Dr. Drávucz Péter

Dr. Drávucz Péter

Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.

Jól tudtam, hogy a malajziai Langkawi szigetére az esős évszak kellős közepén érkezem, de semmiképp sem változtattam volna a gondosan megtervezett ausztrál-indonéz-maláj körutamon. Sőt, tervem is volt az esővel, magánéleti problémák miatt akkoriban a lelkemben is esett, így arra gondoltam, remek összhangba kerülök a külső környezetemmel. Ráadásul ez a maláj eső meleg, trópusi, két zuhé között a nap is kisüt, így sok forró ázsiai levessel abszolút megoldhatónak tűnt a dolog. A második naptól a földszinti apartmanom teraszán megjelent egy tarka cica, aki rájött, hogy finom falatokat kaphat tőlem, így később le sem lehetett vakarni.

Belize Közép-Amerika egyetlen angol nyelvű országa, gyerekkoromban 1981-ig zöld színnel jelölték a térképeken, vagyis, akkor még gyarmati státuszban volt. Pedig még karib-tengeri léptékkel mérve is gyönyörű kék vize, fehér homokos partjai, szigetei vannak. Álltam Belize City kikötőjében, és vártam az induló kis hajóra, amely az egyik legszebb szigetre, Caye Caulkerre ment, amely mellett a világ második legnagyobb korallzátonya található és akkor még a többiről még nem is beszéltünk.

Ezt a riportot azért kell több részletben közölnöm, mert annyira gazdag a képanyag és annyi mindent el kell mondani erről a brazil nagyvárosról, annak negyedeiről, hogy egy riportba nem fér bele. Kezdjük is. A Cukorsüveg-hegy (Morro do Pão de Açúcar) a Guanabara-öbölbe nyúló félszigeten található hegytömb legmagasabb csúcsa, 396 méter magas és a panorámája leirthatatlan, remélem, a fotók majd átadnak valamennyit ebből a látványból.

A Guatemalában található Atitlán-tóról (Lago Atitlán) Aldous Huxley brit író azt mondta, hogy ez a világ legszebb tava. Ami persze nekem a Balaton, de haladjunk csak szépen a csirkebusszal a tó felé. Én a buszon ülök, és mivel egy percet sem aludtam éjszaka, a közép-amerikai spanyol gyarmatok egykori fővárosa, Antigua kihagyhatatlan éjszakai életével ismerkedtem, így hamarosan elráz a busz. De amint megérkezünk, már ki is pattan a szemem, hiszen nem csupán a tó és három vulkánja gyönyörű, különlegesek még a partján elhelyezkedő maja indiánfalvak is.

Mivel reggel szállt le a gép Barcelonában, a Barca-meccs pedig csak este kezdődött, megkérdeztem a gyereket, hová menjünk először? Természetesen legelsőnek a Csokimúzeumot választotta, és csak utána a Barcelona Akváriumot. De a múzeum is jó programnak ígérkezett, hiszen itt minden információ, érdekesség megtalálható a kakaóbab/csokoládé történelméről, elképesztő csokoládészobrok vannak, de a gyerekek csokit is készíthetnek és ami nagyon fontos, a büfében a világ legfinomabb, legkülönlegesebb csokoládéit árulják.

Villefranche-sur-Mer városkájának, hegyeinek, tengeröblének különleges panorámája van, így gyakorlatilag mindennap megcsodáltam. Tehettem ezt annál is inkább, mert Nizzában laktam egy kellemes kis apartmanban, Villefranche-sur-Mer pedig csekély öt kilométernyire volt. Így csak felszálltam a 100-as buszra és pillanatok alatt ott voltam.

Az argentin Andok egyik legfontosabb turisztikai központja, San Carlos de Bariloche repülőteréről reggel indult a gép Buenos Airesbe. Úgy voltam vele, pár nap alatt megnézem a kötelező látványosságokat, és utána semmi mást nem teszek, csak sétálgatok az argentin főváros utcáin és a mindenhol jelenlevő, virágzó jacaranda fákat fotózom. Így is történt később, erről itt írtam riportot. De a gép landolása után a legelső kötelező állomás az argentin főváros La Boca-negyede volt.

Amikor láttam a médiában az atombombára emlékeztető lökéshullámokat, automatikusan elkezdtem írni emlékeimet a kikötőről. Többször voltam Libanonban és mindig Ciprusról, hajóval érkeztem, értelemszerűen a kikötőbe. A hajón éjszaka lehetett aludni, nem kellett városi szállásra költeni, hajnalban a hajóról gyönyörködhettem Bejrút panorámájában, reggelenként pedig kezdődhetett a városnézés. Az ember éjszaka visszatért a kikötőbe, a hajó pár nap múlva visszament Ciprusra. Így a kikötőt imádtam, otthonosan mozogtam benne, szeretettel néztem a hatalmas forgalmát, konténereit, a gabonasilót, amelyekről most annyit írnak. Fogalmam sem volt, hogy egyszer megszakad a szív, mert lesz valami, ami végérvényesen elveszik.

vasárnap, 19 július 2020 12:44

Roskilde: ahol a dán királyok nyugodnak

Úti szokásom szerint hajnalban keltem, ezúttal Koppenhágában. A dán fővárostól harminc kilométernyire lévő Roskilde székesegyházába igyekeztem, itt nyugszik az elmúlt ezer év dán királyainak és királynéinak jelentős része, ezért az eredeti épületet folyamatosan bővítették újabb és újabb temetőkápolnákkal, ezért is különleges. Nekünk is lenne ilyen fantasztikus helyünk Székesfehérváron, de a törökök feldúlták a mi középkori királyaink sírjait. Ezért kicsit szomorúan néztem körbe a pompás előcsarnokban, de aztán inkább gyönyörködtem a síremlékekben, szorgalmasan fotóztam, és belemerültem a dán történelembe.

A svéd király parancsára épített Vasa-hajó egy kilométert tudott csupán megtenni 1628-as bemutató útján, majd meglepő hirtelenséggel feltámadott a szél, egyre nagyobb hullámok jöttek, az egyensúlyi problémákkal bíró, rosszul megépített hajó alsó ágyúréseibe betört a víz, és megtörtént a tragédia. 1961-ben emelték ki, tökéletes állapotban, mégpedig azért, mert a Balti-tengerben nem él meg az a hajóféreg, ami például melegebb tengereken szétrágja a hajóroncsokat. Hát ezt a Vasa-hajómúzeumot szerettem volna megnézni a Djurgården szigeten, ahol egyébként még sok más látnivaló van, Abba-múzeum, Skanzen…

1. oldal / 21