Igazából az otthoni képválogatás közben döbbentem rá, micsoda világcsodája az argentin-brazil határon található Iguazú-vízesés, ugyanis a sokadik rosta után is még mindig hatvan képnél tartottam. Ennyi képet egyébként (egészen pontosan 60-at) még soha nem közöltem egyetlen riporthoz sem a dravuczpeter.hu – n, de az Iguazú kétszázhetvenöt vízesésből, zuhogóból álló vízesésrendszere megérdemli, egy varázslatos fehér fátyol volt a zöldellő szubtrópusi esőerdőben.

Egy tavaszi reggelen arra ébredtem az argentin fővárosban, hogy aznapra nincs semmi tennivalóm. A kötelező látványosságokat már megnéztem, dél-amerikai utammal kapcsolatban pedig már nem nagyon voltak szervezési feladataim. Úgy határoztam, akkor egész nap csak sétálgatok és Buenos Aires fenségesen virágzó jacaranda fáit fotózgatom. Így született meg az első argentínai, levendulakékbe és lilába csomagolt úti riportom, amely minden egyes képén jacaranda fák is láthatóak.

A Szingapúr-folyó partján üldögélve élveztem a délelőtti napsütés melegét, rám fért. A vonatom előző este indult Kuala Lumpurból és egész éjjel 16 fokban utaztam, Délkelet-Ázsiában imádnak mindent szétlégkondizni. Reggelre érkeztem meg a világ egyik legsikeresebb országába, amely még az 1965-ös függetlenné válásakor némi túlzással koldusszegénynek számított. Túlzsúfolt városállamra számítottam, de Szingapúr nyugodt trópusi zöldben pompázott. Hogyan lehetséges ez?

Azerbajdzsán óperzsa neve azt jelenti, hogy a Tűz Országa, ami kiváló, turistacsalogató szlogen, és ráadásul igaz is. E riporthoz például játszi könnyedség volt olyan fotókat válogatnom, ahol a lángok, az égő hegy, a tűztemplom, a fortyogó olajos iszapvulkánok a főszereplők, a szénhidrogén-mezők ugyanis sehol máshol nem találhatóak ilyen közel a földfelszínhez. Azerbajdzsán olajkútjai között van kézzel ásott hatszáz éves, géppel fúrt 150 éves, és több ezer kútja, kőolaja bizony két világháború menetét is befolyásolta, a másodikét döntően.

csütörtök, 20 október 2016 14:12

Jerevánban ma az Ararát felől fúj a szél

Megérkeztem az örmény fővárosba, reggel volt és az Ararát ötezer méter magas hegycsúcsai felől fújt a szél. Áttört lezárt török-örmény határon, beszökött a város sugárútjaira, parkjaira, végigfutott a Cascade lépcsősorain, virágágyásain, csapkodta az ajtókat az ezerötszáz éves kéziratokat őrző Matenadaran-levéltár folyosóin, megvidámodott az Ararát-konyakgyárat körüllengő aromában és jajgatott egy kicsit az örmény genocídium emlékmúzeumának öröklángja körül. Az én első állomásom a Matenadaran ősi kéziratokat őrző épülete volt.

20. oldal / 43