kedd, 23 május 2017 07:52

Berlin újjáépítése akkor és most (1995-2017)

Írta:

Ebben a riportban nem csupán a mai Berlinről írok, hanem régi írásaimból is szemezgetve, több mint húsz évet fogok át. Fiatal újságíróként a kilencvenes években több alkalommal is járhattam Berlinben. Kézenfekvő és hálás téma volt, hogy a fal leomlását követően miként építik újjá az egyesített német fővárost. A példátlan beruházásokról számos riportom jelent meg a magyar sajtóban. Majd úgy alakult, hosszú ideig nem jártam Berlinben, az új város pedig időközben felépült.

2017 májusában elutaztam Berlinben, régen jártam itt, időközben felépült az új, egységes német főváros, amely építkezésekről még a kilencvenes években fiatal újságíróként számos riportot írtam, hol magánemberként, hol hivatalosan jutottam ki.

Emlékszem, 1998-ban például elektronikai világkiállítás volt Berlinben, és egy gazdasági magazint képviseltem teljes lelkesedéssel. A Fal leomlása, az építkezések teljesen lenyűgöztek. (A dőlt betűvel szedett szövegek a régi riportok.)

Sárga védősisakban afrikai építőmunkások serénykednek Berlin kétezer nagy építkezésének egyikén. Mielőtt még sikerülhetne lefényképezni a dróthuzalokat vonszoló fekete férfiakat, a földkupacok mögül előbukkan a művezető és pergő olasz nyelven tessékel kifelé. Az óriásdarukat kerülgetve lassan elhagyjuk a terepet, a konténerekből átalakított alkalmi szállások előtt még nagy csoport lengyel munkásba botlunk. Olasz barátunk kézzel-lábbal magyarázza, őket is tilos fényképezni.

…. Annyi azonban tény, jelenleg Európa legnagyobb építkezési területe Berlinben található, … és az állandósult munkaügyi razziák ellenére változatlanul külföldiek építik a jövô évezred Berlinét.

Amikor a kilencvenes évek elején döntés született arról, hogy Bonnból az egész vircsaft (szövetségi gyűlés, minisztériumok, más költségvetési intézmények, stb.) átkerül az egyesített ország régi fővárosába, sokan a gazdaság egyik motorjának szánták Berlin újjáépítését...

Ilyen lett például a Bundestag és mögötte hátul a Reichstag üvegkupolája (2017)…

Ber, bundestag

….a befektetések több mint százmilliárd márkára rúgnak, a nagy üzletbe pedig a német állam mellett öt világrész cégei szálltak be. Így például a Deutsche Telekom AG, a Daimler Benz, az A. + T., vagy a Sony. Ezek a cégek még idejekorán kiszámították: az építkezésre elsősorban a várost hajdan kettéválasztó, ám nyolc éve lerombolt fal helyén maradt üres területek a legalkalmasabbak.

Ber, atmegy

… állványok és a daruk kosarai már messziről jelzik a két világrendszer közt egykoron húzódó frontvonal helyét. A környező üres telkek és házak értéke ugrásszerűen megnőtt, így a leggyorsabb vállalkozók remek üzleteket bonyolítottak le. Az építők által alkalmazott technológiáról egyébként csak annyit: a Sony európai központját Berlinbe költöztető szakemberek ötvenmilliós márkás költséggel és páratlan technikai bravúrral, párszáz méterrel egyszerűen arrébb dobták a Vilmos császárról elnevezett báltermet, amikor úgy találták, az építkezések útjában van.

És akkor most 2017, május, és így néz ki a Sony épülete.

A lebegő, sátorra hasonlító tető alatti hatalmas aulát körbeveszik az éttermek, kávézók, boltok, lakások, a Sony európai központjának irodái.

Ber, son1

Ber, sator

Ami pedig a legfontosabb már számomra, bent egy kitűnő LEGO-bolt található, azonnal vettem is a gyereknek pár olyan dolgot, ami itthon még nem kapható, de ő már öt éves kora ellenére pontosan, naprakészen ismeri a legújabb termékeket, fogalmam sincs honnét, mert ennyi információ még a gyerekcsatornák televíziós reklámjaiban sincs.

Ber, son2

Vagyis, semmi sem drága, hiszen a fél évtizede teljes erővel folyó az építkezési csata ki nem mondott célja, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő ultramodern főváros ne csupán Párizs észak-nyugati részén lévő Défense (Védelem) nevű, a kilencvenes évek elejére elkészült negyedének építészetét múlja felül, hanem az összes európai fővárosét - Londonnal, Rómával, Madriddal egyetemben.

A befektetések kétharmada egyébként a volt Kelet-Berlinbe irányul. Az elmúlt néhány évben az Alexanderplatz és a Rosa-Luxemburg-Platz környékén modern bevásárló központok, éttermek épültek. Manapság az Alexanderplatz, az Eberswalder Strasse, valamint az Oranienburger Strasse környékén találhatók a legjobb szórakozóhelyek, kiállítótermek, kocsmák.

