vasárnap, 12 február 2012 22:40

Kassai szél

Írta:

„Milyen is volt a város? Szorgos és józan, áhítatos a betű iránt, korán kelő a műhelyben, ahol ma is él a józan és nemes patríciusságának szelleme, mely megismerte a világot s aztán vállalta az ősök műhelyének terheit.” (Márai Sándor Kassáról.)

A természet és az időjárás nincs tekintettel olyan esztelen és gonosz emberi cselekedetekre, mint egy ország, egy nemzet erőszakkal meghúzott határok útján történő szétdarabolása: ha az északi szél fújni kezd Észak-Magyarországon, a Hernád-völgyében vagy Miskolcon, miként száz éve, sokan kezdik el szidni a cudar „kassi szelet”. Így van ez jól; hiszen Trianon talán megváltoztatta a szélcsatornákat, a Kárpát-medence széltérképét?

A „kassi szél”– értelemszerűen ez nem a városból, hanem a felette magasodó Kojsói-havasokból érkezik - erejéről meg csupán annyit: valamelyik májusi napon szemtanúja voltam, amint egy abaúji násznép a polgármesteri hivataltól kétszáz méterre lévő templomig csak óriási erőfeszítések árán tette meg a rövidke utat. Dobálja a szél az autónkat most is, ahogy a magyar történelem meghatározó patrícius városa, a mai Szlovákia második legnagyobb települése felé igyekszünk.

Épp ideje leparkolni a főtér és az első állomás, a Szent Erzsébet székesegyház közelében; kisütött a nap és a délelőtti meleg fények szinte simogatják a kassai dóm ódon falait. A XV. század elejétől Kassa az ország második számú városának számított Buda után, a polgárok jó száz évvel korábban fegyverekkel ismertették el függetlenségüket Csák Mátéval és Aba Amádéval - utóbbi kiskirály szűkebb környezetét nemes egyszerűséggel kardélre hányták.

A dóm építkezése legtöbbet Zsigmond, illetve Mátyás király idején haladt előre, majd a XIX. század végén, Steindl Imre tervei alapján nyerte el a mai, öthajós formáját.

A nagyságos fejedelem

A dómban 1906 óta nyugszanak a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc földi maradványai, márványkoporsóját koszorúk, nemzeti színű szalagok tömege borítja, rajtuk egy szó, melyhez nem kell magyarázat: Pro Libertate. Itt nyugszik Zrínyi Ilona, a fejedelem fia, József vagy hadvezére, Bercsényi Miklós is. Rákóczi visszakapta volna birtokait a Habsburgoktól, ám köszönte szépen, inkább volt száműzött Rodostóban, törökországi házának mását egyébként megépítették a városban, látogatható.

Látszik egyébként a régi épületeken, bizonyos időszakokban Kassa tenyerén hordta a jó szerencse, amikor például az ország második számú városának számított, felvette a versenyt a híres Hanza-városokkal is. A török időket persze megszenvedte, majd a kiegyezés után itt is újabb virágkor és nagy fellendülés következett.

Kassa a béke, a fejlődés, a nemzetiségek olvasztótégelye lett, majd jött az első mondatban említett emberi esztelenség és gonoszság és mára nincs számottevő német, vagy zsidó közösség a városban. Magam is nehezen hittem el, a 230 ezres nagyváros lakosságának csupán négy százaléka magyar.

Magyar emlékeink

Ilyen gondolatok járnak a fejemben, miközben továbbhaladunk a Szent Mihály kápolnáig, amely a dóm után a város második számú szakrális helyének számít. A nyugati oldal domborművén maga a védőszent látható, amint utolsó ítéletkor „megméri” a lelkeket; úgy tűnik, a műemlék tanúsága szerint, akadtak, kik „könnyűnek találtattak.”

Pár lépéssel arrébb pompázik az Állami Színház épülete, 1833-ban itt rendezték meg az addig teljesen ismeretlen Bánk Bán ősbemutatóját, de a kassai évek meghatározóak voltak Déryné vagy Egressy Béni pályában is. A jelenlegi magyar színház, a Thália pár száz méterre van csupán, az épület nem túlságosan szép, ám változatos repertoárjával, a rendkívül nehéz anyagi körülmények ellenére is megpróbálja a szlovákiai magyar színházi kultúra egészét felölelni.

