Belize 1981 óta már nem gyarmat, ellenben alkotmányos monarchia, hivatalos államfője jelenleg is II. Erzsébet. Bár a területre a spanyolok hatoltak be először, nem voltak képesek ellenőrizni a régiót, azt már kétszáz évvel ezelőtt is Brit Hondurasnak hívták.
Az angolok két fafajta miatt tartották nagyon fontosnak Belize területét. Az első a kékfa, amelyet a gyapjúszövet megfestéséhez használtak, a másik pedig a bútorgyártáshoz használt mahagóni. Majd később rájöttek, hogy sok pénz van a cukornádban és a banánban is.
Ezeket a dolgokat gondoltam végig a kikötőben, majd a hajó végre elindult Caye Caulkerre és elkezdtük hasítani a Karib-tenger hihetetlen kék vízét.
Caye Caulker az egyik legszebb karib-tengeri sziget, és okosan bántak a fürdeni, szörfözni, búvárkodni, horgászni és a világ második legnagyobb korallzátonyát megtekinteni akaró turistákkal.
Nem láttam például autót és motorkerékpárt, kerékpár van, hajó és elektromos golfautók.
Igaz, nem is nagyon volt választásuk, a sziget nyolc kilométernyi hosszú és két kilométernyi széles.
Bár Belize Cityből érkeztem, a főváros Belmopan. 1961-ben lecsapott egy nagy hurrikán, és Belize City túlságosan mélyen helyezkedett el, súlyos károkat szenvedett. Ezért az ország belsejébe tették át az új fővárost.
Az ország egyébként nem nagy, 22 ezer négyzetkilométer és a lakosság is 400 ezer fő körül van. Latin-Amerika legkisebb szárazföldi országa, csak a kicsiny karibi szigetországok kisebbek nála. A szárazföldön lévők közül a dél-amerikai Suriname vagy Francia Guyana is nagyobb nála.
Sőt, van még egy nemzetközi problémájuk, Guatemala ugyanis úgy gondolja, hogy Belize hozzájuk tartozik és térképeiken Guatemala huszonharmadik megyéjének jelölik. A vita eldöntetlen, ha Guatemala dűlőre akarná vinni a dolgot, Nagy-Britannia nagy valószínűséggel beavatkozna.
De amint közeledett a hajó Caye Caulker szigete felé, azt rögtön láttam, hogy a szépséggel itt bizony nem lesz baj, gyönyörű fehér homokos volt a part.
Szükséges is volt mindez a szépség, mert a lakosok többsége annyit szív, hogy az ember Jamaicában érezheti magát. Ami nem gond, csak a betépett emberek sokszor kiszámíthatatlanok. Bár igaz, ez elsősorban Belize Cityre volt igaz, itt mindenütt nyugalomba, békébe ütközött az ember.
Erre a szigetre nem fértek el szállodák, a hátizsákos, kisebb pénzű turisták kínáltak olcsó és egyszerű hosteleket. Mondjuk, azért annyira nem volt olcsó, de belefért a gyönyörű látvány miatt.
A sziget meglepően tiszta volt, a fehér homokos utcáit szépen tisztára söpörték.
Az nyilvánvaló volt, hogy ilyen helyen csak üldögélni kell a homokban, a padon és gyönyörködni a pálmafákban, a Karib-tenger-kékjében.
Még a gyerekek játszótere is nagyon jól nézett ki.
Nagyjából így is telt el az egész nap, Belize City vibrálása után jó volt egy kis nyugalom. Belize Cityben kiszámíthatatlanok voltak az emberek, az egyik pillanatban jólelkűen rád köszöntek, hogy „élvezd a napsütést, fehér ember”, a másik pillanatban elszavalták neked a saját maguk írt szerelmes verset, de ha nem fizetsz érte, hirtelen agresszívvé válnak.
Bizonyos szituációkban nem szabadott volt sem angolul, sem spanyolul beszélni, csak a magyarul, nagyjából annyit, takarodj innen, vagy hazaváglak anyádba. Ezt minden esetben megértették és a legmeglepőbb módon, tolerálták.
De itt még a kutyák is békésen hevertek a homokban.
A tengerpartokon tengeri herkentyűket grilleztek az árusok, ennek bizony nem lehetett ellenállni.
Megvártam a legutolsó hajót és csak azzal mentem vissza Belize Citybe. Elkészítettem még az utolsó fotót.
