Dr. Drávucz Péter

Dr. Drávucz Péter

Ez az oldal Drávucz Péter magyar újságíró személyes honlapja. A felnőtt úti életemet (a szocialista országokban töltött gyerekkori élmények után) 1990-ben kezdtem meg, egyéves párizsi tanulmányaimmal. 1994 óta jelennek meg külföldi és hazai úti riportjaim a magyar médiában, az ezeknek helyet adó napilapok, hetilapok, magazinok, folyóiratok, internetes portálok, turisztikai szaklapok számát felsorolni sem tudom. A dravuczpeter.hu mellett az alkotói szabadság miatt döntöttem, az itt megjelenő riportokat jókedvemből és mindenféle külső korlát nélkül írom. Bár igyekszem gazdag tartalmat, számos információt is nyújtani, a szépirodalmi igénnyel megírt úti riportok középpontjában szerény személyem van, és a bemutatott világot rajtam, az életemen, utazásaimon keresztül ismerheti meg az olvasó.

Nyugalomra vágytam, elegem volt mindenkiből. A Föld egyik utolsó gyarmata, Belize fővárosa, Belize City kimerítő volt, mindenütt totál betépett és kiszámíthatatlan raszták (tiszta Jamaica), akik folyamatosan jöttek oda hozzám a szédültségeikkel. A csirkebusszal eljutottam Placenciáig, Belize legdélebbi városáig. Innen nem volt tovább, csak a guatemalai őserdő. Nem bántam. Hetente egyszer ment egy hajó, minden pénteken, Hondurasba, San Pedro Sullába, a világ jelenleg legveszélyesebb városába, két-három éve a lakosság számarányához képest itt van a legtöbb gyilkosság. Megvettem a hajójegyet, úgy gondoltam, régóta halott nagyszüleim eddig is vigyáztak rám. Belize és Placencia viszont érthetetlenül drága volt. Csak a vodkának, a vagdalt húsnak és a marihuánának volt józan ára.

vasárnap, 19 január 2014 08:54

Albánia és élet minősége

Albániáról, az albán életszínvonalról többször hallani lekezelő megjegyzéseket. Ezekkel óvatosan bánnék, mert az emberi élet minősége összetett dolog. Az albánok például nagyon egészséges ételeket esznek, itt a kenyér az kenyér, a hús friss, a birkát helyben vágják, a paradicsomnak paradicsom íze van, egyetlen nyugati gyorsétterem-láncot nem láttam az országban. Mindig van idejük beszélgetni, beülni, kiülni valahová, sokszor családostul, barátságosak, érdeklődők, és az élet mindenképpen nyugodtabb, mint nálunk. Az ország nyugati, tengerparti részén mediterrán a klíma, októberben is fürdenek a habokban, tél igazán csak a magashegységeikben van. Talán kevesebb pénzük van, ám kevesebb felesleges dologra is költenek. Természetesen, önmagáért beszél, hogy a 3,2 milliós Albánia lakosságából sokszázezer ember külföldön dolgozik, és a német utazási irodák szlogenje pár éve így szólt: nyaraljon Albániában, az autója már úgy is ott van. Mindenesetre, már az első napokban megkedveltem az országot.

Ha van valami, amiben albánok, bolgárok, görögök és szerbek egyetértenek, akkor az a következő: Macedónia nem tekinthető országnak, lakossága nem nevezhető önálló nemzetnek. A macedónok viszont az ókori makedónok és Nagy Sándor leszármazottainak tartják magukat. Az egymástól zavartalan messzeségben lévő álláspontok következtében mindenki végezheti a dolgát, a szomszédok beszólogatnak, a macedónok építik történelmüket. Sétálgatok Skopje utcáin, a Vardar-folyó partján új épületek magasodnak, a belvárost pár év alatt akkora munkával hozták létre, amely elvégzéséhez rendszerint emberöltők kellenek. Mindenfelé minisztériumok, templomok, múzeumok, színházak, diadalívek, gyaloghidak, emlékművek, szobrok, akad köztük teljesen modern, és akad, amelyet egy-egy történelmi építészeti stílusnak megfelelően alakítottak ki például bizáncivá, vagy klasszicistává.

szerda, 18 szeptember 2013 19:08

Acapulcó strandja

Nagyon szomorú képeket közöl a BBC és a Reuters a mexikói Acapulcóról, a Manuel nevű trópusi vihar óriási pusztítást végzett, földcsuszamlások zárták el a várost a külvilágtól, helikopterekkel viszik az élelmiszert, szállítják el a turistákat, a strandokon szemét, törmelék, elpusztult állatok, a Reuters egyik képén például egy elpusztult disznó fekszik a homokban. Pedig Acapulcó strandja az egyik legjobb, amit valaha ismertem, a homok és a víz minősége, a hullámok nagysága, ereje tökéletes. Pontosabban, nem csupán egy strandról beszélünk, hiszen a több mint tíz kilométer hosszan elnyúló acapulcói öbölben több tucatnyi található, akad, amelyik zajosabb, más családosok számára ideális, a harmadik a jó éttermek kedvelőit várja, a negyedik a sportosabbakat, és akad olyan, ahonnét a naplemente kihagyhatatlan.

