A felszállás sem egyszerű, de azt már nem látni innen, az a légifolyosó messzebb van a szállodától, amelynek egyébként minden szobája a tengerre nyílik, és keleti fekvésű, reggelenként ömlik be a ragyogó napfény, vagyis tizenkét év ide vagy oda, nem számít, van itt program bőven.
Például, lehet kerékpárt bérelni és bekerekezni a fővárosba, tizennyolc kilométer nem távolság, és a főváros velencei időkből itt maradt óvárosával, bizánci templomaival, francia erkélyeivel, olaszos hangulatú kanyargós utcácskáival, gondozott közparkjaival, a főtér épületeinek hatalmas árkádjai alatt békésen fecsegő turistáival megér egy kis erőfeszítést. De nincs messze Erzsébet császárnő és magyar királynő kastélya, Achilleion sem, ahol egyes szobákban olyan sok a tükör, hogy a turisták egy fotóval meghökkentő térhatású képeket tudnak készíteni, és a kertben tizenegy méteres Akhilleusz-szobor bámulja velünk együtt a panorámát.
További „kötelező látványosságok”: Sidariban van a szerelmesek alagútja, és ha valakik együtt úsznak át rajta, örökre együtt is maradnak, a magányosok pedig megtalálják a szerelmet, vagy valami hasonló… A festői Paleokastritsa, amelyet Korfu legszebb településeként szoktak említeni, és magam is hajlandó vagyok e jelző odaítélésére. Vagy: a Pantokrator-hegy, ahonnét át lehet kukkantani Albániába. Vagy: a bulik városa, Kavos, aki éjszakánként nyüzsögni akar, ki nem hagyhatja.
Saját felfedezés a szállodától csupán másfél kilométerre lévő Benitses, ahol a két érdekesség is található. Egy, a világ minden részéből összegyűjtött kagylók és más tengeri élőlények múzeuma. Kettő: halétterem Magyarországon is élt görög tulajdonossal, aki lelkesen emlékezett Zuglóról, a Mogyoródi útról, és azt állította, a közismert magyar fittnesz-edző üzlettársa. A következő három nap során mindig messziről integetett, és magyar szavakkal üdvözölt.
Hogyan győzte le az olajfaliget a tengert?
Korfu szigetéről komppal megyünk át a szárazföldre, majd következik a második állomás, Parga, a nyugati görög tengerpart (Epirusz tartomány) egyik öblének megkapó szépségű városkája. Kezdem érteni, bár amikor először hallottam, hitetlenkedtem, hogy miért vágyakozik ide mindenki vissza. Noha szárazföldön van, olyan a hangulata, mint egy szigetnek, és Korfuhoz hasonlóan itt is mindenhol citrom- és olajfák derítik jókedvre az embert.
Az olajfa egyébként Görögország egyik szimbóluma, annak idején a tenger istene Poszeidón, illetve Pallasz Athéné a bölcsesség, a művészetek istennője Athén birtoklásáért vetélkedett. Poszeidón forrást fakasztott az Akropoliszon, Pallasz Athéné olajfát ültetett - és a halhatatlan istenek a javára ítéltek. Így győzött az olajfaliget a sós víz felett. Görög barátaink a mai napig imádják az olajfát és az abból készült minden terméket, a szüreteléssel sokat nem foglalkoznak, hatalmas hálókat feszítenek ki mindenütt az olajfaligetek meszes, morzsalékos földjére, ahol meg-megcsúszik az idemerészkedő kíváncsi, szandálos turista lába, de az olajfaligetek semmihez sem fogható nehéz, buja illata megéri a tanulmányutat.
Parga, medence, citromfa
Az egyik legjobb görög üdülőhelynek nem véletlenül tartott Pargán minden megtalálható. Bájos, a hegyen meredeken felfelé kapaszkodó városka, zegzugos utcákkal. Impozáns erőd panorámával, remek strandok, jó éttermek, gyorsbüfék, kávézók, szórakozóhelyek, turistahajók. Ami Parga óriási előnye, hogy mintegy tíz-tizenöt percnyi járásra a tengerparttól, számos olyan apartman-ház található, amely már nyugodt, csendes.
