péntek, 03 augusztus 2012 17:08

Orángután-lesen Borneón

Az orángután neve malájul erdei embert jelent és egyes borneói törzseknél a férfiak bátorságpróbájának számított, egy legyőzzenek egy kifejlett példányt. Ma már ilyen veszély nem fenyegeti őket, ellenben a fakitermelés és az erdőtüzek igen. A világon még Szumátrán él mintegy három-ötezer orángután, Borneón tizenötezerre becsülik számukat. Természetesen, nekem is legfőbb vágyam volt szabadon élő orángutánokat látni.

szerda, 25 július 2012 14:50

Először megpillantani a Csendes-óceánt

A Föld legnagyobb óceánját egy salvadori halászfalucskában pillantottam meg először, alig vártam a minél közelebbi ismeretséget a „Déli-tengerrel”, és a lehető leghamarabb a habjai közé vetettem magam. A Csendes-óceán európai felfedezője egy spanyol konkvisztádor, Vasco Núñez de Balboa volt, aki indiánoktól hallott Peruról, és a nagy déli tengerről. A feljegyzések szerint kísérőivel együtt 1513. szeptember 25-én pillantották meg a nagy vizet először.

Nem tudom okait, de a vietnami tengerparton, vagy, ha úgy tetszik, a dél-kínai tenger vietnami részén olyan szállodát fogtunk ki, ahol csak mi voltunk, ketten, a feleségemmel. Pár nap után érkezett egy vietnámi család, később egy csoport. A szálloda tökéletes volt, és napi háromezer forintba került. A személyzet körbeugrált bennünket. A szobánk egyik ajtaja a teraszra és a tengerpart felé vezető gyalogútra, a másik az udvari medencékre nyílt. Phan Thiet volt a hely neve, a szállodát Anh Doungnak hívták.

szombat, 02 június 2012 19:01

Kambodzsa gyermekei

Kicsikém, nem akarok venni semmit, mondom a kambodzsai kislánynak Sihanoukville tengerpartján. Nem akarok vásárolni, mondom Angkor romjainál a másik kambodzsai gyereknek. Nem akarok venni semmit, mondom három kislánynak, akik kunyhójukban ülnek, valahol a kambodzsai vidék mélyén, ahová azért mentem, mert az érintetlen vidéket, a rizsföldeken dolgozó parasztokat, és a délkelet-ázsiai, jellegzetes őzfejű teheneket akartam fotózni.

Sokaktól hallottam már, hogy utazásaik során elértek egy országba, városba, faluba, és megdöbbenve azt érezték, bár soha nem jártak ott korábban, mégis ismerős minden, és mintha valamikor, nagyon régen, éltek volna már ott. Ilyen érzésem ugyan sehol sem volt eddig, de Szíria Latakia nevű városában tíz perc után azt mondtam: azonnal szálljunk meg valahol, hadd menjen nélkülünk tovább a hajó, ebben a városban éljünk egy kicsit, üldögéljünk a kávézókban, sétálgassunk, mozogjunk az emberek között.

30. oldal / 43