vasárnap, 13 január 2019 21:18

Vietnám, Hué: az ősi császárváros, a Parfüm-folyó és az eső

Írta:

Közép-Vietnám ősi császárvárosába, Huéba, az esős évszak kellős közepén érkeztem meg. Ilyenkor ott vigasztalhatatlanul, huszonnégy órában esik az eső. Ezt tudtam előre, de nem lehetett másképp szervezni, útba esett. Észak-Vietnámban, Hanoiban, a Halong-öbölben kezdtem a Leszálló Sárkány országával történő ismerkedést, utazásom stratégiai célja pedig Dél-Vietnám, valamint a Mekong-deltája volt (ahol nem mellékesen, már napsütés és meleg várt), ám ennek folytán Közép-Vietnám és Hué útba esett, és olyan apróság miatt, mint az eső, nem akartam kihagyni.

Mindezen éghajlati különbség nem meglepő, hiszen Vietnám észak-déli irányú kiterjedése óriási, az északon lévő kínai-vietnámi határtól az ország legdélebbi csücskéig több mint 1600 kilométer, ebbe pedig jócskán belefér a változatosság.

A vietnámi császárok városát mindenképpen szerettem volna látni, úgy voltam vele, bevállalom az esőt, két napom lesz Huéban, de kitűnő az esőköpenyem, megeszek napi három forró vietnámi levest, sok jó ételt, hiszen azt mondják, Hué Vietnám gasztronómiai fővárosa.

És majd sok helyi sört iszom, a vietnámi sörök kitűnőek, és Bohumil Hrabal egyik könyvében olvastam, hogy a cseh sörgyári kocsisok sörrel fűtötték magukat télen. Aztán majd Dél-Vietnámban kifekszem a napra, a ruháimat kimosatom, és minden megszárad a melegben. Készen állt a kétnapos terv.

A repülőgép Vietnám fővárosából, Hanoiból indult Huéba. Hanoiról itt már írtam, majd még megteszem, feledhetetlen napokat töltöttem itt.

Meglepett a Vietnám Airlines légiflottájának korszerűsége, az egész repülőtéren vadonatúj gépeket lehetett látni, háromévesnél egy sem volt több. Az ember hajlamos lenne igazságtalanul azt gondolni, hogy lestrapált szovjet Aeroflott gépekkel mennek a dolgok, ám óriási hiba, buta sztereotípia lenne - a legmodernebb Boeing és Airbus gépek alkották a légitársaság flottáját.

Megérkeztem Hué repülőterére és esett. Megkerestem a szállodát. Folyamatosan esett. Felmentem a szálloda tetejére. Esett.

Hu, 6880

De nem bántam. Legalább nem lesz tömeg a városban, a császári palotában. Az első kis vendéglőnél megálltam, forró vietnámi tésztaleves, majd sör. Tulajdonképpen kitűnően éreztem magam.

Hué neve vietnámi nyelven harmóniát jelent. A város folyójának neve pedig Parfüm-folyó, vietnámi nyelven Sông Hương or Hương Giang.

Hué 1802 és 1945 között, a Nguyễn dinasztia uralkodása alatt volt az ország politikai és kulturális fővárosa. Ez alatt 13 császár uralkodott és építette, szépítette a palotakomplexumot, pagodák, templomok, síremlékek, pavilonok, szobrok épültek.

Hu, 6932

Hu, 6897

Hu, 6913

Persze voltak gondok az önállósággal, hiszen császár ide vagy oda, 1859-ben megérkeztek a franciák, és ország lényegében 1885-re a Francia Indokina része lett. A császárok megmaradtak, de hatalmuk névlegessé vált, a francia hadsereg parancsolt.

Az utolsó császár 1945-ben mondott le, pontosan ekkor mondatták le a kommunisták Ho Si Minh vezetésével. 1947-ben kitört a vietnámi-francia háború, amely 1954-ben vietnámi győzelemmel zárult Dien Bien Phu közelében. A vietnámiaknak ekkor már szovjet Katyusáik is voltak, azzal lőtték a megdöbbent francia csapatokat.

