Dr. Drávucz Péter

Dr. Drávucz Péter

Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.

A Père-Lachaise a világ talán leghíresebb temetője, és elképesztő, hogy ki mindenki nyugszik itt, a teljesség igénye nélkül: Balzac, Delacroix, Apollinaire, Edith Piaf, Jim Morrison, Rossini, Sarah Bernhardt, Chopin, Gilbert Becaud, Moliere, La Fontaine, Marcel Proust, Oscar Wilde, Modigliani, Henry Salvador, Héloise és Abélard. Körülbelül egymillió ember nyughelye és az viszont bizonyos, hogy a Père-Lachaise a világ leglátogatottabb sírkertje, évente százezrek zarándokolnak el ide.

Az hiszem, nem is lehet kérdés, hogy miután megérkeztem Jerevánba, miért siettem azonmód Ecsmiadzinba, az örmény Vatikánban (és még nem is sejtettem, milyen kedvesen fogadnak majd magyar vendégként). A központi katedrálisban ugyanis – amely a világ első keresztény temploma – megtalálható Noé bárkájának és Krisztus keresztjének egy darabja, valamint az a lándzsa, amivel a római katona oldalba szúrta a keresztfán lévő, már kiszenvedett Megváltót.

Látva a végeredményt, hihetetlennek tűnik, hogy Babilon városkapuját, az Istár-kaput tenyérnyi, vagy még kisebb mázas cserépdarabokból rekonstruálták német régészek. Igaz, a munka is évtizedekig tartott. A csoda Berlinben, a Pergamon Múzeumban található és nekem több óra kellett, míg végre eltudtam szakadni látványától.

1845-től kezdődően rettenetes dolgok történtek Írországban, a több mint nyolcmilliós lakosság legeslegfontosabb táplálékát, a burgonyát megtámadta egy gombafajta. A termés már a földben undorító, fekete, rothadó masszává változott. Az elkövetkezendő években mintegy kétmillió ember halt éhen, vagy az éhezés miatt fellépő betegségekben, és ugyanennyi ember vándorolt ki. Erre a borzasztó történelmi eseményre emlékeztet Dublin városában, a Liffey-folyó partján álló szoborkompozíció.

Eleve nagy örömmel töltött el, hogy újra, immár másodízben megláthatom a kambodzsai fővárost, de amikor kimentem az olcsó, napi kétezer forintba kerülő, negyedik emeleti szobácska kicsiny erkélyére, a Phnom Penh legszebb épületeire, a Királyi Palotára és a Kambodzsai Nemzeti Múzeumra nyíló pazar kilátás kapcsán boldogan arra gondoltam, ilyen csak Ázsiában van, ennyi pénzért. Legalább félórát gyönyörködtem az épületek formáiban, színeiben, majd észbe kaptam, hogy dolgoznom kellene.

Igyekeztem minél korábban elindulni Hanoiból észak felé, a kínai határ közelében lévő világhírű Halong-öbölbe. Vietnám egyik legkedveltebb látványossága mintegy 1500 négyzetkilométernyi területű, népes és lakatlan szigetekkel, lenyűgöző mészkősziklákkal, több száz méter magas sziklafalakkal. Maga a vietnámi név, a Vinh Ha Long annyit jelent, hogy „az alámerülő sárkány öble.” A kalandozás ráadásul Chili Jack barátomnak köszönhetően igen szórakoztatóra sikeredett.

Ilyen riportot sem nagyon írtam még, csavargás két gyerekkori könyvemmel a hátizsákban! Már nagyon messze voltam Magyarországtól, Argentína déli részén, Patagóniában jártam, és ahogy elnéztem a Limay folyón éppen átkelő kompot, honvágyam támadt, eszembe jutott a Tiszasüly és Tiszaroff között közlekedő komp. Ám mivel még aznap a Bűvös Völgybe (Valle Encantado) akartam érni, gyorsan tovább indultam. A hátizsákomban két könyv lapult, egyiket sem véletlenül hoztam Patagóniába, az egyik „A kis herceg” volt Antoine de Saint-Exupérytől, a másik a „Grant kapitány gyermekei”, Jules Vernétől. Mindjárt el is mesélem, miért is.

szombat, 10 február 2018 21:17

Mexikó: Acapulco és a szív csücske

A szívemnek sok kedves város létezik a világban, de a Csendes-óceán partján fekvő, mexikói Acapulco kivételezett helyen van benne, Bangkok és Párizs áll még ilyen közel hozzám. Annak ellenére, hogy a világ legveszélyesebb városai közé tartozik, és oda kell figyelni, hogy mikor, merre megy az ember, valamint igen ajánlatos betartani a szabályokat, a határokat. De a város páratlan, a csodálatos, 12 kilométeres tengerparti sétányával, a La Costerával, az osztriga halászaival, a fehér homokos strandjaival, a szikláról ugró akrobatáival. Acapulco olyan, mint New York, csak egy van belőle.

Amikor megérkeztem a tengeren úszó faluként elhíresült, valójában cölöpökre épült, Thaiföldön található Koh Panyee-ba, sokadszorra is megállapítottam, a világ sportja a foci. Mert mi hiányzott az itt lakó mintegy kétezer embernek? Hát a focipálya. Gondosan meg is építették, cölöpökre, akár a házaikat. Így napközben nem csupán halászhatnak, fogadhatják a turistákat, hanem rúghatják a bőrt is.

vasárnap, 21 január 2018 19:15

Washington: egy este a Fehér Ház körül

Késő délután érkeztem meg az Egyesült Államok fővárosába, Washingtonba. Általában úgy szervezem az utazást, hogy az idegen várost még fényes nappal lássam meg először, hátha valami gond van a szállással, és akkor még mindig lehet lépni, nem késő este, éjszaka kell rögtönözni. De Washingtonban a kormányzati negyed közvetlen közelében laktam, és tudtam, minden háztömbnél rendőrautó áll. Gyorsan elintéztem a szállodát, és nekiindultam az esti városnak, ha mást nem is, de a Fehér Házat látni szerettem volna.

1. oldal / 16