dravuczpeter.hu

Annyira vágytam a Gangesz-partjára és Varanasi városába, hogy miután hajnali háromkor megérkeztem Delhi Indira Gandhi nevét viselő nemzetközi repülőterére, egyből átbuszoztam a belföldi légijáratokat kiszolgáló terminálra, és reggel kilenckor már útban is voltam a hinduk legszentebb helyére (régebbi nevén Benares, hindu neve Kashi, vagyis a Fény). Minden hindu vágya, hogy életében egyszer elzarándokolhasson ebbe a városba, amelyet szerintük egyetlen apróság különböztet meg a Föld összes más településétől: Varanasi már a Világ teremtése előtt is létezett.

2014 novemberében Csehországba utaztam, emléktúrát tettem a száz éve született író, Bohumil Hrabal tiszteletére. Megjártam szülővárosát, Nymburkot, sokat sétálgattam, kocsmáztam Prága Liben kerületében, ahol évtizedekig élt, és végül nagyokat gyalogoltam a kerskói erdőben, az író az itt lévő faházába húzódott vissza a prágai tavasz leverése után. Eredetileg azt ígértem, a riportban lesznek Hrabal-idézetek is, ám végül úgy döntöttem, ahogy eddig, kizárólag saját szöveggel dolgozom.

A dimbes-dombos területre épült portugál főváros régi, kicsiny villamosai mindenhová képesek felkapaszkodni, sokszor éppen csak beférnek a keskeny, meredek lisszaboni utcácskákba, szinte súrolják az ablakpárkányokat, a falakat; a kapukból, ajtókból kilépő lakók pedig máris a villamossíneken találják magukat. A leghíresebb a 28-as villamos, az útvonala is nagyon jó, átmegy felsővároson, alsóvároson, modern negyeden, régi mór negyeden, híres tereket, kilátókat érint.

A dalt először egy mexikói távolsági buszon hallottam, Mexikóban bevett szokás, hogy zenészek szállnak fel a buszokra és pár megálló erejéig szórakoztatják az utasokat. A dalt sokáig kerestem, majd a káprázatosan kék Karib-tenger partján, Tulum városkája egyik vendéglőjében, a legnagyobb elképedésemre váratlanul rázendített a zenekar. Tulum azóta is az egyik kedvenc mexikói városom, a régi maja neve Zama, azaz Napkelte. A dal címe pedig: La Perfídia. Egy boleró, és miközben írok, ezt hallgatom. Leginkább a Los Panchos feldolgozásában szeretem. Tulum különlegessége, hogy a rendszerint a dzsungelekben épült maja városokkal ellentétben, a tengerparton található, az ötven kilométerre lévő Coba, hajdanvolt maja központ kikötőjeként szolgált.

Stockholm tizennégy kisebb-nagyobb szigetre épült, ott, ahol a Mälaren-tó a Balti-tengerrel találkozik, az édes és a sós víz eltérő kék színe okán ez a találkozás sok helyen jól is látható. A szigeteket, öblöket több mint félszáz híd köti össze, rengeteg a park, a zöld terület, a belvárosban emberek sokasága sportol, piknikezik, hajókázik, kajakozik. Dugó nincs, sok a villamos, az alagút, tiszta a levegő. Látnivalóból sincs hiány, ez a város nem szenvedett a világháborúktól, itt minden szépen megmaradt, jókat lehet bolyongani az óvárosban, a gondozott zöld szigeteken, a közel száz múzeumban, amelyek között olyanok vannak, mint Európa egyik leglátogatottabbja, a Vasa-múzeum, vagy az ABBA-múzeum. Stockholmban legjobban mégis a svéd lányok tetszettek.

