kedd, 07 február 2012 01:42

Ciprus: huszonhárom fok februárban

Huszonhárom fokban, pólóban szaladgáltunk Cipruson, és narancsot, citromot szedtünk a fákról. Az ókori romok vakítóan fehérlettek, a tenger kéklett, csak a macskáknak volt jobb. Ha valaki hisz olyasmiben, hogy halála után tarajos gőteként vagy vastag csőrű füzikeként születik újra, nyugodtan mondjon igent arra a lehetőségre, hogy macskaként, Cipruson élje le újabb életét. A három világrész (Európa, Afrika, Ázsia) találkozásánál fekvő szépséges szigeten ugyanis a macskák szent állatnak számítanak, egészen Szent Teréz óta.

Friss, sós tengeri levegőből bőven akad Helsinki kompkikötőjében. Szippantok is belőle egy nagyot, és nézem, amint egy komp éppen elindul a Finn-öböl túlsó partjára, a nyolcvan kilométernyire lévő észt fővárosba, Tallinba. A jármű teljesen megtelt emberekkel, a „szolgáltatás” iránti érdeklődés érthető, másfél óra út után az itteninél barátságosabb észtországi alkoholárak derítik majd fel finn barátainkat.

kedd, 07 február 2012 00:06

Mostar – a harmadik világ lehelete

Mintha nem is Európában, hanem valamely harmadik világbéli országban járnánk, az autó minaretek, dzsámik sokasága mellett gurul el, szól a müezzin éneke, a falvakban kecskét sütnek nyársakon. A délutáni napfényben lassan kibontakozik úti célunk, a dél-boszniai város, Mostar panorámája. Pár kilométerre vagyunk, mindenki éhes, kecskehúsra, salátára, limonádéra fáj a foga, ám egy ideig akadályoztatva vagyunk a bosznia-hercegovinai rendőrség részéről.

hétfő, 06 február 2012 23:40

Kárpátaljai kalandozások

Kárpátaljai magyar turizmusról lényegében csak Szovjetunió bukása után beszélhetünk: e sorok szerzőjének szülei a hetvenes évek végén például Munkácsra csupán a hatóságnak benyújtott útvonalterv, és a folyamatos ellenőrzés árán juthattak el, s ez meg miféle turizmus? A munkácsi várba fel sem lehetett menni, hogy miért, nem mondták meg. Ennek pontos okát most tudom meg idegenvezetőnktől, Rakaczky Istvántól, aki ugyanebben az időszakban, még egyetemistaként, súlyos börtönbüntetést kockáztatva, fellopózott a várba, igaz, az ő szíve is hamar elfacsarodott: katonák, mezőgazdasági gépszerelők laktak az ősi termekben, mindenütt szeméthegyek, piszok, málló falak, elhanyagoltság.

Tizenkét éve jártam utoljára Korfun, és nem is értem, miért ilyen régen: az egyik legzöldebb görög sziget, a Jón-tenger szigeteinek egyike akkor is gyönyörű volt - meg most is az. Ezen az érthetetlen „ballépésen” gondolkodom a sziget fővárosától tizennyolc kilométerrel délebbre fekvő Bellos Beach Hotel egyik szobájának teraszán. A kék és tiszta tenger felett impozáns látványt nyújtanak az ereszkedést már megkezdő repülőgépek, észak felé, a sziget azonos nevű fővárosa és a világ egyik legrövidebb leszállópályája felé haladnak, tengerre épített széles betonsáv az csupán, nem véletlen, Korfura csak a legtapasztaltabb pilótákat küldik a légitársaságok.

40. oldal / 43