kedd, 07 február 2012 23:34

Zakopane, a síelés bölcsője

Írta:

Zakopane mellett szóló, megdönthetetlen érv, hogy szeretik a magyarokat. Ha például megállunk az út mellett az autóval, a rendszám láttán sokan érdeklődni, hogy van-e valami gond, tudnak-e segíteni a „vengernek.” És amely éttermekben élő zene van, ott „tiszteletünkre” – megtörtént -, még magyar nótát is játszottak.. A kedvencünket, pontosabban általa a selymesen zsizsegő lengyel nyelv varázsát megpróbálom visszaadni: „Zsigan, Zsigan, miert vadj zsigani, zsargalabu zsizsdenit azs aniadnak...”

A lengyel Tátra gyöngyszeme Budapesttől 310 kilométerre található, Észak-Magyarországról indulva még rövidebb az út, egy „macskaugrás” csupán. A síelés szerelmeseit megszámolhatatlan sípálya, félszáz felvonó, barátságos faházak, nyüzsgő, élettel teli harminc ezer lelkes város, a magyarországinál olcsóbb éttermi árak, múzeumok, műemlékek és nem utolsósorban kristálytiszta „légáramlatok” várják.

A kicsiny hegyi falu életét a 19. században változtatta meg Józef Stolarczyk lelkész és Tytus Chalubinski varsói orvos. Stolarczyk atya arra beszélte rá a helybélieket, hogy nyaralóikat adják ki bérbe az akkor még elsősorban Krakkóból érkező városi nyaralóknak. Ezt követően nem volt megállás: elterjedt a kilencszáz méter magasan fekvő, kétezer méter magas hegyekkel övezett falu kristálytiszta levegőjének híre – egyébként a közelben található Lengyelország legmagasabb pontja, a 2499 méter magas Rysy – és megérkeztek Németországból és a Monarchia területeiről is a pihenni vágyók. A „hegylakók” a „goralok” (nem mellékesen Báthory István, erdélyi fejedelem és lengyel király telepítette őket erre a környékre) megépítették az első nyaralókat és panziókat, majd belefogtak a szanatóriumok alapköveinek letételébe is. A századfordulóra megérkezett a vasút, a gőzmozdony, amely természete ellenére nem tudta tönkretenni a hegyekből áradó jó levegőt.

A nyaralók után jött a következő hullám, a túrázók baráti társaságai, és itt lép be a képbe Chalubinski doktor, aki a természetjáró kirándulások első művelője volt, nevét jelenleg a Tátrai Múzeum viseli, ahol számos népművészeti alkotást, valamint a tátrai fauna növényeit, állatait, kőzeteit tekintheti meg a látogató.

A síelés bölcsője

Újabb fejezetet a síelők nyitottak: Zakopane a huszadik század első felére a síelés bölcsője és a nemzetközi versenyek központja lett. Itt követték el az első síversenyt és síugróbajnokságot; mára nehéz lenne felsorolni a sífutásban, műlesiklásban vagy biatlonban rendezett nemzetközi bajnokságok számát. (Egy fájdalmuk van csupán a lengyeleknek, jelesül: téli olimpiát eddig még nem sikerült rendezniük.) Zakopanét nemes egyszerűséggel a síelés bölcsőjének hívják, így a síparadicsom kifejezéssel nem is fárasztjuk olvasóinkat. Inkább arról teszünk említést, hogy a város (1933-tól) és a síelés szerelmese volt maga II. János Pál pápa is, aki annak idején még Karol Wojtyła néven röpült a pályákon. Krakkói érsekként számtalanszor visszatért szeretett városába, ahol pápaként is több szentmisét celebrált.

Amikor megérkezünk Zakopanéba, mindenki elégedetten szippant a harapnivaló, friss levegőből. A városba bevezették a geotermikus fűtést, a mélyből feltörő forró vízzel fűtenek - a fa- és a széntüzelés leállításában nemzetközi programok is segítettek -, így a füstölgő kémények kiesése után csupán az autók számítanak komoly szennyező forrásnak.

Télen-nyáron Zakopane

Zakopanéban november közepe és április közepe között van a főszezon (ez még nem exkluzív információ), ilyenkor a város, ha körbenézünk, legkevesebb élénk járműforgalommal sújtott. Aki a fenyőerdők gyantás illatát illő csendben szimatolná, az jöjjön május-júniusban, vagy szeptember-októberben, mert július-augusztusban tömegével érkeznek a szabadságukat egészséges zöldben töltő lengyelek. Még egy fontos tudnivaló: a hótakaró március második felére hízik a legszebbre és a tavaszi napsütésben felejthetetlen élmény a síelés.