csütörtök, 12 szeptember 2013 06:34

Sydney, halpiac

Ausztrália nem olcsó ország, londoni árszínvonalakra számítottam, ám Londonhoz, Angliához képest húsz-harminc százalékkal drágább minden. Ennek okán Sydney halpiaca is drága (természetesen nekünk, mert a helyieknek azért az egyik legolcsóbb étkezési lehetőség), igaz, nem elviselhetetlenül drága. Persze, Borneón egy, azaz 1 kiló homár átszámítva ezernyolcszáz forint, de ez nyilván egy másik történet. Sydney halpiaca mellett mégis szól két érv, az egyik: kitűnő bulihely, egész évben nyitva van, csak december 24.-én zárnak be. Ennek fényében nem meglepő, hogy évente körülbelül 15 millió kilogramm halat és tengeri herkentyűt adnak el. A másik érv: az áru gyönyörű, nem is tudom, hogy ilyen szép osztrigákat, kagylókat, tarisznyarákokat, királyrákokat, polipokat, homárokat, lazacokat, tintahalakat láttam-e valahol, pedig lehetőségeimhez képest a tengeri herkentyűs dolgoknak minden földrészen utána járok.

A szumátrai Lake Toba helyén hetvenötezer évvel ezelőtt az emberiség történetének legpusztítóbb vulkánja tört ki. A vulkán nagyságát jelzi, hogy az olyan „átlagvulkánokhoz” képest, mint például a Vezúv, vagy a Mount Saint Helens (amelyek azért hatalmas pusztítást végeztek), kétezerszer több köbkilométernyi anyagot lövellt ki magából. Ázsia nagy részén több méter magasan állt a hamuréteg, és a vulkanikus telek egyes elméletek szerint néhány ezerre csökkentették az akkor élt emberek számát. A kráter helyén jelenleg száz kilométer hosszú, harminc kilométer széles, egyes helyeken akár ötszáz méter mély tó van, közepén a vulkán kürtőjének megszilárdult anyagából képződött sziget, Samosir. A szigeten és a tó partján lévő kicsiny falvakban a batak törzs leszármazottjai élnek, a levegőben mindenütt a szegfűszeges indonéz cigaretta, a kretek illata terjeng, és a fényképezőgéppel is nyugodtan lehet dolgozni.

szombat, 09 március 2013 10:16

Az Alhambra

A rendkívüli épületegyüttesről szóló úti riportban segítségül hívom Senor Rafael Hierro Calleja csodálatos könyvét, mely könyvet fia, Senor Ignacio ajánlotta szerény személyem figyelmébe Granada városában. E könyv alapján a riportban egészen híven elmondjuk, hogy az emberi kéz oly szépet alkotott, melyről a nyelvészetben jeleskedők is nehezen beszélhetnek, és a búskomor olvasó is mosolyra fakad, a derűs még jobban felvidul, az elmés pedig bámulja az emberi elme találékonyságát, míg a tanult kénytelen azt magasztalni. Csak az Isten áldása el ne hagyja az embereket.

csütörtök, 21 február 2013 23:12

Ázsiai lányok

Többen kértek fotókat szép, egzotikus hölgyekről. Értettem. Ha erőt veszek lustaságomon, lesznek további részek is. Most 13 ázsiai hölgy fotója következik.

A salvadori halászfalucskára véletlenül találtunk rá, még Mexikóban mesélt róla az egyik szállásadónk, amikor arról faggattuk, hol találunk valami turistamentes helyet, melyet a kutya sem ismer. Los Cobanos, vágta rá egyből. Ezt az eldugott halászfalucskát ő is csupán azért ismerte, mert bár Mexikóban élt, a jóval olcsóbb Salvadorba járt rendszeresen fogorvoshoz. Los Cobanosba nem igazán jutnak el európaiak, és olyan attrakciónak számítottunk, hogy megérkezésünk estéjén a gyerekek tűzijátékot rendeztek tiszteletünkre, fogalmam sem volt, mi ez a kinti égiháború, alsónadrágban rohantam ki a tengerparton bérelt egyszerű kis apartmanból.

hétfő, 28 január 2013 17:22

Az egyiptomi piramisok

2013. egy szép májusi hajnalán fél hatkor indultam Kairó központjából, a Tahrir tér melletti kis panzióból, a metró már járt, egészen a Gíza nevű metróállomásig utaztam. A három gízai piramis innen még tíz kilométerre volt, de rengeteg kis iránybusz haladt arra, az ember csak felpattant a helyiek közé. Leszállás után még egy kilométert kellett gyalogolni, de reggel hét előtt már annál a bejáratnál voltam, ahol az egyiptomi kiszolgáló személyzetet (árusok, tevések, lovasok, idegenvezetők, jegyszedők stb.) engedik be, igaz, őket is csak nyolc órától. A legkorábbi turistabuszok délelőtt tíz körül érnek a piramisokhoz, más útvonalon, az egyiptomi személyzet ezért egyszerűen nem értette, mit keresek ott, hogyan kerültem oda. Még kávéztak, a tevéket, a lovakat etették, készültek ők is a napra.