Libanon (3)

Amikor láttam a médiában az atombombára emlékeztető lökéshullámokat, automatikusan elkezdtem írni emlékeimet a kikötőről. Többször voltam Libanonban és mindig Ciprusról, hajóval érkeztem, értelemszerűen a kikötőbe. A hajón éjszaka lehetett aludni, nem kellett városi szállásra költeni, hajnalban a hajóról gyönyörködhettem Bejrút panorámájában, reggelenként pedig kezdődhetett a városnézés. Az ember éjszaka visszatért a kikötőbe, a hajó pár nap múlva visszament Ciprusra. Így a kikötőt imádtam, otthonosan mozogtam benne, szeretettel néztem a hatalmas forgalmát, konténereit, a gabonasilót, amelyekről most annyit írnak. Fogalmam sem volt, hogy egyszer megszakad a szív, mert lesz valami, ami végérvényesen elveszik.
„Rá sem bírok nézni a kártyára, rá sem bírok nézni a süteményre!” Állunk egy bejrúti édességüzlet előtt, kérdően tekintek Rulára, a középkorú libanoni hölgyre. Elmosolyodik: „Nem gyógyult szerencsejáték függő vagyok, csak a polgárháború során esténként nem volt más szórakozásunk. Otthon kártyáztunk és süteményt ettünk. Kimenni az utcára nem volt tanácsos.”
vasárnap, 29 január 2012 19:04

Libanon, a bibliai Kánaán

Hajnali öt óra, állunk az utasszállító hajó korlátjánál, az erősödő fényben kirajzolódnak Libanon magaslatai, majd feltűnik a csodálatos metropolis, Bejrút. Az utasszállító hajó puhán simul a dokkhoz, sietősen csomagolunk, és szinte sürgetjük a libanoni katonákat – elnézően mosolyognak -, minél előbb végezzünk a formaságokkal és egyébként is, hol lehet buszra pattanni, merre is a taxiállomás?