Miként külföldi útjaim során szoktam, már hajnalban talpon voltam és elindultam megtekinteni a világ egyik leglátványosabb függőhídját, a Langkawi Sky Bridge-t. Tudtam, ehhez a világ egyik leghosszabb útvonallal bíró felvonójára kell felszállnom, amely a maláj dzsungel felett halad. A csodás panorámára számítottam, a világhírű híd látványára is, ám a kora reggel még gőzölgő dzsungel, a zöld útvesztő, a fehér vízesések látványára nem, így a szavam is elakadt. El is határoztam, ez az őserdő megérdemel egy külön riportot.

Luang Prabang azért vált óriási utazási élményemmé, mert a dzsungel, valamint a két folyó, a Mekong és a Nam Khan ölelte városka úgy tudott megmaradni a gyönyörű természeti környezetben, hogy mindeközben az idelátogató turista is kényelmesen alhat, ehet, ismerkedhet a laoszi kultúrával. Már az első nap éreztem, telitalálat volt idejönni, késő éjszakáig nem is foglalkoztam semmivel csak a két folyóval, sétálgattam a partjaikon, átkeltem függőhídjaikon, betértem kis folyóparti vendéglőkbe, felmásztam a város legmagasabb pontjára.

Közép-Vietnám ősi császárvárosába, Huéba, az esős évszak kellős közepén érkeztem meg. Ilyenkor ott vigasztalhatatlanul, huszonnégy órában esik az eső. Ezt tudtam előre, de nem lehetett másképp szervezni, útba esett. Észak-Vietnámban, Hanoiban, a Halong-öbölben kezdtem a Leszálló Sárkány országával történő ismerkedést, utazásom stratégiai célja pedig Dél-Vietnám, valamint a Mekong-deltája volt (ahol nem mellékesen, már napsütés és meleg várt), ám ennek folytán Közép-Vietnám és Hué útba esett, és olyan apróság miatt, mint az eső, nem akartam kihagyni.

Borneóba három dolog miatt utaztam el: az őserdőért, az orángutánokért és az olcsó tengeri herkentyűkért. Az orángután-lesről itt írtam riportot a www.dravuczpeter.hu oldalon, most jöjjön az őserdő és a herkentyűk, utóbbiak kapcsán csak annyit, a borneói piacon egy kiló homár átszámítva ezernyolcszáz forint volt. Ezt a kedvencemet szántam a túra végére jutalom gyanánt, a borneói őserdőben ugyanis legkevesebb 95 százalékos volt a páratartalom, nem beszélve a terepviszonyokról, szóval nem lehetett lötyögni.

A chilei Andok utolsó szakasza a Lago Todos los Santos (Mindenszentek-tó) nyugati partjaitól egészen az argentin határig tartott, az utat hegyi tavak, hegycsúcsok, vízesések, fenyőerdők szegélyezték, sirályok és kacsák zajongtak, és úton-útfélen hegyi virágok nyíltak.