Dr. Drávucz Péter

Dr. Drávucz Péter

Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.

Mianmarban teljesen véletlenül bekeveredtem Yangon város egyik legelegánsabb éttermébe, a Karaweik Palace-ba. Templomnak, pagodának néztem, annyira szép volt, pár fotót szerettem volna készíteni. A tévedésemet követően Mianmar olcsósága sietett a segítségemre, még ebben az étteremben is könnyűszerrel kifizettem a számlát, borravalóval együtt háromezer forint volt a nagyszerű ebéd.

Chiang Mai, a Lanna Királyság egykori fővárosa, Thaiföld „Északi Rózsája” (Thailand’s „Rose of the North”) különleges látnivalókat tartogat az utazók számára, csodálatos templomokat, kézműves-manufaktúrákat, piacokat, elzárt hegyi törzsek meglátogatását, elefánt-túrákat a dzsungelben, és ami talán a legjobban megragadott, a rendkívül szívélyes vendégfogadást. Ez a terület az etnikai sokszínűsége miatt is kedvelt, nyugaton Mianmar, keleten Laosz, északon Kína határolja.

Európa legnyugatibb pontja, a Cabo da Roca Lisszabontól mintegy negyven kilométernyire, az Atlanti-óceán partján található, kicsiny portugál falvakon keresztül kanyarog odáig az út. A Cabo egy hatalmas sziklaszirt, 140 méter magasan az óceán felett, de az egész környék nem más csak jégvirággal borított sziklák és az óceán kékje.

vasárnap, 29 január 2017 16:51

Rio, Copacabana, buli, csajok, caipirinha

A Copacabana talán a világ leghíresebb strandja, széltében-hosszában óriási, kora reggeltől késő estig ezrek és ezrek látogatják. De a Copacabana nem csupán a strandot jelenti, hanem a Rio de Janeirótól elválasztó gyönyörű sétányt és sugárutat, az Avenida Atlanticát is, ahol hajnalig nyitva tartanak a bárok, éttermek. És végül jelenti magát a hatalmas Copacabana városrészt, Rio éjszakai életének egyik központját, ahol meg reggelig lüktet az élet, és minden kapható, amit csak az ember el tud képzelni. Meg az is kapható, amit az ember el sem tudna képzelni…

hétfő, 16 január 2017 13:52

Valparaísó paradicsomi színei

Amikor a szépséges völgyet, a környező dombokról kibontakozó panorámát, a szelek ellen védett csendes-óceáni öblöt meglátták az egyébként kegyetlen, indiánirtó spanyol konkvisztádorok, még ők is a következő elnevezést érezték helyénvalónak: Valle Paraíso, azaz, a Paradicsom Völgye, a paradicsomi völgy. Valparaiso meg is érdemli a nevét, a világ egyik legszebb fekvésű, legtarkább városa (szó szerint), ahol a színes falfelületek, nyílászárók, lépcsők, az azokra festett remekművek, festmények, grafittik nem pár épületet, utcát, hanem komplett városrészeket borítanak be, varázsolnak felejthetetlenné.

Igazából az otthoni képválogatás közben döbbentem rá, micsoda világcsodája az argentin-brazil határon található Iguazú-vízesés, ugyanis a sokadik rosta után is még mindig hatvan képnél tartottam. Ennyi képet egyébként (egészen pontosan 60-at) még soha nem közöltem egyetlen riporthoz sem a dravuczpeter.hu – n, de az Iguazú kétszázhetvenöt vízesésből, zuhogóból álló vízesésrendszere megérdemli, egy varázslatos fehér fátyol volt a zöldellő szubtrópusi esőerdőben.

Egy tavaszi reggelen arra ébredtem az argentin fővárosban, hogy aznapra nincs semmi tennivalóm. A kötelező látványosságokat már megnéztem, dél-amerikai utammal kapcsolatban pedig már nem nagyon voltak szervezési feladataim. Úgy határoztam, akkor egész nap csak sétálgatok és Buenos Aires fenségesen virágzó jacaranda fáit fotózgatom. Így született meg az első argentínai, levendulakékbe és lilába csomagolt úti riportom, amely minden egyes képén jacaranda fák is láthatóak.

A Szingapúr-folyó partján üldögélve élveztem a délelőtti napsütés melegét, rám fért. A vonatom előző este indult Kuala Lumpurból és egész éjjel 16 fokban utaztam, Délkelet-Ázsiában imádnak mindent szétlégkondizni. Reggelre érkeztem meg a világ egyik legsikeresebb országába, amely még az 1965-ös függetlenné válásakor némi túlzással koldusszegénynek számított. Túlzsúfolt városállamra számítottam, de Szingapúr nyugodt trópusi zöldben pompázott. Hogyan lehetséges ez?

Azerbajdzsán óperzsa neve azt jelenti, hogy a Tűz Országa, ami kiváló, turistacsalogató szlogen, és ráadásul igaz is. E riporthoz például játszi könnyedség volt olyan fotókat válogatnom, ahol a lángok, az égő hegy, a tűztemplom, a fortyogó olajos iszapvulkánok a főszereplők, a szénhidrogén-mezők ugyanis sehol máshol nem találhatóak ilyen közel a földfelszínhez. Azerbajdzsán olajkútjai között van kézzel ásott hatszáz éves, géppel fúrt 150 éves, és több ezer kútja, kőolaja bizony két világháború menetét is befolyásolta, a másodikét döntően.

csütörtök, 20 október 2016 14:12

Jerevánban ma az Ararát felől fúj a szél

Megérkeztem az örmény fővárosba, reggel volt és az Ararát ötezer méter magas hegycsúcsai felől fújt a szél. Áttört lezárt török-örmény határon, beszökött a város sugárútjaira, parkjaira, végigfutott a Cascade lépcsősorain, virágágyásain, csapkodta az ajtókat az ezerötszáz éves kéziratokat őrző Matenadaran-levéltár folyosóin, megvidámodott az Ararát-konyakgyárat körüllengő aromában és jajgatott egy kicsit az örmény genocídium emlékmúzeumának öröklángja körül. Az én első állomásom a Matenadaran ősi kéziratokat őrző épülete volt.