

Ciprusi ember nem siet

Utóbbi jött is és ráérősen, kényelmesen elmagyarázott mindent. Ciprusi ember ugyanis soha nem siet, a beszélgetőpartnereink szerint még a ciprusi állam is inkább kifizet bizonyos európai uniós bírságokat holmi elmaradások miatt, csak őket „ne siettesse senki!”. Az egészséges ételeken (rengeteg hal, gyümölcs, saláta), a tengeri levegőn, a napfényen túl feltehetően ez a nyugalom az oka a rendkívül magas átlagéletkornak, a nők esetében ez nyolcvan felé közelít, és a férfiak is csupán pár évvel maradnak el mögöttük. Kiabáló, ideges embert nem látni, igaz, jóval nagyobb az egzisztenciális biztonság, mint nálunk.

Magyarországon talán ezt nehezebb megcsinálni, ám a jobb körülmények között élő ciprusi ember nem veszi meg például a ciprusi sajtnál esetleg olcsóbb holland és osztrák sajtot. „Miért etessem én a külföldieket?” – kérdezi a büszke ciprusi.

Egy valamiben irigyelnek bennünket: „Könnyű nektek, hiszen Ti nagy ország vagytok!” – céloztak ránk, magyarokra. Nos, Ciprus területe valóban három magyar megyének fele meg, lakossága hétszázötvenezer plusz – a turistákat értelemszerűen nem számítva - száz-százötvenezer. Ugyanis rengeteg orosz, kínai, német, magyar, lengyel fiatal dolgozik a szállodákban, éttermekben, kölcsönzőkben, boltokban. Csak az egyik gyöngyszemben, Páfosz városkájában tavaly nyáron nyolcvannyolc magyar fiatal dolgozott, Limaszolban és Larnacában ennek sokszorosa.

Nincs rossz bor

A „meze” lényegében nyolc-tíz ételből álló ciprusi tál, van hús meze és hal meze. Nagyon bőséges, a turista a végén kegyelemért könyörög. Borból, légyen az vörös, vagy fehér, előkelő vagy puritánabb a hely, csak kiváló minőségűt sikerült inni. A salátáik itthon utánozhatatlan (a hazaérkezés napján rohantunk a Bosnyák téri zöldségeshez), ám mit lehet tenni, ha zellerszerű, salátaszerű dolgokból hat-hét fajta van, a salátákat citrommal savanyítják, az ecetet csak a turisták kedvéért teszik ki az asztalra.

Megjelent: 1868 alkalommal