A Delfin-könyvek (szerkesztette: Rónaszegi Miklós) első darabjának is ez volt a címe: Országúton, Indiában, egy norvég orvosnő, Aimée Sommerfelt írta. Egy tizenhárom éves indiai fiú, Lalu és hétéves húga, Maya Allahabad városából Agrába indul, mert ott dolgozik a híres szemészorvos, és a kislány szemét mihamarabb meg kell operálni.
A két gyerek gyalog, jóformán pénz nélkül indul el, szerencsére a vége happy end, számos bonyodalmat követően eljutnak Agrába, és Maya szemét megoperálja a híres orvos.
India a világ egyik legellentmondásosabb országa, mocsok, nyomor és hihetetlen szépségek, látnivalók, gyönyörű színek. Már az is szórakoztató, ha az ember csak úgy elindul az országúton. Mindezt fotókkal bizonyítom, így hát következzen egy utazás az indiai országutakon.
Tehát amikor értelme volt, gyalogoltam az országutak mentén. Például, Agra szélén volt a buszállomás, ahonnét a szellemvárosba, Fatehpur Szikribe akartam menni. (Fatehpur Szikriről itt olvasható riportom.)
Már lassan egy hete Indiában voltam, és még mindig ugyanazt éreztem, mint az első napon: mélységes megdöbbenést a mérhetetlen szegénység láttan.
Jártam már szegény országokban, láttam sok szegény embert, tudtam, Indiában is rengeteg lesz belőlük. Egy dologgal azonban nem számoltam, Indiában volt még egy kategória: a végtelenül szegény ember.
Olyan emberi nyomorúságot láttam, hogy sokszor már arra sem vitt rá a lélek, hogy fotót készítsek erről. Persze, a gyerekek vidámak voltak.
Egyébként a riksások nagyon nehéz munkát végeznek az indiai forgalomban, ahol mindenki ugyanazon az úton közlekedik: a kamionok, a teherautók, a nagybuszok, a kisbuszok, a motorkerékpárok, a motoros és kerékpáros riksások, a gyalogosok, a portékájukat a legkülönfélébb tákolmányokon maguk után húzó árusok, a szent tehenek, a tevék, az elefántok…
A kerékpáros riksások az égvilágon mindent szállítanak.
A kerékpáros riksákkal gyakran közlekedtem, két érv szólt mellettük. Az első: jóval olcsóbbak voltak a motoros riksánál. A második: a motoros riksások mindig kavartak, megpróbáltak átvágni, a kerékpárosok nem beszéltek angolul, csak az árakat tudták, és ha megmutattam, hogy mennyi pénzt szánok az útra (többet, mint amennyit az indiaiak adtak nekik, akik ráadásul, többen is felkapaszkodtak), örömmel jelezték, hogy rendben van.
Én is tudtam, jó fuvar vagyok nekik, és ha például szóltam, hogy álljunk meg, mert fotózni akarok, a többletköltséget is tisztességesen elrendeztem velük. Egész indiai kalandozásom alatt gördülékenyen ment ez a dolog.
De azért India egyes tekintetben még a középkorban maradt.
A hinduizmus a kereszténység és az iszlám után a harmadik legnépesebb vallási formáció; a világon körülbelül egymilliárd ember világnézetét képezi. Legszentebb állatuk a tehén, neve Gomátá, a tehénanya. Úgy tartják, hogy az összes isten székhelye. Testének minden részét más-más istenség lakja.
Vallási tiszteletük csaknem négyezer évre, az árjákig vezethető vissza. Mahatma Gandhi szerint a tehén jelképezi ember és természet egységét. A tehénen keresztül valósul meg az ember egysége s egyenlősége minden más élőlénnyel.
Mindezen gondolatok bekerültek az indiai alkotmányba is, amely szerint az államnak gondoskodnia kell a tenyészetek megőrzéséről, fejlesztéséről és meg kell tiltania a tehenek levágását.
Ezen gondolatok közepette megérkeztem a buszállomásra.
Aztán legközelebb Jaipurban döntöttem úgy, hogy a Majmok Templomába megyek, ami szintén a város szélén volt. A templomról még írok, szarvasmarha- és majomürülék tengeren keresztül voltam kénytelen átvágni magam.
Megnéztem a templomot és a Jaipurt övező országút felé vettem az irányt. A mocsok és a színek egyértelműen elárulták, mely országban is járok én.
És ekkor a semmi közepén feltűnt egy bevásárlóközpont. Indiában semmin nem lepődik meg az ember….
Belülről bárhol lehetett volna a világban.
Aztán kívülről a kamionok rögtön jelezték, hogy Indiában vagyok.
Meg a kosz, a mocsok is jelezte. A nyugati világ turistáinak egy része annyira nem bírja ezt elviselni, hogy első indiai útja alkalmával megfogadja, a háta közepére nem kívánja többé ezt az országot, csak egyszer érjen haza.
Akad, akit nem zavar a kosz, és a legnagyobb nyugalomban olvasgat az út mentén.
Indiában az égvilágon mindent árulnak az utak mentén. Egy alapvető szabály azonban van: utcai árusnál vásárolni csak óvatosan és kajálni sohasem szabad, csakis étteremben.
Az indiai higiénés viszonyok miatt például az első három-négy, Indiában töltött napomon csak tűzforró vegetáriánus leveseket ettem, utána viszont már mindent kipróbáltam az előbb említett főszabály tiszteletben tartása mellett, miszerint Indiában az utcán enni szigorúan tilos.
Visszatértem olcsó, a város peremén lévő szállásomra, amely napi kétezer forintba került. Fehér embert a környéken nem láttam, a gyerekek minden nap nagy nevetések közepette bámultak meg.
