hétfő, 13 február 2012 15:43

„Ahol a csend még hallható” - Cserehát háborítatlan tájain

Írta:

Nyugatról az Aggteleki-karszt és a Bódva folyó, keletről a Zempléni-hegység és a Hernád hullámai ölelik körbe azt a hatszáz négyzetkilométernyi terület, amelynek Cserehát a neve. Európa egyik legháborítatlanabb tájegységét járjuk. A Cserehát kedves lankáin, dombjain, szelíd völgyeiben kóborlunk tehát, és ahogy haladunk északra, a szlovák határ felé, egyre magasabbak a dombok a Bódva és a Hernád között tölcsérszerűen kiszélesedő hatszáz négyzetkilométernyi területen. Mígnem, Szalonna fölött, már több mint félezer méter magasra tör – magyar mértékkel ez tekintélyes „szám” – a Szárhegy egyik csúcsa.

Az itt lakók szerint Cserehát viszonylagos elzártságából fakadnak mindennapi életük előnyei és hátrányai egyaránt. Hátrány: az apró falvakban kevés a munkahely, komoly iparosítás sohasem történt e környéken, ezért a történet a szokásos, a fiatalok mennek a munka után, a falvak meg elnéptelenednek. (A Cserehát apró falvaiban és városaiban közel százezer ember él.) Másik oldal: a térség turisztikai szakembereinek kedvenc szlogenje is teljes mértékben igaz, jelesül, „Csereháton még a csend is hallható.” Meg is állunk az út mellett, és hosszan élvezzük a csereháti csendet. Csupán a harang kong valamelyik festői szépségű falucska, legnagyobb valószínűséggel görög-katolikus templomában – amelyek az ország más térségeihez viszonyítva jóval gyakrabban fordulnak elő a Csereháton, és többnyire a falucskák legmagasabb pontján felügyelik kettős keresztjeikkel a „rendet.”

Zaj- és fényszennyezett világunkhoz képest további újdonság, hogy itt látni a csillagokat, látni a fényeket. Valamelyik nap a Cserehát szívében, pár kilométernyire a Gagybátorban található vadászháztól másodmagammal ültem egy magaslesen, és pár percig azt hittem, tűz ütött ki az erdőben, holott csak a hold jött fel óriási vörös fénnyel. Városi ember szeme elszokott a zavartalanul ragyogó csillagoktól is, és a zörejek is mások: tisztán hallani a vadmalacok röfögését, az ágak reccsenését, majd hirtelen erőteljes ugatás nyomott el minden más zajt, nem kóbor kutya lohol a közelben, őzbak tétette közhírré valamely fontos gondolatát a többi csereháti páros ujjú patás számára. A Cserehát évről évre több vadászt fogad, és ha valaki úgy gondolja, hogy ez nem tisztességes sport, mert az őznek, vaddisznónak nincs puskája, bélelt kabátja, pálinkája, akkor csak üljön ki a lesre januárban, mínusz tizenöt fokban, egyrészt megtanulja, hol lakik a magyarok Istene, másrészt rájön, a vadászembert is próbára teszi, áldozatvállalásra készteti szenvedélye.

Megmaradt régi idők

És még távolról sincs vége az „érdemek” felsorolásának. A már említett viszonylagos elzártságnak köszönhetően nem történt meg a tájrombolás – mint az ország számos pontján -, megmaradt a Cserehát természeti szépsége, a rég elfeledett évszázadok építészeti és kulturális öröksége, ha valahol még fellelhető, sőt kicsit tovább is él még a hagyományos népi, falusi kultúra, akkor az épp a Cserehát. Az utazó összefüggő tölgyeseket – a névadók is „ők” lettek, a cseres-tölgyesek - akácosokat, fenyőerdőket, tisztásokra kitett méhkaptárokat, legelésző gulyákat, szőlőtőkéket, borospincéket láthat. Árpád-kori körtemplomok és faharanglábak, Anjou-korabeli templomocskák, kuruc várromok, reformkori kúriák, évszázados, faragott fatornácos, hatalmas portájú parasztházak mellett kapirgálnak és napfürdőznek a tyúkok, libák. Egykor impozáns kolostorok, földvárak romjai emlékeztetnek a szorgalmas ősökre és figyelmeztetnek a múló időre.

Szanticska

A tájegység a falusi turizmusra teremtetett – Budapesttől sincs messze, Miskolcig ráadásul autópályán lehet menni, utána még harminc-negyven kilométer úti céltól függően. Ezt egyébként már sokan felismerték, és létezik már csereháti sikertörténet is, Szanticska. A falucska az 1980-as évek végére kihalt, ám ekkor telepedett le Pál István, aki „megmentette” a falut és munkahelyeket teremtett, fáradozása elismeréseként később Európa Falufejlesztési Díjat is kapott. A szépen felújított üdülőfaluban a látogatók kipróbálhatják a kenyérsütést, a szövést, a fazekasságot, a fafaragást vagy a kovácsmesterséget.

