Dr. Drávucz Péter
Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.
Moraca, a fekete hegyek monostora
Montenegró egyik legszebb középkori építménye a fekete hegyek között utat törő Moraca-folyó völgyében lévő 13. századi monostor. Az ortodox szerzetesség élete némiképp eltér a katolikus világ szerzetesrendjeinek mindennapjaitól, az ortodox közösségek zártabbak, és tevékenységük jobbára a falakon belül marad. A monostort három oldalról keríti körbe kőfal, a negyedik oldalon nincs szükség rá, ott egy szakadék védi a betolakodóktól. A szélére kiállva jól látszanak az erdő fái között megbúvó rétek és a fekete hegyek (Montenegró, Crna Gora) vonulatai.
Az Ezüstváros kincse (Taxco, Mexikó)
Jólesett leírni ezt a címet. „Az Ezüstváros kincse”. Akár egy Karl May-regény címe is lehetne. Ráadásul a világ ezüstbányászatának és kereskedelmének egykori központja, a mexikói Taxco történetében is vannak nemes lelkű indiánok, jó szándékú sápadt arcúak, gátlástalan kalandorok, gazdag ezüstbányák, kegyetlen kalózok. Sőt, Taxcónak mindezek mellett még arra is volt érkezése, hogy feltalálja a Margarita-koktélt. A városba külön busszal érkeztem, igaz, ez így nem teljesen pontos állítás.
Japán kertek és az utolsó szamurájok
Felébredtem a tokiói szállodában, sajnos, reggel kilenc volt, megint lemaradtam a Tsukiji halpiacról, oda hajnali ötre érdemes menni, akkor kezdődik a nagy élet. Viszont a kihagyhatatlan tokiói éjszakák, ugye… Kicsit gondolkodtam: akkor a mai program Tokió gyönyörűséges parkjai és az ott lévő sintó szentélyek lesznek. Elmetróztam az Ueno-parkig, kiszálltam, az utcán elővettem a térképet, azonnal odajött egy segítőkész japán úr. Többek közt ezt is imádtam Japánban.
Jaipur, a leghatalmasabb maharadzsák városa
India leggazdagabb, leghatalmasabb maharadzsái Jaipurban és környékén éltek. A mesés vagyon a mai napig meglátszik a rózsaszínre festett városon. Csak kapkodtam a fejem: Szelek Palotája, Vizek Palotája, Városi Palota, Hold Palota, Jantar Mantar csillagvizsgáló, Albert Hall Múzeum… S miközben a szebbnél szebb palotakomplexumokat, épületeket csodálja az ember, bármikor szembejön egy kipingált elefánt az utcán. Azon az utcán (Indiáról van szó), ahol a krőzusi gazdagság mellett ott van a nyomor, a kosz, a bűz.
Koppenhágai séták a kis hableány és a pusztai farkasok társaságában
Koppenhága nagyon kellemes hely, szép házak, gondozott közterek, nyugodt emberek, gazdag kulturális örökség, mindenütt csatornák, sétahajók, kerékpározók, rengeteg kiülős hely. A legbulisabb skandináv főváros, sőt, az egykori hippi negyedben, Christiania szabad államban olykor már sok is volt a jóból. Olykor megpihentem, beleolvasgattam Andersen nálam lévő „A kis hableány” című meséjébe, és belehallgattam a dán Pusztai farkasok rock banda (Steppeulvene) zenéjébe, zseniális énekesük, Eik Skaløe hangjába.
A tűzhányó tetején Salvadorban
Arról már egy korábbi salvadori riportomban írtam, hogy micsoda remek, minden kritikán aluli szállásom volt Santa Ana piroslámpás negyedében, írtam a kuplerájok előtt álldogáló, arcomba marihuána füstöt fújó prostituáltakról, a magyar válogatott számomra életmentő 1982-es, Salvador elleni 10-1-es győzelméről. Ám Santa Anát nem lehetett megkerülni, ha az ember vulkánt akart mászni. Mégpedig Latin-Amerika egyik legszebbikét.
A bizánci építészet kincsei Neszebárban
Neszebár ősi városa egy, a Fekete-tengerbe benyúló félszigeten terül el, így ideális hely volt kikötőnek és kereskedelmi csomópontnak. A városra minden birodalomnak szüksége volt, így akár római, majd kelet-római, akár bizánci, majd oszmán impérium rendelkezett a város felett, nem bántották, csak adót szabtak ki rájuk.
Elveszve Manhattanben
Évtizedeken keresztül mit sem sejtve énekelgettem a Neurotic kultikus sorait, hogy „kicsit Harlem, kicsit Manhattan, menthetetlenül elvesztem”, aztán egy szép májusi estén magam is elvesztem Manhattanben. A bökkenő ott volt, hogy a George Washington-hídon csak autósforgalom létezett, gyalogosforgalom nem. Ott kóvályogtam a híd alatt, a senki földjén. Vajon találkozom a méltán világhírű amerikai sorozatgyilkosok egyikével?
A Niagara dübörgése
A szálloda pár perc járásra volt a Niagara-vízeséstől, a roppant víztömeg dübörgése jól hallatszott a szobámból is. Alkonyatkor érkeztem, rohantam fotózni, hajnalban visszamentem a vízeséshez, majd megnéztem a Skylon Tower tetejéről is, délután ismét a vízesés, harmadnap meg hajóval bevittek a vízfüggöny mögé. Nem lehetett megunni.
Vientiane: hajnali jet lag a laoszi fővárosban
Hajnali kettőkor felébredtem a laoszi főváros, Vientiane kicsiny moteljében, az időeltolódás miatt jet lag-em volt, nem is tudtam visszaaludni. Hosszasan zuhanyoztam, borotválkoztam, fogat mostam, de még mindig csak hajnalodott a Mekong felett. Elindultam hajnali halászatot, buddhista templomokat, korán kelő szerzeteseket nézni. Amint kiléptem a motel kapuján, kismotorokkal közlekedő, fiatal laoszi prostituáltak szegődtek mellém.