Belize (3)

Belize Közép-Amerika egyetlen angol nyelvű országa, gyerekkoromban 1981-ig zöld színnel jelölték a térképeken, vagyis, akkor még gyarmati státuszban volt. Pedig még karib-tengeri léptékkel mérve is gyönyörű kék vize, fehér homokos partjai, szigetei vannak. Álltam Belize City kikötőjében, és vártam az induló kis hajóra, amely az egyik legszebb szigetre, Caye Caulkerre ment, amely mellett a világ második legnagyobb korallzátonya található és akkor még a többiről még nem is beszéltünk.
Nyugalomra vágytam, elegem volt mindenkiből. A Föld egyik utolsó gyarmata, Belize fővárosa, Belize City kimerítő volt, mindenütt totál betépett és kiszámíthatatlan raszták (tiszta Jamaica), akik folyamatosan jöttek oda hozzám a szédültségeikkel. A csirkebusszal eljutottam Placenciáig, Belize legdélebbi városáig. Innen nem volt tovább, csak a guatemalai őserdő. Nem bántam. Hetente egyszer ment egy hajó, minden pénteken, Hondurasba, San Pedro Sullába, a világ jelenleg legveszélyesebb városába, két-három éve a lakosság számarányához képest itt van a legtöbb gyilkosság. Megvettem a hajójegyet, úgy gondoltam, régóta halott nagyszüleim eddig is vigyáztak rám. Belize és Placencia viszont érthetetlenül drága volt. Csak a vodkának, a vagdalt húsnak…
Mexikó és Belize határán álltunk, Chetumal városának buszpályaudvarán, még a mexikói oldalon. Majd megérkezett egy fekete srác egy régi, kiszuperált amerikai iskolásbusszal, és közölte, az adott belize-i busztársaságot két nappal korábban a kormány megszüntette. A kitűnő üzletember ennél a cégnél dolgozott sofőrként, és tisztában volt azzal, hogy a Mexikó felől érkezők mit sem tudnak a történtekről, csak el akarnak majd jutni valahogy Belize City-be.