hétfő, 06 február 2012 01:42

Nürnberg, a fűszerkereskedelem hajdani központja

Írta:

Az egykori frank birodalom fővárosa, Nürnberg utcáit járom. A város hajdanán az európai fűszerkereskedelem, a német kézművesipar egyik központja volt, a hajdani glóriát őrzik a városfalak, a régi patrícius házak, fogadók, a gótikus és barokk templomok.

A középkorban Nürnberget a Német Birodalom ékszerdobozának nevezték, közel száz mesterség több ezer jeles képviselője tevékenykedett itt, apáról fiúra szálltak a fortélyok, a lakatosok, puskaművesek, órások munkáját csodálta fél Európa. „Délen Nürnberg a kézműipar igazi hazája. Ez a német mesterség központja” – vetette papírra az észak-bajorországi városban szerzett úti tapasztalatait, több mint négyszáz éve a nagy francia gondolkodó, esszéíró, Michel de Montaigne.

Az ipar volt a város gazdagságának egyik pillérje, a másik: a kereskedelem. Híres kereskedő családok öregbítették maguk és településük hírnevét, az egyik utcában az akkori világ sáfránykereskedelmének királya, a másik utcában a szegfűszeg-biznisz koronázatlan uralkodója lakott, de Nürnberg felügyelte a kakaó, kávé és még tucatnyi más termék, Ázsia és Európa között zajló kereskedelmi ügyleteket.

Christkindlesmarkt

A város ma is szép, relatíve gazdag, tehetős, bár idegenvezetőnk, Edit asszony szerint – német férjével évtizedek óta él a városban -, tíz évvel ezelőtt jobban szaladt a szekér, mostanában számos cég továbbállt Kelet-Európába, Ázsiába; ennek okai nyilvánvalóak. A város azonban nem csupán szép és tehetős, hanem nyugodt is, nincs olyan ideges, vibráló levegő, mint például Budapesten. Ezeken gondolkozom, éppen egy zebra előtt torpanok meg, az összes autó megáll, és a vezetők türelmesen megvárják, míg elindulok; éppen erről beszélünk, szokatlan is ez a magyar utazónak.

A következő állomás a híres karácsonyi vásár, sokak szerint az egyik legnagyobb és legszínvonalasabb egész Európában, évente mintegy kétmillió látogatót vonz a XVII. század óta megrendezésre kerülő Christkindlesmarkt. Ez egyébként tényleg nagyon jó móka, a város főterén körülbelül akkora bazár van, mint tíz Liszt Ferenc-tér, mindenki forralt bort iszik, kuglófot eszik, vásárol. Fényárban úsznak a standok, a gesztenye- és kolbászsütők előtt elégedett arccal állnak sorban az emberek. A vásáron választják meg rendszeresen azt a szép, tizenhat és tizenkilenc év közti hajadont, aki olyan város szépeként reprezentál, karitatív tevékenységet végez és szőke parókával a fején, bajor Barbie-babaként fájdítja a férfinép szívét.

Eufória és melankólia

Nürnbergben számos nevezetséggel találkozhat az utazó, ilyen a híres vár, amelyet legszorgalmasabban rőt szakállú Barbarossa Frigyes épített, és falai között harminc német-római császár bajlódott az uralkodás gondjával, vagy éppen élvezte annak előnyeit. Mint minden valamire való régi várost, Nürnberg belvárosát erős falak védték – hajdanán még a kalandot, zsákmányt hajszoló őseink ellen is -, a védvonal mai állapotában is impozáns.

A következő állomás a Dürer-ház, a német festő Nürnbergben született 1471-ben. A város vezetése – pontosabban Miksa császár, hiszen Nürnberg a Német-Római Birodalom egyik központja volt - egyébként megbecsülte kedvenc rézmetszetem, a Melankólia (ezen szerepel egy bűvös négyzet is, amelyben minden sorban és minden oszlopban, és a két átlóban azonos a számok összege) és a Rózsafüzéres Madonna festmény reneszánsz alkotóját, évi száz forint járulékot ítélt meg számára.

Sokan Wagner legragyogóbb operájának tartják „A nürnbergi mesterdalnokok” című művet, a zeneszerző egyébként emlékezetes látogatást tett a városban, sikerült úgy berúgnia, hogy talicskán tolták haza – ki hinné el, egy ilyen jelenet szerepel az operában is. Eufória című részmetszet nem született a legendás eseményről.

Hogyan lehet a követ meghajlítani?

Újabb állomás: gyönyörű reneszánsz épületben, egy holland selyemkereskedő által épített, úgynevezett Fembo-házban zajló vetítésen a látogató megtekintheti Nürnberg múltját, az első utcák kialakulását a Pegnitz folyó mellett, majd a város terjeszkedését, gazdagodását, a lakosság bevándorlását, a templomok, középületek építésének folyamatát. Megtekinthető, hogy mi maradt a második világháború után a városból (hát nem sok, és annál is nagyobb teljesítmény az újjáépítés), mert a szövetséges bombázók nem kímélték az egyik legfontosabb „ideológiai központot”, a náci pártünnepélyek otthonát.

És ha már itt tartunk, a felvonulások színtere, a Luitpoldarena, ha romjaiban is, a mai napig látogatható a város déli részén, nekem hajnali háromkor sikerült odajutnom és őszinte meglepetésemre nem voltam egyedül a holdfényben fürdő gigászi kőteknő szemlélődésében, fiatal német pár merengett mintegy húsz méterre.

Másnap újabb merengő német fiatalokat, történetesen punkokat látok a meseszép gótikus bazilika, a Szent Lőrinc-templom oldalsó, lezárt bejáratánál, üvegeket adogatnak egymásnak. A székesegyház egyik építészét - már 1250 elkezdődtek a munkák és több emberöltőn keresztül tartottak - boszorkánysággal vádolták, mondván, hát miképp is lehetne a követ meghajlítani? Ha zseniális mesteremberről van szó, akkor a következőképp: drótra kell ráfűzni belül átfúrt kődarabokat és azokat úgy összeilleszteni, hogy egy teljes egésznek tűnjenek.

Páncélok és delfinárium

Van valami megkapó abban, ha olyan étteremben vacsorázik az ember, ahol ötszáz-hatszáz éve étkeztetnek minden fizetőképes betérőt. A harmincéves háború lezárását – Nürnberg meggyengült az évtizedes harcokban - például több napos békevacsorával ünnepelték a városban, és lehet, a kapitányok, hadnagyok azokon a székeken ültek, amelyeken most a szerző; példának okáért a Nassau Kellerben, ahol az ember tisztelettel kerülgeti a dekorációként szolgáló páncélokat és fegyvereket. Az élmény akkor lesz teljes, amikor az étkezés végeztével az ember úgy dönt, akkor most elmegy a város delfináriumába, összekapcsolva múltat és jelent.

Nürnberg már nem a világ fűszerkereskedelmének központja, ám komoly rangot vívott ki – Bajorország második legnagyobb városaként – a kommunikációs iparágakban, a multimédiában, az orvostudományban. Valószínűleg, Dürer és Wagner is csodálkozna olykor a város képén, számos arab és kínai gyorsétkezde található mindenfelé, a kocsmák jelentős része török kézben van, fejkendős muzulmán asszonyok, pakisztániak, afgánok, afrikaiak utaznak ugyanabban a villamoskocsiban, de 2008-at írunk, Európa változik. Ám ami félezer év óta nem változott, a zegzugos utcácskák, a gyönyörű patrícius-házak, és a német szorgalom, a lelkiismeretes, alapos munkavégzés.

Megjelent: 1444 alkalommal