Közelsége, árai mellett még az is a Zakopane mellett szól, hogy parádésan kiépítették az infrastruktúrát. A sípályák száma felmérhetetlen, akadnak kezdőknek való kedves lankák, profiknak dukáló meredek hegyoldalak, a síelők munkáját mintegy félszáz különböző típusú sífelvonó segíti. A város északi részéből, Kuznicéből – ide már tilos autóval behajtani, gyalog, lovas szánnal (nyáron hintóval) lehet feljutni - induló felvonó a közel kétezer méter magas Kasprówy Wierch hegycsúcsra visz fel minket.

A másik nagy síterepre a város központjából – ez alacsonyabban, „csupán” 1200 méter magasan található – egy sikló, itteni nevén gubalowka visz fel. Az alant elhúzódó városra talán innen nyílik a legszebb kilátás. A kisebb-nagyobb sípályákra fel lehet még jutni ülő- és húzólifttel, csákányos vagy székes felvonóval. És akkor még nem említettük a szlalom pályát vagy a síugró tornyokat. Zakopanéban számos kölcsönző (mindent lehet bérelni, egészen a snowboardig) és hivatásos síoktató található.

Zakopanei élet

Hétvégenként és főszezonban este hat óra után már nehéz beférni egy jó étterembe a sétálóutca (Krupówki) közelében. Az utcai árusok flekkensütőin a turista akár saját kezűleg is elkészítheti a nyers kolbászt, ám meleg helyre vágyunk, így jó órás körözés után végre a sétálóutca alsó végén, a piachoz közel találunk egy üres asztalt. Ám jaj, szemben a fából épült nagytemplom, és a mélyen katolikus lengyelek ilyen helyen nem csapolnak sört, és egyáltalán nem árulnak semmilyen alkoholtartalmú italt. Újabb vesszőfutás, majd csodák csodája, az egyik étteremben éppen fizetnek.

Zakopanéban jóformán minden fából épült (láttunk azért remekbeszabott, „modern” vonalvezetésű, kőből épült templomot) a különbség csupán annyi, hogy akadnak épületek, amelyek alapja terméskő. Az úgynevezett zakopanei stílust Stanislaw Witkievicz alapította meg, az ő keze nyomát viselik a faházak és a városkép kialakulása idején a környék összes építtetője az ő házait másolta. Éttermünk is ebbe a kategóriába tartozik. Zenekar is megtiszteli játékával a közönséget, úgy ítéljük – és tudjuk meg később -, hogy becsületre méltóan népzenét játszanak. A hangulat annál is inkább jó, mert a fából épült étterem melegséget sugároz, és asztalunk leginkább egy fából készült szánra hasonlít.

Amit tapasztalataink alapján jó szívvel ajánlunk: a cékla és a borscs leves. Előételként a bigos (ez leginkább a káposztával készült (!) gulyáshoz hasonlít, de még annál is tartalmasabb) és a káposztában megfőzött különböző húsok, tejfölös balti hering ajánlottak, a halételekből egyébként nagyon gazdag a választék. Érdemes kipróbálni a füstölt birkasajtot, italok közül a bivalyfüves pálinka (zubrowka) ragadott meg leginkább bennünket és érdekes kísérletként említhetnénk a forralt sör, illetve a mézbor megkóstolását. Desszertként kompótok – miként halból, ebből is mindenféle van – vagy almás lepény ajánlott. A hely szelleméről mindent elárul az a lengyel mondás, miszerint aki nem eszik és iszik sokat, feltehetően irigy, avagy gonosz. (Erre azért nem tennénk a nyakunkat.)

Zakopane egyébként kulturális centrum is, számos alkotó (például az író, Henrik Sienkiewicz egy időben itt lakott) vagy sportoló telepedett le itt; és gyakran rendeznek itt filmszemléket, színházi találkozókat, zenei eseményeket, itt tartják például a nemzetközi hegyvidéki folklórfesztiválokat. A városban sok műemlék található, egyes utcákban sétálva (Koscieliska) az ember skanzenben érezheti magát.

Éghajlat

Zakopane hegyi klímával büszkélkedhet, az évi középhőmérséklet öt Celsius fok. A hőmérséklet júliusban mintegy 15-17 fok (ekkor van a legmelegebb). Ősszel, télen és kora tavasszal főnjellegű szelek fújnak, amelyek „káros hatással” vannak a hótakaróra. Sokszor megfigyelhető az a furcsa jelenség, hogy szélcsendes és napos idő esetén a völgykatlanokban hidegebb van, mint a hegyormokon.

Megjelent: 1501 alkalommal
Tovább a kategóriában: Lengyelország bölcsője »