A La Boca-negyed hajdanán Buenos Aires szegénynegyede volt, túlnyomórészt nincstelen olasz és spanyol bevándorlók telepedtek le itt. Nagy házakra, lakásokra nem tellett, ezért az ingatlanok jellemzően kicsik, vagy az egyemeletes házakba is rengeteg kisebb lakást alakítottak ki.
Az építőanyagra sem volt túl sok pénz, így, ha a tégla elfogyott, az emberek jobbhíján hulladékanyagokat használtak, fémet, fát, faroslemez, hullámlemezt.
A házakat kifestésének módja, pontosabban a festék beszerzésének szűkös lehetőségei azonban az elkövetkező száz évre meghatározták a La Boca jövőjét. Komolyan.
Az történt ugyanis, hogy nem csupán rendes építőanyagra nem volt sokszor pénz, hanem a festéket sem. A La Boca lakói közül sokan dolgoztak a közeli kikötőben és a hajókat karbantartották, így például időnként újra festették azokat.
Ami festék megmaradt, a hajótulajdonosok odaadták a munkásoknak. Ám csak a maradékot, ami általában nem is volt elég egy ház, lakás teljes kifestésére. Ezért a házak falai, ablakai, ajtajai más és más színűek lettek.
Így alakult ki a rikító színkavalkád, amely viszont tetszett az arra járóknak, a városba érkezőknek, Buenos Aires tehetősebb vállalkozói pedig úgy gondolták, maradjon csak ez a színorgia, sőt, akkor a lakásokban legyenek kávézók, éttermek, boltok, legyen ez egy turista negyed.
Sokan azt mondják, napjainkra túlságosan is turistás lett, de nekem tetszett a La Boca forgataga.
Tetszett a főutca, a Caminito bőséges kínálata, legyen szó tangótáncosokról, árusokról, az épületek teraszain lévő szobrokról, kiállítótermekről, utcai festőkről, a turisták minden igényét próbálják kielégíteni.
Sőt, a La Bocának van még egy funkciója, ideszervezik a tüntetéseket, legyen szó bármiről, tüntessen bárki, azt ebben a negyedben teszi, vagy legfeljebb még az elnöki palota előtti téren.
Az is megtörtént, hogy az itt lakók nemes egyszerűséggel kikiáltották a La Boca Köztársaságot. Igen rövid életű volt, az akkori argentin hatóság egy-két nap alatt leverte a lázadást.
Fentebb említettem a tangótáncosokat, hát a tangó állítólag itt született meg, a La Bocában. Ezt nem tudom megerősíteni, hiszen a tangó kezdeteiről nagyon kevés a lejegyzett anyag, nincs kotta, hallás útján terjedt.
A La Boca-ban ettem egy steaket, tapasztalt újságíró kollégám évekkel korábban mesélte nekem, hogy az argentin szarvasmarha húsa külön műfaj, nem szabad kihagyni, ha erre jár az ember.
Mi a titka az argentin steaknek? Azargentin szarvasmarha egész évben friss füvet tud legelni, a húsuk speciálisan lesz faggyús, utóbbi a húsrostok közé rakódik és ettől lesz a hús jellegzetesen porhanyós, ízes, zamatos.
Utána készítettem Ferenc pápával és Maradonával képet, olyat, hogy jacaranda fa is legyen rajta.
Az „isteni Diegót”, akit 2000-ben a 20. század legjobb focistájának választottak 1980-ban igazolta le a Boca Juniors, amely a kontinens egyik legjobb csapata, 1981-ben bajnokok lettek, Maradona pedig gólkirály.
A stadion neve hivatalosan Estadio Alberto J. Armando, de mindenki csak La Bombonerának, azaz Csokoládés Doboznak hívja. Azt hittem, a busz megáll a stadionnál, de összekevertem a járatokat, ez elkanyarodott, ennek okán csak a busz ablakából tudtam képet készíteni a Csokoládés Dobozról.
De nem bántam. Az első Buenos Aires-i állomásom remekül sikerült.