A norvég fjord olyan élmény, mint egy egyiptomi, vagy egy maja piramis. Mint Angkor, vagy a borneói őserdő. Egyedülálló, mint Budapest panorámája, mint a végtelen jászladányi határ. Hasonlóképp a norvég vízesések is feledhetetlenek. Sok kép szerepel a riportban, magukért beszélnek. Mindehhez norvég úriemberek melankolikus zenéjét ajánlom, ők az A-ha, a javallott számuk a Stay On These Roads, jó az eredeti is, de nekem a 2011-es változat is nagyon tetszik, Oslo, Spektrumban. Morten, Magne és Pål sem lett fiatalabb, de nagyon jók, még mindig. Mint a norvég fjord.

Bár a szlogen szerint Laosz az egymillió elefánt országa, ennyi elefánt sohasem volt az országban, hiszen egyetlen csorda számára is igen nagy terület, élőhely szükségeltetik. Ám a boldogabb elefántidőkben ormányosok tízezrei közlekedtek a dzsungelben, a hegyekben, a Mekong partján. A hegyekben nem elírás, az elefántról nem is gondolná az ember, de aztán megtapasztalja, hogy milyen meredek helyeken képes felmenni, leereszkedni.

Tokió éjszakai életéhez foghatót még nem láttam, nem mondom, hogy jobb, mint például Bangkok, vagy Kuala Lumpur, azok is nagyon rendben vannak, de a város, és egyébként maga Japán is egyedülálló, különleges, még az ázsiai országokhoz képest is. Tokióban komplett buli negyedek vannak (Roppongi, Shinjuku, Shibuya, Harajuku, Ikebukuro), a legkülönfélébb szórakozóhelyek, klubok, kocsmák, pubok, kávézók, mozik, színházak, karaoké-helyek ezrei, sztriptíz-, gésa-, hostess-, host- és meleg-bárok, masszás szalonok, vörös lámpás városrészek, show műsorok, pornó boltok, játéktermek, pacsinkó-szalonok és akkor még ott van az utca. Hajnalonként már csak annyi erőm maradt, hogy bevágódtam egy taxiba és a sofőrnek odaadtam a szálloda prospektusát. Minden esetben a legrövidebb úton, a hivatalosan érvényben lévő árért érkeztünk meg, és sűrű hajlongások közepette nyitották ki a taxi ajtaját.

Törökország a hatodik legkedveltebb turisztikai célpont a világon, csak Franciaország, az Egyesült Államok, Kína, Spanyolország és Olaszország fogad több turistát. Csodálatos eredmény, büszkék lehetnek rá a török rokonok (legalábbis ők bennünket a legnyugatibb török törzsnek tartanak). Bár Isztambul, Anatólia vagy Kappadókia is nagy élmény, azt hiszem, leginkább a földközi-tengeri régiót, a több száz kilométer hosszan elnyúló török déli tengerpartot kedvelem, mégpedig a bőséges választéka miatt. Ha valaki csak pihenni szeretne egy luxusszállodában? Megteheti. Ha valaki mást az ókori romok, vagy az iszlám kultúra, netán a vásárlás, a városnézés, a búvárkodás, a gyerekes programok, a világtól félreeső helyen lévő kis falvak érdeklik, avagy csak jókat enne-inna? Szintén szabad a vásár.

Anamur a török Riviéra keleti végétől, Alanyától is még száznegyven kilométerrel keletebbre helyezkedik el, a külföldi turisták egyáltalán nem ismerik, a török turisták még csak-csak, igaz, ők is jobbára az előváros, Anamur-Iskele pár szállodájáig és a város körül lévő műemlékekig jutnak el, magában a városban lényegében nincs turizmus. Holott a város környékén található a világ egyik legjobb állapotban lévő keresztes lovagvára, a Mamure Kalesi, a föníciaiak alapította, egykoron virágzó Anamuryum romjai, és a Viharok Hegye, amely tetején az örmény fejedelmek fellegvárának romjai állnak. A városban tehát nincs turizmus, ezért bármerre mentem, mindenütt megnéztek és sokan előre köszöntek a pálmafákban, banánligetekben, egzotikus virágokban gazdag, békés, nyugodt településen.