dravuczpeter.hu

Sokáig fotóztam az Osum-folyót átívelő hídról Berat városát, majd amikor úgy éreztem, hogy az adott pillanatban jobb képet már nem tudok készíteni, városnézésre indultam, hiszen egy mondás szerint, aki nem látta Beratot, az nem látta Albániát. Ezt a múzeumvárost még a legvadabb kommunista évek alatt is békén hagyták, nem változtatták paneldzsungellé. Ráadásul a burek egész Albániában itt volt a legjobb.

Lappföldre hivatalos úton jutottam el, a Finn Turisztikai Hivatal meghívásának köszönhetően. Az utazás szerencsétlenül kezdődött, mert már az első este a szálloda előcsarnokában kicsúszott a kezemből a fényképezőgépem és használhatatlanná vált. Szomorúan üzemeltem be a szintén nálam lévő, második számú fényképezőgépemet. Ám a havas tájak, fenyőerdők, a rénszarvas-, kutya- és motoros szánok, a lapp sámánok varázslásai, a csodálatos lazac steakek hamarosan megvigasztaltak.

Az Itaipu hatalmas gátján vagyok, éppenséggel a paraguayi oldalon. A világ második legnagyobb vízierőműve Paraguay és Brazília határán található. Bár építése mérnöki csúcsteljesítmény, a munkálatok megkezdésének legnagyobb akadálya mégis egy olyan, a 19. században vívott, példátlanul véres háború volt, amely során Paraguay egymilliós lakosságából csak kétszázezren maradtak életben. A túlélőkből is mindösszesen 28 ezer volt a felnőtt férfi, így a hatóságok kényszerűségből eltűrték az úgynevezett szabad szerelem intézményét.

A guatemalai Tikal talán a leghatalmasabb város volt, amelyet a 5. és 9. század között virágkorát élő maja civilizáció létre hozott. Majd bekövetkezett a katasztrófa, a rettenetes, emberöltőkig tartó aszály, a maja városok egymással harcoltak a vízért. A 10. században a népesség elhagyta saját területeit, a városok, piramisok, paloták, templomok ezer évig az őserdő zöldjébe süllyedtek. Ma kutatók és turisták látogatják őket, a csodálatos maja piramisokra is fel lehet mászni, persze, ha az ember tériszonyos jászsági gyerek, akkor kis híján ott pusztulhat.

Hiába van ragyogó napsütés a grúz fővárosban, Tbilisziben, a 2200 méter magasan lévő, hétszáz éves gergeti Szentháromság-templomnál az ember csak kapkodja a levegőt a Kaukázusból lezúduló viharos szélben. Ráadásul a látvány szél nélkül is lélegzetelállító, a magasban az ötezer méter magas Kazbek-hegy felügyeli a Grúzia kincseinek elrejtésére is szolgáló templomot, lent a mélyben apró falvacskák.

Európában egyetlen olyan hely van, ahol szabadon élnek majmok, a híres gibraltári sziklán. Egy mondás szerint pedig az angol uralom addig tart, amíg Gibraltáron majmok élnek, így nem véletlen, amikor már csak pár majom lézengett az 1940-es években, maga Winston Churchill rendelte el a berber makákók betelepítését. Akik azóta is remekül vannak, a turistákat pedig hasznos élelemforrásnak tekintik.

Szerény berlini szállásomon egy szép májusi reggelen úgy határoztam, hogy az aznapi program csakis a híres tévétorony lehet, tizenegy éves koromban láttam először és utoljára. Felejthetetlen élmény volt, a mai napig emlékszem rá, egyébként a szüleimmel nyaraltunk az NDK-ban, egy vasutas üdülőben. És a torony nem változott, belülről sem, minden berendezés új, de úgy gyártották le és úgy néz ki, ahogy a kelet-német államban anno. Nagyon jó ötletnek tartottam és tartom.

Ebben a riportban nem csupán a mai Berlinről írok, hanem régi írásaimból is szemezgetve, több mint húsz évet fogok át. Fiatal újságíróként a kilencvenes években több alkalommal is járhattam Berlinben. Kézenfekvő és hálás téma volt, hogy a fal leomlását követően miként építik újjá az egyesített német fővárost. A példátlan beruházásokról számos riportom jelent meg a magyar sajtóban. Majd úgy alakult, hosszú ideig nem jártam Berlinben, az új város pedig időközben felépült.