Franciaország (10)

Monaco, a világ második legkisebb állama, keleti szomszédja Beausoleil, majd Roquebrune-Cap Martin és Menton városok, utóbbi már az olasz határnál van. Monacótól nyugatra Cap d’Ail, Eze, Beaulieu-sur-Mer, Villefranche-sur-Mer és végül Nizza sorakoznak, utóbbi húsz kilométernyi távolságra található Monacótól. A monacói hercegség öt kerületre oszlik, most csupán az egyik kerületről, a híres monacói szikláról írok (Rocher de Monaco), itt látható a hercegi palota, a katedrális, az oceanográfiai múzeum, lényegében ez az óváros.
A francia Riviéra tetején, Eze falucska legtetején található egy botanikus kert, telis-tele egzotikus növényekkel. A kertből felejthetetlen riviérai panoráma nyílik, tiszta időben délen Korzikáig, nyugaton Saint-Tropez városáig ellátni, és a szédítő magasságból gyönyörűen nyomon követhető a Riviéra egyik legszebb partszakasza, nem különben a Cote d’Azur páratlan hármas úttagolása, a tengerparton futó út, a felette kétszáz méterrel magasabban haladó utak, és a hegyek legtetején, már az Alpok déli nyúlványain haladó pályaszakaszok hálózata.
Cap d’Antibes az egyik legszebb félsziget a francia Riviérán, elég nagy ahhoz, hogy hatalmas villák épülhessenek rá, és egyben legyenek eldugott öblei is, nem véletlenül laknak erre a nagyon gazdagok. Antibes városába első ízben stoppal érkeztem, egy helyi szobafestő vett fel, majd amikor elmondtam a konzerves, hátizsákos, tengerparti hálózsákos magyar valóságomat, azt válaszolta, igazán megérdemlek egy jó vacsorát, az ő anyukája olasz, és remekül főz. Ezzel a kedves kis emlékkel indítottam a túrát 2018 szeptemberében, Cap d’Antibes-en.
Egyetemista koromban minden évben a francia Riviérán nyaraltam. Persze, ezt úgy kell elképzelni, hogy volt egy hátizsáknyi magyar konzervem, hálózsákom, háromliteres gallonom a víznek és kész. A pénzemből csak kenyérre és múzeumi belépőre futotta, stoppal közlekedtem, tengerparton aludtam. Bezzeg, most repülővel érkeztem Nizzába, és béreltem egy kifogástalanul felszerelt kis apartmant. Szokatlan is volt nekem ez a nagy jólét, az első éjszaka hajnali ötkor felkeltem és a régi szép időkre gondolva, elindultam az olasz határra.
A Père-Lachaise a világ talán leghíresebb temetője, és elképesztő, hogy ki mindenki nyugszik itt, a teljesség igénye nélkül: Balzac, Delacroix, Apollinaire, Edith Piaf, Jim Morrison, Rossini, Sarah Bernhardt, Chopin, Gilbert Becaud, Moliere, La Fontaine, Marcel Proust, Oscar Wilde, Modigliani, Henry Salvador, Héloise és Abélard. Körülbelül egymillió ember nyughelye és az viszont bizonyos, hogy a Père-Lachaise a világ leglátogatottabb sírkertje, évente százezrek zarándokolnak el ide.
vasárnap, 08 április 2012 12:52

Két hónap Fontainebleau városkájában

Két nyári hónapon keresztül éltem Fontainebleauban, egy XVI. századi házban. A reneszánsz óváros szívében lévő I. Ferenc korabeli házat a tulajdonosa még „fénykorában” vette, az épület hangulata varázslatos volt, a falakból, az ajtókból, a bútorokból áradt az idő, a múlt, a történelem; minden átalakítás nélkül kosztümös filmet lehetett volna forgatni benne. A reneszánsz kastély, amelynek udvarán majd 1814-ben Napóleon búcsút vesz a gárdától, rendszeres vasárnapi programommá vált, a kastély parkjába pedig az első látásra beleszerettem, nem különben Fontainebleau híres, több mint kétszáz négyzetkilométernyi erdejébe. Csakis azért költöztem el innen két hónap után, mert lehetőségem lett Párizsban lakni.
1. oldal / 2