dravuczpeter.hu

Jól tudtam, hogy a malajziai Langkawi szigetére az esős évszak kellős közepén érkezem, de semmiképp sem változtattam volna a gondosan megtervezett ausztrál-indonéz-maláj körutamon. Sőt, tervem is volt az esővel, magánéleti problémák miatt akkoriban a lelkemben is esett, így arra gondoltam, remek összhangba kerülök a külső környezetemmel. Ráadásul ez a maláj eső meleg, trópusi, két zuhé között a nap is kisüt, így sok forró ázsiai levessel abszolút megoldhatónak tűnt a dolog. A második naptól a földszinti apartmanom teraszán megjelent egy tarka cica, aki rájött, hogy finom falatokat kaphat tőlem, így később le sem lehetett vakarni.

Miként külföldi útjaim során szoktam, már hajnalban talpon voltam és elindultam megtekinteni a világ egyik leglátványosabb függőhídját, a Langkawi Sky Bridge-t. Tudtam, ehhez a világ egyik leghosszabb útvonallal bíró felvonójára kell felszállnom, amely a maláj dzsungel felett halad. A csodás panorámára számítottam, a világhírű híd látványára is, ám a kora reggel még gőzölgő dzsungel, a zöld útvesztő, a fehér vízesések látványára nem, így a szavam is elakadt. El is határoztam, ez az őserdő megérdemel egy külön riportot.

Borneóba három dolog miatt utaztam el: az őserdőért, az orángutánokért és az olcsó tengeri herkentyűkért. Az orángután-lesről itt írtam riportot a www.dravuczpeter.hu oldalon, most jöjjön az őserdő és a herkentyűk, utóbbiak kapcsán csak annyit, a borneói piacon egy kiló homár átszámítva ezernyolcszáz forint volt. Ezt a kedvencemet szántam a túra végére jutalom gyanánt, a borneói őserdőben ugyanis legkevesebb 95 százalékos volt a páratartalom, nem beszélve a terepviszonyokról, szóval nem lehetett lötyögni.

A Cameron-felföld központi városa, Tanah Rata első pillantásra akár Európában is lehetne. Mindenhol fenyőerdők, gondozott parkok, patakok, a hőmérséklet húsz fok, nincs az elképesztő maláj páratartalom (nem is csoda, ezerötszáz méter magasan vagyunk a tengerszint felett). Ám ha alaposabban megfigyeljük a parkokban sétáló maláj, kínai, indiai családokat, a trópusi virágokat, pillangókat, a fenyőerdők élőlényeinek egzotikus hangjait, egyértelmű, nem lehetünk az öreg kontinensen. A sétálók között meglepően sok az indiai, ennek oka, hogy a Cameron-felföld (Cameron Highland) hatalmas teaültetvényein közel százötven éve a britek által Indiából idehozott munkások és azok leszármazottjai dolgoztak és dolgoznak. A teacserjék millióin túl eperültetvények, méhészetek, virágkertészetek…

Az orángután neve malájul erdei embert jelent és egyes borneói törzseknél a férfiak bátorságpróbájának számított, egy legyőzzenek egy kifejlett példányt. Ma már ilyen veszély nem fenyegeti őket, ellenben a fakitermelés és az erdőtüzek igen. A világon még Szumátrán él mintegy három-ötezer orángután, Borneón tizenötezerre becsülik számukat. Természetesen, nekem is legfőbb vágyam volt szabadon élő orángutánokat látni.

A feleségem már többször látta, mint én, Malajzia büszkeségét, a mérnöki kreativitás jelképét, az iszlám művészet ékét, vagyis a Petronas-ikertornyokat. Nem tudom, ebben volt a szerepe annak, hogy a 450 méter magas építészeti csoda Kuala Lumpur Arany Háromszög negyede mellett, a bevásárlóközpontok, a plázák, az éttermek, kávézók és más érdekfeszítő épületek negyede mellett emelkedik az ég felé. (Elárulom: természetesen volt.)