csütörtök, 05 július 2018 08:56

Alanya: egy kis török történelem fellegvárból elmesélve

Írta:

Hivatalos tanulmányúton voltam Törökországban, ám a kötelező programok mellett voltak szabadnapok is, hogy kicsit kószálhassak a meseszép dél-törökországi partokon, gyönyörködhessek Földközi-tengerben. Bár többször voltam Alanya impozáns fellegvárában, de mindig határidőhöz kötve, most viszont annyi időm volt rá, amennyit jónak láttam.

Elhárítva a török taxisok kitartó próbálkozását, gyalog indultam a fellegvárba. Lépésről lépésre bontakozott ki az egyik legszebb török város, Alanya panorámája.

Azt hiszem, a külföldi állampolgárok törökországi ingatlanvásárlásai is ezt bizonyítják, az összes vétel harminc százaléka egyetlen városban, Alanyában bonyolódik le. Egyes hírek szerint közel húszezer német, jobbára nyugdíjas él a városban, de nagyon sok az orosz, vagy a dán állampolgár.

Eredetileg a központi buszállomáson kellett volna leszállnom, ehhez volt közel a vár, de direkt öt kilométerrel korábban leszálltam, mert látni akartam egy új, leginkább németek által lakott lakóparkot.

A, 7061

Azt hiszem, mindegyik török szultán igen ideges lett volna, ha egy nap azt mondják neki, „Felséges Padisah, húszezer németet számláltunk Alanyában.”

Az alanyai fellegvár 250 méteres magassága első hallásra nem tűnik olyan soknak, de az biztos, hogy egy szuszra nem lehet felrohanni, főleg a török hőségben.

Igaz, felfelé kellemes vendéglőknél, és a kézműves termékeket árusító helyieknél lehet megpihenni.

És a panoráma egyre szebb lett, leültem kicsit.

Látszott a híres Vörös-erőd (török nevén Kizil Kule), Alaeddín Kejkubad szeldzsuk uralkodó kezdte el építtetését. A magassága 33 méter, és az uralkodó a kor egyik legnevesebb építészét, a szíriai Ebu Ali Rehát bízta meg az épület felhúzásával.

A, 7102

A, 7098

Napjainkban etnográfiai múzeum működik benne, délutáni programnak ezt szántam a fellegvár után.

A, 70115

A, 70114

A fellegvárat szintén Alaeddín Kejkubad szeldzsuk uralkodó építtette, a 13. században, 1221-től, és napjainkban már az UNESCO világörökség részét képezi.

Nagyon érdekes módon, magát a várat az örményektől hódította el (megegyezéssel, harc nélkül), igen, az Örmény Királyság fénykorában egészen „idáig ért”. Alaeddín Kejkubad nem végeztette ki az örmény várparancsnokot, hanem a város kormányzójává nevezte ki, a lányát meg feleségül vette. Ekkor kezdődött a régió és a város aranykora.

A, 7088

A, 7127

A, 7133

De kik is voltak a szeldzsukok?

Ugye, mi magyarok elég sokat tudunk az oszmán törökökről. Őket előzte meg a szeldzsuk török birodalom, ennek alapjait is török törzsök szövetsége adta, és a 11. század végén olyan katasztrofális csapást mértek a bizánci birodalomra, hogy maga a bizánci császár is fogságban esett.

A szeldzsukok jelentősége abban állt, hogy az iszlám vezető népei, az arab és a perzsa mellé emelte a török eredetű muzulmán törzseket is. Nem is lett volna semmi bajuk, ha nem bonyolódnak állandó trónharcokba, amelyek révén a riválisok kölcsönösen és folyamatosan gyengítették egymást, miközben a 13. századra megérkeztek a mongolok (hasonlóan, mint nálunk, Magyarországon).

A széthullott szeldzsuk birodalmat aztán újabb török törzsszövetség váltotta fel a 14. századtól, amelynek alapítója I. Oszmán volt. (Az oszmán törökök egyébként a 14. évszázad végére eljutottak Európáig, Nikápolyig, ahol 1396-ban az egyesített magyar-francia-havasalföldi seregeket legyőzték, a keresztény parancsnok a mi Luxemburgi Zsigmondunk volt, a törököké I. Bajazid.)

De Alanya fellegvárát még a szeldzsukok hozták létre a 13. században, a közel hét kilométernyi hosszúságú falakhoz akkoriban 140 torony tartozott, nyilván, ezek egy része maradt meg csupán.

A, 7120

Alanya az oszmán török birodalom felemelkedésével az isztambuli szultánok kezére került, de voltak izgalmas napok a fellegvár és a város életében. 1608-ban például a Velencei Köztársaság és hadigályái még olyan jó erőben voltak, hogy a tengerről megostromolták, igaz, sikertelenül.

Az akkori haditechnikának megoldhatatlan akadályt jelentett az alanyai fellegvár, olyan magasra nem vittek fel a velencei gályák ágyúi, igaz, a városban azért jókora pusztítást tettek.

A, 7201

A, 7169

Sok más, a Földközi-tenger partján lévő városhoz hasonlóan Alanyának sem tett jót Amerika felfedezése, Afrika megkerülésének sikere az India felé vezető tengeri úton, és a világkereskedelem súlypontjának áttevődése, az 1500-as évek végére városi rangját is elvesztette.

Hallatlanul érdekes, hogy már az oszmán birodalomban is kötelező protokollok, szintek voltak annak megítéléséhez, hogy mi szükséges a városi ranghoz.

Aztán amikor a törökök meghódították Ciprust, Alanyát egyszerűen a ciprusi vilajethez csatolták.

A, 7183

A 19. századra meg „visszatért” az ókori felállás, Alanya környéke ismét kalózparadicsom lett. Azért ókori felállás, mert a római időkben is hemzsegtek a kalózok, a légiókat kellett bevetni ellenük. Végül Pompeius számolta fel az egész dolgot, és aki kalózt ért, azt mindet keresztre feszíttette.

A, 7193

A, 7200

A 20. század elejére tettek rendet a török szultánok. Majd jött az első világháború, amely után Magyarországhoz hasonlóan Törökországot is megcsonkították a győztes hatalmak.

Pontosabban csonkították volna, mert míg Magyarországon egy, a magyar hadsereget leszerelő hazaáruló, Károlyi Mihály került hatalomba, addig a törököknél a legnagyobb hősük, Kemal Attatürk pasa összefogta a nemzetet, és visszaszerezte az országot.

Alanyát történetesen az olaszoktól, akik úgy gondolták, joguk van ehhez a török városhoz.

A, 7150

Az 1960-as évektől pedig elkezdődött a város sikertörténete, népszerű turista célponttá vált és manapság virágzó városa töröknek, német és dán nyugdíjasnak egyaránt.

Gyönyörködtem egy kicsit a Kleopátra-strandban, amelyet még Marcus Antonius ajándékozott Egyiptom királynőjének.

A, 7121

A, 7162

Sétálgattam egy kicsit a vár belsejében, néztem a tengert és örültem, hogy addig maradhatok, ameddig akarok. De egy idő után elég volt, kedvem kerekedett megnézni a Vörös-erődöt, majd sétálni a városban és letesztelni az alanyai báránysülteket.

A, 7210

A, 7215

A, 7216

Megjelent: 6078 alkalommal

Kapcsolódó elemek