A Garden névre hallgatóban például – ahová a jó szerencsénk vetett bennünket – a medencét citromfák veszik körül. A turista úszik egyet, letép a fáról egy citromot, meghámozza, ismét úszik, és este kiül az erkélyre. Parga tengerpartja, az óváros nyüzsgése, az éttermek-, a kávézók zajai, ezekre a távolabbi részekre már nem hallatszanak fel, de azért az est neszeibe érdemes belehallgatni: egy közeli medencében mintha még fürdenének, a kabócák elszánt koncertezésbe kezdenek, valahol mennek az úton, egy magas sarkú cipő kopog, vacsorázni, bulizni indulhattak a fiatalok, angolok, skandinávok, vagy talán szlovákok, magyarok…
Ezen a vidám helyen volt kegyetlenebb is az élet. A XIX. század elején Nagy-Britannia eladta a birtokában lévő városkát a török Ali pasának, és ekkor egy szomorú estén, sőt, talán történelmük valaha volt legszomorúbb estéjén a pargaiak úgy döntöttek, elhagyják a városukat, és elköltöznek Korfura. Száz év múlva, az első világháború után azonban ismét teljes lakosságcsere történt, a törökök elmentek, a görögök visszajöttek, és maradtak a mai napig.
Olümpia és Zakynthos
Korfu és Parga után a következő állomás az ókori olimpiák helyszíne, Olümpia, ahol a győztesek homlokát mivel mással, mint olajfaággal díszítették. (Ez viszont már a Peloponnészosz-félszigeten van, és ehhez, ha északról halad délre az utazó, át kell menni a Korinthoszi-öblön, mégpedig a világ egyik legszebb, 2004-ben átadott hídján, Pátra városánál.) A kétezer évvel ezelőtti olimpiákon egyébként más volt a fair play, mint modern társain, például, megengedett volt az ujjkitörés vagy fojtogatás. A vesztes sokszor kínjában adta meg magát a fojtogató „bajnoknak”.
Olümpia után ismét kompra szállunk, irány Odüsszeusz hajdani tartományának része, Zakynthos szigete, ahol szintén mindent megtalál az utazó: homokos, kavicsos, sziklás tengerpartot, egyszerű és luxus apartmant, nyugodt és bulis helyet. Zakynthos védjegye egy csempészhajó, 1980-ban vette üldözőbe a görög haditengerészet, ám vihar tört ki, nyomukat vesztették, igaz, a csempészhajó is zátonyra futott a Navagio-öbölben. A legénység elmenekült, a legendák szerint a lakosság rövid időn belül szétkapta a rakományt (dohány, bor stb.), és állítólag egyes házak pincéjében még mindig található némi ereklye a harmincéves csempészáruból. A hajó mára rozsdamarta roncs lett – ám Zakynthos fő látványossága, és a hajóval ideérkező, fényképező, fürdőző turisták kedvence.
A sziget híres a pompás strandjairól is, van, ami zajosabb (Laganas, a sziget „Ibizája” ), van csendesebb, családoknak való (Kalamaki), van teknősökkel is rendelkező (Gerakas, és az álcserepes teknősök is a sziget jelképeinek számítanak), akad sziklás (Porto Zoro), puha homokos (Alykanas, Banana Beach), és létezik olyan, ahol mindez váltogatja egymást (Argasi). Van szörfös kedvenc (Alykes), és akad kénes vízű (Xigia), ami állítólag megszépíti a bőrt. Ami a sorok szerzőjének még nagyon tetszett, az Tsilivi városka aranyhomokja, kristálytiszta vize, valamint a szépen kiépített tengerparti sétánya volt, ahol esténként a padokon békésen üldögélő párocskákat egy-egy pillanatra megvilágította közelben elhaladó gépkocsik arra tévedt fényszórója.