Észtország fővárosa, Tallinn rendkívül felkapott a turisták körében, ezért napközben, Európa egyik legszebb és leginkább épen maradt gótikus óvárosában egymás sarkát tapossák az emberek. Mindezek okán érdemes korán, vagy későn várost nézni, amikor a turistacsoportok még a reggelijüket, vagy már a vacsorájukat fogyasztják szállodájukban. A kései időpontnál csak arra kellett figyelnem, mivel Tallin külvárosában szálltam meg, hogy éjfél körül elérjem a Suur-Paala felé tartó utolsó 2-es villamost, egyébként fizethetem a drága taxit.

Riga mindig is a Baltikum egyik fővárosa, sőt, Európa nagyon fontos kereskedővárosa volt, akár a német kereskedők, akár a lengyel-litván uralkodók, vagy a svéd királyok, akár az orosz cárok kezében volt a város feletti hatalom. A kereskedelem évszázadokon keresztül garantálta a gazdagságot, Riga óvárosa éppen ezért szenzációsan jól néz ki, és az ember az utcák, a házak láttán csak kapkodja a fejét a különböző lett, német, litván, lengyel, orosz múltat magába foglaló történetek nyomán, a fekete macska fenekétől kezdve a feketefejes házig.

A litvánok mindig is kereszteket állítottak a litván Golgotán, a Keresztek-dombján. A kommunisták a kereszteket kirángatták, megtörtént, hogy a dombot munkagépekkel letarolták. A litvánok a dombot visszaépítették, a kereszteket újra állították. Mert mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Ma egymillió kereszt áll újra a Kryžių kalnas dombján.

Hivatalos tanulmányúton voltam Törökországban, ám a kötelező programok mellett voltak szabadnapok is, hogy kicsit kószálhassak a meseszép dél-törökországi partokon, gyönyörködhessek Földközi-tengerben. Bár többször voltam Alanya impozáns fellegvárában, de mindig határidőhöz kötve, most viszont annyi időm volt rá, amennyit jónak láttam.

Amikor először jártam Törökországban (és bizony az nem mostanában volt), mindenképpen szerettem volna elmenni Pamukkaléba, ahol évezredek során a gyógyvíz alakította ki, formálta az egyedülálló fehér mészkőteraszokat. De akkor még a török idegenforgalom nem volt olyan profi, mint manapság és a helyi iroda mikrobuszára hiába vártam hajnalban. Majd kiderült, a hunyó egy köpcös kis török emberke volt, aki egyszerűen elaludt. Pár évvel később persze eljutottam Pamukkaléba.