Dr. Drávucz Péter

Dr. Drávucz Péter

Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.

vasárnap, 30 július 2017 20:49

Itaipu: a szabad szerelemtől a vízi erőműig

Az Itaipu hatalmas gátján vagyok, éppenséggel a paraguayi oldalon. A világ második legnagyobb vízierőműve Paraguay és Brazília határán található. Bár építése mérnöki csúcsteljesítmény, a munkálatok megkezdésének legnagyobb akadálya mégis egy olyan, a 19. században vívott, példátlanul véres háború volt, amely során Paraguay egymilliós lakosságából csak kétszázezren maradtak életben. A túlélőkből is mindösszesen 28 ezer volt a felnőtt férfi, így a hatóságok kényszerűségből eltűrték az úgynevezett szabad szerelem intézményét.

A guatemalai Tikal talán a leghatalmasabb város volt, amelyet a 5. és 9. század között virágkorát élő maja civilizáció létre hozott. Majd bekövetkezett a katasztrófa, a rettenetes, emberöltőkig tartó aszály, a maja városok egymással harcoltak a vízért. A 10. században a népesség elhagyta saját területeit, a városok, piramisok, paloták, templomok ezer évig az őserdő zöldjébe süllyedtek. Ma kutatók és turisták látogatják őket, a csodálatos maja piramisokra is fel lehet mászni, persze, ha az ember tériszonyos jászsági gyerek, akkor kis híján ott pusztulhat.

Hiába van ragyogó napsütés a grúz fővárosban, Tbilisziben, a 2200 méter magasan lévő, hétszáz éves gergeti Szentháromság-templomnál az ember csak kapkodja a levegőt a Kaukázusból lezúduló viharos szélben. Ráadásul a látvány szél nélkül is lélegzetelállító, a magasban az ötezer méter magas Kazbek-hegy felügyeli a Grúzia kincseinek elrejtésére is szolgáló templomot, lent a mélyben apró falvacskák.

csütörtök, 15 június 2017 19:24

Gibraltár szabadon élő majmai

Európában egyetlen olyan hely van, ahol szabadon élnek majmok, a híres gibraltári sziklán. Egy mondás szerint pedig az angol uralom addig tart, amíg Gibraltáron majmok élnek, így nem véletlen, amikor már csak pár majom lézengett az 1940-es években, maga Winston Churchill rendelte el a berber makákók betelepítését. Akik azóta is remekül vannak, a turistákat pedig hasznos élelemforrásnak tekintik.

Szerény berlini szállásomon egy szép májusi reggelen úgy határoztam, hogy az aznapi program csakis a híres tévétorony lehet, tizenegy éves koromban láttam először és utoljára. Felejthetetlen élmény volt, a mai napig emlékszem rá, egyébként a szüleimmel nyaraltunk az NDK-ban, egy vasutas üdülőben. És a torony nem változott, belülről sem, minden berendezés új, de úgy gyártották le és úgy néz ki, ahogy a kelet-német államban anno. Nagyon jó ötletnek tartottam és tartom.

Ebben a riportban nem csupán a mai Berlinről írok, hanem régi írásaimból is szemezgetve, több mint húsz évet fogok át. Fiatal újságíróként a kilencvenes években több alkalommal is járhattam Berlinben. Kézenfekvő és hálás téma volt, hogy a fal leomlását követően miként építik újjá az egyesített német fővárost. A példátlan beruházásokról számos riportom jelent meg a magyar sajtóban. Majd úgy alakult, hosszú ideig nem jártam Berlinben, az új város pedig időközben felépült.

péntek, 28 április 2017 19:00

Egy előre nem látott látogatás Katarban

Ezt a napot nem Katarban terveztem, de a Qatar Airways Bangkok-Doha járata két órát késett, így Dohában lekéstem a budapesti gépet, másnap reggel indult a következő. Hazatelefonáltam, hogy a gyerek holnap kapja meg az ajándékait. A Qatar fizette a transzfert, a szállodát, a háromszori étkezést, így végül is volt egy szép délutánom és estém a városban. Pár éve, júniusban voltam Dohában, akkor 48 fok volt, most legnagyobb meglepetésemre, estére már hűvössé vált a tavaszi szél.

 

Mianmarban teljesen véletlenül bekeveredtem Yangon város egyik legelegánsabb éttermébe, a Karaweik Palace-ba. Templomnak, pagodának néztem, annyira szép volt, pár fotót szerettem volna készíteni. A tévedésemet követően Mianmar olcsósága sietett a segítségemre, még ebben az étteremben is könnyűszerrel kifizettem a számlát, borravalóval együtt háromezer forint volt a nagyszerű ebéd.

Chiang Mai, a Lanna Királyság egykori fővárosa, Thaiföld „Északi Rózsája” (Thailand’s „Rose of the North”) különleges látnivalókat tartogat az utazók számára, csodálatos templomokat, kézműves-manufaktúrákat, piacokat, elzárt hegyi törzsek meglátogatását, elefánt-túrákat a dzsungelben, és ami talán a legjobban megragadott, a rendkívül szívélyes vendégfogadást. Ez a terület az etnikai sokszínűsége miatt is kedvelt, nyugaton Mianmar, keleten Laosz, északon Kína határolja.

Európa legnyugatibb pontja, a Cabo da Roca Lisszabontól mintegy negyven kilométernyire, az Atlanti-óceán partján található, kicsiny portugál falvakon keresztül kanyarog odáig az út. A Cabo egy hatalmas sziklaszirt, 140 méter magasan az óceán felett, de az egész környék nem más csak jégvirággal borított sziklák és az óceán kékje.