Ennek az az oka, hogy az olcsóbb lakbérek miatt Nyugat-Berlinből kelet felé indultak a fiatalok és a nemzetközi művészvilág képviselői. Az egykori nyugati rész éjszakai központja, a Zoologischer Garden és környéke mára dögunalom lett. Ugyancsak a keleti részbe tevődött át a híres házfoglalások fő színtere is. A lerobbant régi házakat elfoglaló fiatalok az önkormányzatokkal való egyezkedések során elérték, hogy igen alacsony lakdíj mellett maguk kereshetnek szponzorokat a házak renoválására.

Mennyit írtam én a foglalt házakról is a kilencvenes években! Tessék, most egy ilyen 2017-ből, a Rigauer Strassén. A kilencvenes években még jóval több és híresebb foglaltház volt, azok egy részét azóta felszámolták. Akkoriban talán jobban érdekelt az ott folyó élet, manapság már kevésbé.

Ber, foglalt

Az építkezések központjában, a Potsdamer Platzon lévô négyemeletes piros épület tetejéről két márka fejében megszemlélhető a porfelhőben úszó város. Az óriási toronydaruk, földkupacok, félig felhúzott házak közt bukdácsoló berlini polgárok próbálnak eljutni a legközelebbi U-Bahn megállójáig. És hogy milyen lesz a város?

És most itt állok, 2017 májusában a Potsdamer Platzon. Ilyen lett.

Ber, Pots1

Berl, pots2

A híres berlini Vasalóház, New Yorkban is van ilyen, de az art deco, ez pedig nagyon mai.

Ber, vas1

Ber, vas2

A piros épületének első szintjén (a Potsdamer Platzon anno) megtekinthető a város makettje is, a következő szinten pedig a számítógépes grafika segítségével fehér vászonra vetítik ki a 2OO2-es év Berlinét.

A makettek és a film tanúsága szerint nem csupán ultramodern épületekkel, meglepő formájú színházakkal, üzletközpontokkal, irodaházakkal, pályaudvarokkal büszkélkedhetnek majd a berliniek, hanem bőven jut a Spree folyó mentén árnyas park, tenisz- és golfpálya.

Ber, Potssok

Ber, post2sok

"A második világháborúig a Potsdamer Platz az azonos nevű pályaudvar előtt számtalan kereszteződésével, villamos- és omnibuszvonalával Európa legforgalmasabb csomópontjának számított és politikai, szociális és kulturális találkozóhely is volt egyben. Az 1990 után szinte teljesen újjáépített tér a város legmarkánsabb terei közé tartozik és számtalan turista látogatja."

Ber, soksok

Ber, utolsoPP

A szuperszonikus Hauptbahnhof, Fő-pályaudvar…

Na, ez most így néz ki 2017-ben.

Berlin haup1

Ber, haup2 

Ennek a gyönyörű berlini főpályaudvarnak az építését a kezdetektől kezdve nyomon követhettem. Fiatal újságíróként a kilencvenes években több alkalommal is járhattam Berlinben. Kézenfekvő és hálás téma volt, hogy a fal leomlását követően miként építik újjá az egyesített német fővárost. Először a közlekedést kellett kialakítani, átszervezni.

Berli, haup3

„A 321 m hosszú kelet-nyugat irányú üvegcsarnok fedi le a vasút vonalát vonalát, amit keresztez egy másik, 160 méter hosszú, 40 méter széles észak-dél irányú üvegtető. A keresztezést négy, egyenként 46 méter magas toronyépület szegélyezi, melyek közül kettő-kettő hídszerűen összekapcsolódik a főcsarnok üvegteteje felett.”

Ber, haup4

Ber, haup5

A berliniek szerint városukat négy ízben építették újjá. Először a XIX. században, a német egyesülést követően a Hohenzollerek szabtak formát a Spree-parti birodalmi fővárosnak.

Ber, haj

Berl

Majd jöttek a harmincas évek elképzelései; a jóformán mindent porig romboló 1945-ös ostromot követően pedig kezdődhetett az újabb építkezés.

A Fal leomlását követően – ez volt a kínai Nagy Fal mellett állítólag a másik, a világűrből is látható, ember által emelt építmény – indult a szám szerint negyedik újjáépítés: kilencvenes évek elejétől világviszonylatban is páratlan gyorsasággal formálódott a régi-új főváros.

Ber, vege1

Ber, vege2

Ber, vegsovegse

A riport befejezéseként még elmentem a Mall of Berlinbe.

"A Berlin központjában, a Brandendurgi kaputól alig néhány száz méterre fekvő Leipziger Platzon a 19-20. század fordulóján épült Wertheim Nagyáruház sokáig Európa legnagyobb áruháza volt, és a kontinens élvonalába emelte a feltörekvő Németország fővárosát."

Ber, mal1

A csaknem egymilliárd eurós beruházással épült Mall of Berlinbe naponta százezren vásárolnak, én is erre vettem az utat, a legfelső emeletén volt egy hatalmas Toys"R"Us gyermekáruház, itt voltak kötelezettségeim.

(Berlin, 1995-2017)

 

Megjelent: 4174 alkalommal

Kapcsolódó elemek