dravuczpeter.hu

 Észtország fővárosa, Tallinn rendkívül felkapott a turisták körében, ezért napközben, Európa egyik legszebb és leginkább épen maradt gótikus óvárosában egymás sarkát tapossák az emberek. Mindezek okán érdemes korán, vagy későn várost nézni, amikor a turistacsoportok még a reggelijüket, vagy már a vacsorájukat fogyasztják szállodájukban. A kései időpontnál csak arra kellett figyelnem, mivel Tallin külvárosában szálltam meg, hogy éjfél körül elérjem a Suur-Paala felé tartó utolsó 2-es villamost, egyébként fizethetem a drága taxit.

Riga mindig is a Baltikum egyik fővárosa, sőt, Európa nagyon fontos kereskedővárosa volt, akár a német kereskedők, akár a lengyel-litván uralkodók, vagy a svéd királyok, akár az orosz cárok kezében volt a város feletti hatalom. A kereskedelem évszázadokon keresztül garantálta a gazdagságot, Riga óvárosa éppen ezért szenzációsan jól néz ki, és az ember az utcák, a házak láttán csak kapkodja a fejét a különböző lett, német, litván, lengyel, orosz múltat magába foglaló történetek nyomán, a fekete macska fenekétől kezdve a feketefejes házig.

A litvánok mindig is kereszteket állítottak a litván Golgotán, a Keresztek-dombján. A kommunisták a kereszteket kirángatták, megtörtént, hogy a dombot munkagépekkel letarolták. A litvánok a dombot visszaépítették, a kereszteket újra állították. Mert mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Ma egymillió kereszt áll újra a Kryžių kalnas dombján.

Hivatalos tanulmányúton voltam Törökországban, ám a kötelező programok mellett voltak szabadnapok is, hogy kicsit kószálhassak a meseszép dél-törökországi partokon, gyönyörködhessek Földközi-tengerben. Bár többször voltam Alanya impozáns fellegvárában, de mindig határidőhöz kötve, most viszont annyi időm volt rá, amennyit jónak láttam.

Amikor először jártam Törökországban (és bizony az nem mostanában volt), mindenképpen szerettem volna elmenni Pamukkaléba, ahol évezredek során a gyógyvíz alakította ki, formálta az egyedülálló fehér mészkőteraszokat. De akkor még a török idegenforgalom nem volt olyan profi, mint manapság és a helyi iroda mikrobuszára hiába vártam hajnalban. Majd kiderült, a hunyó egy köpcös kis török emberke volt, aki egyszerűen elaludt. Pár évvel később persze eljutottam Pamukkaléba.

A Père-Lachaise a világ talán leghíresebb temetője, és elképesztő, hogy ki mindenki nyugszik itt, a teljesség igénye nélkül: Balzac, Delacroix, Apollinaire, Edith Piaf, Jim Morrison, Rossini, Sarah Bernhardt, Chopin, Gilbert Becaud, Moliere, La Fontaine, Marcel Proust, Oscar Wilde, Modigliani, Henry Salvador, Héloise és Abélard. Körülbelül egymillió ember nyughelye és az viszont bizonyos, hogy a Père-Lachaise a világ leglátogatottabb sírkertje, évente százezrek zarándokolnak el ide.

Az hiszem, nem is lehet kérdés, hogy miután megérkeztem Jerevánba, miért siettem azonmód Ecsmiadzinba, az örmény Vatikánban (és még nem is sejtettem, milyen kedvesen fogadnak majd magyar vendégként). A központi katedrálisban ugyanis – amely a világ első keresztény temploma – megtalálható Noé bárkájának és Krisztus keresztjének egy darabja, valamint az a lándzsa, amivel a római katona oldalba szúrta a keresztfán lévő, már kiszenvedett Megváltót.

Látva a végeredményt, hihetetlennek tűnik, hogy Babilon városkapuját, az Istár-kaput tenyérnyi, vagy még kisebb mázas cserépdarabokból rekonstruálták német régészek. Igaz, a munka is évtizedekig tartott. A csoda Berlinben, a Pergamon Múzeumban található és nekem több óra kellett, míg végre eltudtam szakadni látványától.

1845-től kezdődően rettenetes dolgok történtek Írországban, a több mint nyolcmilliós lakosság legeslegfontosabb táplálékát, a burgonyát megtámadta egy gombafajta. A termés már a földben undorító, fekete, rothadó masszává változott. Az elkövetkezendő években mintegy kétmillió ember halt éhen, vagy az éhezés miatt fellépő betegségekben, és ugyanennyi ember vándorolt ki. Erre a borzasztó történelmi eseményre emlékeztet Dublin városában, a Liffey-folyó partján álló szoborkompozíció.

Eleve nagy örömmel töltött el, hogy újra, immár másodízben megláthatom a kambodzsai fővárost, de amikor kimentem az olcsó, napi kétezer forintba kerülő, negyedik emeleti szobácska kicsiny erkélyére, a Phnom Penh legszebb épületeire, a Királyi Palotára és a Kambodzsai Nemzeti Múzeumra nyíló pazar kilátás kapcsán boldogan arra gondoltam, ilyen csak Ázsiában van, ennyi pénzért. Legalább félórát gyönyörködtem az épületek formáiban, színeiben, majd észbe kaptam, hogy dolgoznom kellene.