Majd jöttek az amerikaiak és a világtörténelmi jelentőségű eseményeket jól ismerjük, a tökös vietnámiak őket is legyőzték. Sőt, emlékszem gyermekkoromból, hogy szüleimmel együtt milyen izgalommal néztük 1979-ben a híreket, amikor Kína le akarta rohanni az országot, de a harcedzett vietnámi sereg őket is legyőzte. És közben még arra is jutott erejük, hogy megdöntsék a szomszédos Kambodzsa népirtó Pol Pot-rezsimjét.

Az amerikaiak ellen folytatott szabadságharc egyik legvéresebb ütközete Huéban zajlott, a Citadelláért. Álltam az építmény előtt és felidéztem, amit előzetesen már elolvastam róla.

Hu, 6948

A Citadella lényegében a császárok lakóhelyét védte, bástyákkal, sáncokkal, közel hétméteres falakkal. A falakon belül volt a Bíbor Tiltott Város, ugye, ez nem teljesen ismeretlen konstrukció, pontosan így volt ez Pekingben is, a kínaiak Tiltott Városában.

Hu, 6898

A franciák és az amerikaiak ellen folytatott függetlenségi háborúkban a bombák rettenetes károkat okoztak, egész épületrészek semmisültek meg. És miként az ókor egyik csodája, az alexandriai könyvtár, úgy Huéban is porrá égett a páratlan császári könyvtár.

Hu, 6899

A Citadellát tíz kilométernyi hosszú vastag fal öleli körbe, tíz kapun közelíthető meg a központi tér. A Középső Kaput csak a császárok és családtagjaik használhatták.

Hu, 6936

Hu, 6954

Gondosan meghatározták, hogy melyik kapun léphetnek be a mandarinok és melyiken a katonák és a lovak.

Hu, 6957

Hu, 6901

Hu, 6908

Az amerikai bombázók demokratikus barbársága folytán a Citadella eredeti kétszáz épületéből mintegy húsz maradt meg, azt hiszem, ehhez egyszerűen nincs mit hozzáfűzni.

Hué épületei 1993 óta a világörökség részei.

Hu, 6906

Hu, 6905

Hu, 6918

Hu, 6911

Hu, 6958

Akármennyire is esett, kimentem a Co Ha kertbe, a császárok kertjébe. A medencék már túlcsordultak a sok víztől, de hosszan gyönyörködtem az árkok, sáncok, növények látványában.

Hu, 6920

Hu, 6924

Hu, 6951

Visszamentem az épületbe, nézegettem a halakat bámuló esernyős turistákat, majd egy harang vonta magár a figyelmem.

Hu, 6946

Hu, 6937 

Tartottam magam a magammal kötött előzetes megállapodáshoz, ebben az időben forró leves és sör, így ahogy kijöttem a Citadella területéről, haladéktalanul betértem egy kisvendéglőbe, majd nyakamba vettem a várost.

Mindent érdekesnek találtam, még a benzinkútnál tankoló helyieket is. Egész Vietnámban mindenki motorral közlekedik, ez a meghatározó közlekedési eszköz.

Hu, 6862

A boltokban gyönyörködtem a vietnámi ingekben, ám túl kicsik voltak. Ekkor odajött az egyik tulajdonos és felajánlotta, méretet vesznek, és másnapra elkészítik az ingeket. Hihetetlen, másnapra öt, méretre szabott vietnámi inget kaptam kézhez.

Esténként stílszerűen Sommerset Maugham „Eső” című novelláját olvasgattam angolul a dohos, nedves szállodai falak között.

Elutazásom előtt még lementem a Parfüm-folyóra, és csináltam egy búcsúfotót az esőben ázó sárkányfejes hajókról.

Hu, 6883

Megjelent: 4413 alkalommal

Kapcsolódó elemek