Most tömör építményhez érünk, az Orbán-toronyhoz, itt függött a több mint hetven mázsás, két méter átmérőjű óriásharang. Eredetileg a dóm számára készítették, ám annak tornya nem bírta volna az irdatlan súlyt. Manapság már elektronikus zene jelzi az óra egészeket, ilyenkor szlovák népdalok csilingelnek.

A toronnyal szemben látható az Immaculata, a Szeplőtelen Szűznek, az 1710-1711. évi pestisjárvány emlékére épült barokk szoborcsoportja. A tizennégy méteres obeliszk tetején álló Madonnát szárnyas angyalkák veszik körül, az oszlopot angyalfejek díszítik. Egészen 1928-ig minden évben egyházi könyörgést tartottak a pestis veszedelem elkerüléséért – Kassa egyébként nem állott jól járványok és tűzvészek tekintetében, mindkét istencsapásából az átlagosnál több jutott a városnak.

Merre haladjunk tovább? A Fekete Sashoz vesszük az irányt, a híres vendégfogadóban annak idején megszállt a kalapos király, II. József, Kazinczy Ferenc, Petőfi Sándor, Tompa Mihály. Utóbbi esetében nem pontos a megszállni kifejezés, a fogadót Világos után börtönné alakították át és a költő némely verséért raboskodott itt egy ideig.

Kassai hírességek

Nem csupán megszállt, hanem itt is élt évekig Tinódi Lantos Sebestyén, Batsányi János költő – táblák állítanak emléket nekik, de például Jókai is ezer szállal kötődik a városhoz. Annál is inkább, mert nyolc évig volt Kassa országgyűlési képviselője.

Ami pedig a híres szülötteket illeti, említhetnénk Heckenast Gusztáv nyomdászt – ő volt az, aki odasúgta Petőfiéknek március 15.-én, „foglalják le a nép nevében a nyomdát, akkor kénytelen engedni az erőszaknak” - és máris nyomdafestéket láthatott a Nemzeti dal.

És van még valaki, akiről mindenképpen szólni kell: ha a Mészáros utca felé megyünk, ott az egyik leghíresebb szülött, a XX. század meghatározó magyar írója, a város igaz szerelmese, Márai Sándor emlékházát láthatjuk. Városa sosem csapta be a hódolót, ám a nagyhatalmak áldásos tevékenysége folytán mire Márai felnőtt, Kassa már tartozott Magyarországhoz – így tovább kellett állani Berlinbe, Frankfurtba, majd Párizsba.

Intermezzo, majd füstölt hal, sör és cipő

Visszatérve a főtéren, kellemetlen incidens zárja a látogatást. Éppen sokadszorra fényképezem a dómot, amikor odajön egy pityókás szlovák úr, és tört magyarsággal közli, tilos a fotózás. Mivel abban a pillanatban legalább ötven turista folytat hasonló jellegű tevékenységet, azt hiszem vicc az egész, ám az úr elküld „Nagy Imrébe, Kádárba….”, az egész kezd hasonlítani a bárány és a farkas történetére („kérem szépen, én még akkor nem is éltem, kérem szépen én még akkor kisdobos voltam”). Annyira dühös leszek a félcédulásra, hogy megindulok felé, erre észbe kap: „nana, csak semmi… nanana”. Ennyiben maradunk.

Ilyen intermezzo nemre, fajra, vallásra tekintet nélkül bárkivel, bárhol megtörténhet, csak így trianoni évforduló közeledtével belesajdul az ember szíve, hogy miken mehettek keresztül a határon túli magyarok az elmúlt nyolcvanöt évben (ne feledjük, Benes 1945-ben Kassán hirdette meg a dekrétumait). Milyen világ lehetett az, amikor ezek az emberek ne adj’ isten fegyvert kaptak, és a hatalomtól megrészegülve kiélhették a bennük rejlő rosszat a kiszolgáltatott magyarokon?

Vidámabban szeretném azonban befejezni: a kassai bevásárlóközpontok, jelentem, valóban olcsóbbak, füstölt hal és szlovák sör nagy választékban kapható. És nem csalás, nem ámítás, valóban korrekt áron kapható ruhanemű és szép, kényelmetlen női cipő – a szépet és egyben kényelmeset ugyanis még nem találták fel.

 

Megjelent: 1368 alkalommal
Tovább a kategóriában: Kassa és környéke ízei »