szerda, 04 július 2012 22:54

Vietnámi „magánszállodánk” Phan Thiet-ben

Írta:

Nem tudom okait, de a vietnami tengerparton, vagy, ha úgy tetszik, a dél-kínai tenger vietnami részén olyan szállodát fogtunk ki, ahol csak mi voltunk, ketten, a feleségemmel. Pár nap után érkezett egy vietnámi család, később egy csoport. A szálloda tökéletes volt, és napi háromezer forintba került. A személyzet körbeugrált bennünket. A szobánk egyik ajtaja a teraszra és a tengerpart felé vezető gyalogútra, a másik az udvari medencékre nyílt. Phan Thiet volt a hely neve, a szállodát Anh Doungnak hívták.

Nem tudom már pontosan ki javasolta, hogy olyan vietnámi tengerparti területre menjünk, amely még nem nagyon ismert a turisták előtt, bár itt-ott már hallani róla.Nha Trang, Mui Ne jó nevű üdülőrégiók központjai, felkapottak, népszerűek is, ám mi valami mást akartunk. Kissé megviselve érkeztünk ide, mert pár napot az ország középső részében lévő ősi császárvárosban, Huéban töltöttünk, erről külön riportban számolok be, mert egészen kivételes módon nem ellenőriztük le előzetesen az időjárást; erre természetesen Huéban, Közép-Vietnámban napokon keresztül szakadt az eső.

Átfázva szálltunk fel a Vietnam Airlines kifogástalan állapotú, kifogástalan szolgáltatású, Ho Chi Minh Citybe tartó gépére, itt még mindig átfázva buszra szálltunk, és 170 kilométer után elérkeztünk Phan Thietbe. Innen a szálloda még húsz kilométerre volt, ám a taxiállomást nem sikerült kideríteni a helyiektől, végül egy, a családjával éppen rokonlátogatáson lévő, vietnámi származású, ám gyerekkora óta Los Angelesben élő férfi segített. Húsz kilométert taxiztunk a vadregényes vietnámi tengerpartra.

Mediterrán stílus

Azt hittem, dzsungelt látok, pálmafákat, egzotikus, buja részeket, ám mediterrán stílusú tájakon jártunk, sokszor volt olyan érzésem, mintha Görögországban, vagy Cipruson autókáznánk. A szálloda egykor szakszervezeti üdülő lehetett, amit szépen felújítottak, ám több ezres könyvtára árulkodó, ilyen szolgáltatással még nem találkoztunk semmilyen szálláshelyen. Hasonlóképp árulkodó a választék, mert felölelte az elmúlt száz év kommunista irodalmát, beleértve a nyugat-európai kommunista írókat is, bőségesen akadtak angol és francia kiadások. További árulkodó jel, az egyenruhás biztonsági emberek, akiknek igen katonás hangulatuk volt, ám természetesen rendkívül kedvesek, később kiderült, mi vagyunk az egyetlen vendégek. És nem csupán itt, hanem végig a mintegy három-négy kilométer hosszan elterülő partszakaszon, pedig mindenütt új építésű szállodák, hotelek sorakoztak.

A szezon előtt jártunk pár hónappal, pár nap múlva érkezett az egyik szomszédos hotelbe egy vietnámi család, majd később egy csoport, de nyugodtan élvezhettük a „magánszálloda” minden előnyét. Bennünket ugrált körül az egész személyzet, egyedül voltunk a pompás tengerparton, ahol a decemberi, nagy hullámok miatt valóban nem lehetett fürdeni, majd talán februárban, márciusban. Mindenesetre meleg szél fújt, és a Huéban nyirkossá, penészessé vált összes úti cókmókunkat sikerült kimosni, kiszellőztetni, illatossá varázsolni.

Egyedül a nagy víz mellett

A tengerpart hatalmas volt, hosszú, és néptelen, ettől függetlenül mindennap takarították. Mentem napfelkeltét, naplementét fotózni, de fürdeni egyikünknek sem volt kedve, csak decembert írtunk, az északi féltekén jártunk. Sőt, amikor a feleségem legyalogolt a tengerpartig, messziről olyan kicsinek tűnt a hatalmas, néptelen víz mellett, hogy ösztönösen elindultam utána. Egyedül voltunk a sárgás-zöldes habokkal, de egyedül voltunk a medence melletti bárban, ami reggel étkezőként üzemelt, és azt hoztak az út túloldalán lévő hatalmas étteremből, amit az ember rendelt, és minden reggel felírtunk magunknak, a pincérek legnagyobb örömére, néhány új vietnámi szót. Angolul sokszor a legegyszerűbb kifejezést sem értik, de végtelenül kedvesek, borravalót nem hajlandóak elfogadni.

Mindenesetre nagyon tetszett Phan Thiet, nem megyek sehová, mondogattam a feleségemnek, aki viszont éppen el volt foglalva, mert egy kis, zöld gekkót fedezett fel a szobában, ezért ő ajtótól két méterre lévő medence felé menekült, a gekkó a másik irányba, a terasz felé - nem lehetett eldönteni, ki van jobban megijedve a másiktól. A gyíkocskákat itt nagy becsben tartják, nem azért mert mókásan szaladgálnak a falakon, hanem mert elpusztítják a rovarokat, a férgeket.

A fejedelmi ellátásért átszámítva napi háromezer forintot fizettünk, bőséges a reggeli, az internet ingyenes (mindenhol, az egész országban ezt tapasztaljuk!), a bia hanoi, azaz, hanoi sör pedig a világon talán a legolcsóbb jó minőségű, komlóból készült nedű, Hanoiban ittam korsóját huszonöt forintért is, itt „elmerészeltek” kérni érte nyolcvan-kilencven forintot is. A karácsonyi vacsoránk kétezer-háromszáz forintba került, úgynevezett „forró fazék” volt a neve, amely lényege, hogy előtted készül az asztalon, a kicsiny gázrezsón, amelyen egy nagy fazék, három különálló rekesszel, azokban többféle, rotyogó alaplé, amely lehet csípős, vagy másmilyen, és abba dobálják végtelen bőségben a halat, a rákot, a csirkehúst, a zöldséget, a tésztát... Vacsora után egy órát sétálni kellett a szálloda parkjában, pukkadásig jóllaktam, a feleségem velem ellentétben nem volt mértéktelen. A szálloda parkjában ismerősek voltak a szobrok, aztán rájöttem, honnan, persze, szakszervezeti, munkásmozgalmi hatás, láttam ilyet eleget Magyarországon SZOT-üdülőkben.

Mindenütt tévésorozatok

A kedvenc szórakozásommá a környéken való sétálgatás vált. Már a második nap, amikor felfedező utakra indultam, vagy indultunk minden motoros messziről integetett: mi voltunk a környék európai vendégei. Bárhová beült az ember, azonnal odajöttek és kérdezősködtek, odahozták a gyereket, megmutatták az idegennek. Kivéve, ha délutánonként elkezdődtek a szappanoperák, mert azokat a vietnámiak imádják.

Mindenütt, a legutolsó kalyibában is ott volt a parabolaantenna, és elmélyült áhítattal bámulták a képernyőt. Ha kezdődött a sorozat, a szállodában is megállt az élet, recepciós, pincér, takarító, biztonsági őr, teljes átéléssel figyelték az aktuális részt, nem is volt szívünk ilyenkor zavarni őket, annyira együtt éltek a szereplőkkel, inkább mi is leültünk közéjük, és néztük a naiv, szentimentális történeteket.

Megjelent: 3004 alkalommal