Táborok, kirándulások, túrák

Az ilyen kezdeti sikerekre alapozva, négy éve indult el a csereháti kézműves program, és közel tucatnyi településen lehet megismerkedni felnőtteknek és gyerekeknek a fentieken túl akár a gyertyaöntés vagy a kosárfonás, rönkfa bútorkészítés, avagy a vályogvetés, a papírmártás rejtelmeivel. (A kézműves házak emellett megpróbálnak eladható termékeket is előállítani.) Az érdeklődés egyre nagyobb, a fogyasztó társadalomba belefáradt, a szintetikus anyagok használatának kiszámíthatatlan következményeitől kissé megijedt emberek érdeklődése a természetes anyagok felé fordult az elmúlt években. Minden nyáron egyébként, például Irotán, Gagyvendégiben erdei iskolák és nyári táborok indulnak a gyerekeknek.

A Cserehát kiválóan terep gyalog- és kerékpártúrákra is – nem véletlenül használtuk a kedves lankák, szelíd völgyek kifejezést, idősebbek számára is akad megfelelő útvonal. Az Országos Kék Túra útvonala félszáz kilométeres szakasszal szeli át a tájat, s érdemes végigmenni a Cserehát turistája elnevezésű, több mint száz kilométeres, piros sávval jelölt útvonalon, amely tizennyolc eldugott csereháti településen halad át. A vízi turizmus hódolói is találnak maguknak elfoglaltságot, a keleti „határfolyó”, a Hernád immár a vízi kirándulások egyik legkedveltebb terepe, és az ország egyik legnagyobb hegyvidéki víztározója, a Rakaca patak felduzzasztása révén kialakított tó horgászparadicsom.

Az Árpád- és az Anjou-kor nyomában

A Cserehát nem csupán Árpád- és Anjou-kori kistemplomokban és reformkori kúriákban végtelenül gazdag, hanem itt található a magyar barokk egyik legjelentősebb alkotása is, a kilencvenkilenc szobás edelényi L'Huillier-Coburg-kastély. A több mint száz szobás épületkomplexumot – amely felújítása jelenleg zajlik - gyönyörű kovácsoltvas kerítéseivel, hatalmas kertjével, különleges faliképeivel a fertődi kastély után a második legjelentősebb barokk rekvizitumnak tartják. A kúriák közül különösen a klasszicista Vendéghy-kúria tetszett, amelyet Vendéghy Pál, Abaúj vármegye alispánja építtetett 1822-ben, később a Hedry családé lett; egyik lányukról itt festette Szinyei Merse Pál a Lila ruhás nő című festményét.

A Rákócziak

Hasonló spirituális élmény nyújt – a szintén felújítás alatt álló – felsővadászi Rákóczi-kastély, ezt a 16. században építette a család gazdagságát megalapozó Rákóczi Zsigmond, a főúr e faluban született és itt is halt meg. 1713-ban elkobozták a nagyságos fejedelemtől, II. Rákóczi Ferenctől, aki köszönte és nem kért a Habsburgok kegyéből és a vagyonának megtartása helyett inkább a rodostói száműzetést választotta.

Tapasztalataim szerint talán történelmi alakjaink közül talán örvend a legnagyobb tiszteletnek ezen a hamisítatlan „kuruc vidéken”, egyik legszebb mellszobra az encsi polgármesteri hivatal előtt található. És aki még kulturális élményekre vágyik, ugyanitt Encsen rendezik meg minden nyáron a nemzetközi képművészeti alkotó tábort, és az egy kilométerre lévő Forrón található a néprajzi örökség szép gyűjteménye, az Abaúj Múzeumban.

Gönci barack és egyebek

És ha az élet további örömeiről van szó, nem szabad kihagyni a jellegzetes csereháti italokat, ételeket. Szőleje sokaknak van errefelé, és különösen híresek a környék barackosai, amelyekből világszínvonalú pálinkát készítenek. Az ételek arról is tanúskodnak, hogy a történelem során sok ruszin bevándorló telepedett le (akad falu, Gadna, amelyet még a II. világháború előtt is Oroszgadnának neveztek), ilyen ruszin – eredetileg karácsonyi étel – a bobajka, amelyet szikkadt kifliből készítenek, ám azért vaníliás tejjel, tojással, majd mákkal, túróval ízesítenek, de ilyen tejből, tojásból készített szirka is.

Megjelent: 1543 alkalommal
Tovább a kategóriában: « Jászság: ameddig a szem ellát