Egyrészt olyan érzésünk van, mint amikor gyerekkorunkban Erdélybe utaztunk a szüleinkkel, a magyar-román határon sorban állás, fegyveres katonák, miközben a várakozók soraiban nyugtalanító hírek keringenek arról, hogy ha bepecsételik az izraeli vízumot, avagy belépésre jogosító jelet, akkor több arab ország automatikusan, kapásból nem fogad, lehet menni, cserélni az útlevelet. Az egyiptomiaknál egy órás, fárasztó győzködés után sikerül elintézni, hogy egy külön betétlap kerüljön az útlevélbe. Ám a másik oldalon az első percekben kiderül, hiábavalónak volt a fáradozás, a szép és állig felfegyverzett fiatal katonalányok ellentmondást nem tűrően pecsételnek. Némi kárpótlás, hogy az izraeli vámszabad boltok választéka kitűnő, például olyan parfüm kínálatuk van, mint az elegáns londoni vagy párizsi szaküzleteknek.
Ha tudni akar az igazi sós vízről
Haladhatunk tovább, Eilat városa dereng a hajnali szürkületben, ez a rész Izrael kijárata a Vörös-tengerre. A „túloldalon”, az Akabai-öböl keleti oldalán értelemszerűen Akaba város már Jordániának biztosítja ugyanezt a vörös-tengeri kijáratot. Ezt a régiót országtól függetlenül nagyon szeretik a turisták, jók a strandok, színvonalasak a szállodák, a búvárok egy része pedig meggyőződéssel vallja, ilyen színes, varázslatos tengeri állat- és növényvilág a világon sehol másutt nem található, mint ebben a híres, a Mózest és népét üldöző fáraót és népét erőteljesen „megtréfáló” „fáraógyilkos” sós víztömegben.
Aztán hamarosan kiderül, hol is kezdődik a sós víz, megállunk a Holt-tengernél. Eddig nagyon jól jöttünk, a sivatagi utakat alaposan megépítették, a rendkívüli körülményekre olykor emlékeztetnek az út mentén feltűnő, kilőtt és évtizedek óta sorsára hagyott harckocsik. Habtestünket megáztatjuk a tengerszint alatt négyszáz méterre elhelyezkedő Holt-tengerben, amelynek sótartalma tízszerese a többi tengerének, foghatnák is a horgászok naphosszat a botjukat, nem akadna horogra egy apró halacska sem.
A szépségipar és a gyógyászat azonban felfedezte a víz csodálatos hatásait, pontosabban már Kleopátra, egyiptomi királynő, az ókor meghatározó divatdiktátora is hamar kiderítette, a felhalmozódott ásványi anyagok sokasága ránctalanít, hidratál, fiatalít, „logikusan” következett mindebből, hogy palotát építtetett magának a Holt-tenger partján. Ennek nyomát nem láttuk, ellenben voltak a kopár tájból kimagasló, bizalomgerjesztő kinézetű szállodák, amelyek vendégei ízületi gyulladásaikat, reumájukat, pikkelysömörüket gyógyítják a körülbelül Balaton nagyságú „tengerben”.
A huszonöt-harmincszázalékos sótartalom miatt egyébként nem érdemes belenyalni a vízbe, viszont képtelenség elsüllyedni, így hamarosan lebegő lengyelek, oroszok, és két magyar derítik fel a reggeli napsütésben unatkozó, izraeli úszómestereket. Hamarosan kiderül, ők bizony tudják, hogy miért kell figyelni a turistákat, a megszokottól eltérő jelenségek annyira megzavarják az egyik orosz útitársnőnket, hogy elveszti egyensúlyát, folyamatosan bele akar bukni a vízbe, amitől pánikba esik, e sorok szerény szerzője menti meg az életét (kis túlzással), nehogy már lemaradjon egy ilyen ügy miatt három világvallás szent városáról, Jeruzsálemről.
Az Olajfák-hegyén
A négyezer éves város kapcsán a „mindentudó” turisták azt szokták mondogatni, „hát, semmi látványos, sokkal többre számítottunk, ez csupán egy átlagos közel-keleti nagyváros.” Most is elhangzanak mellettünk ilyen mondatok, mosolyogva hallgatunk az Olajfák hegyén, Jézus mennybemenetelének, és nagyon fontos beszédeinek a helyén. Kicsit lejjebb az idegenvezetők a Getsemáne-kert helyét is valószínűsítik, itt szállt meg többnyire Jézus, itt árulta el Júdás. Utóbbi árulásában egyébként nem vagyunk biztosak, az egyik lengyel útitársunk szerint Jézus kérte erre őt, másképp, hogyan válthatta volna meg az embereket? Az Olajfák hegyéről nyíló panorámához talán csak a Dávid-toronyból látható látvány fogható, és hogy a szálak még jobban összefussanak, Dávid király is nagyon fontos döntésekről határozott e hegyen. E gondolatokból szamaras bácsika billent ki, nagyon szeretné, ha lefényképezném, úgy is teszek, hadd keressen egy kis pénzt.
Lassan ereszkedünk a város felé. Jeruzsálem (héberül Ír Hasalom) jelentése: a Béke Városa. A zsidó vallás szerint Isten itt teremtette meg Ádámot, ölte meg Káin Ábelt, és tette próbára az Úr Ábrahámot, hogy képes-e feláldozni fiát, Izsákot. Itt épült az Első Templom, Salamon királyé, amelyet a babilóniaiak uralkodója, Nabukodonozor romboltatott le Kr.e. 587-ben. Majd megépült a Második Templom, ezt Heródes templomaként emlegetik, s amelyet a Kr. u. első században romboltak le a római légiók. A templom egyes darabjai megtalálhatók Rómában, Titus császár diadalívében. A két templomból egyetlen fal maradt – sokan már bizonyára kitalálták -, ez a Siratófal, vagy a nyugati fal, ahogy ezt itt hallani, mindenesetre a zsidó vallás egyik legfontosabb helyszíne. Úgy tartják, a Harmadok Templom is ezen a helyen fog felépülni, mégpedig a Messiás eljövetelekor és „az már örökké fog tartani.”
Zsidóságnak, kereszténységnek szent városa nem különben szent az iszlám számára is - a harmadik, Mekka és Medina után. A Templom-hegy szikláján – erre épült a Sziklatemplom és az al-Aksza mecset – szállt fel lován az égbe Mohamed próféta, a muzulmánok egyébként kezdetben még nem Mekka, hanem Jeruzsálem felé fordulva imádkoztak.
Az Olajfák-hegyéről az is jól látható, hogy a város panorámáját a Sziklatemplom aranykupolája uralja - a Templomhegy másik épülete az al-Aksza mecset -, az arany és alumínium ötvözetéből készült remekművet Korán-idézetekkel ékesítették. Ereszkedünk tovább, a legtöbb nevezetességnek helyt adó Óváros felé tartunk, a három részből álló város még az arab Kelet-Jeruzsálemből és a zsidó Nyugat-Jeruzsálemből tevődik össze. Az Óvárost fal veszi körül, amelyet viszont ottomán törökök szultánja építtetett a XVI. században, Nagy Szulejmán ide is eljutott, akárcsak - sajnálatos módon - a mohácsi csatatérre.
Az Óváros
Katonák, biztonságiak őrzik gondosan a Siratófal környékét, fémdetektoros kapun át lehet bejutni, a táskákat átvizsgálják. Az Első és Második Templomból egyedüliként ez a fal maradt meg – igaz, most nyáron felröppent a hír, talán megtalálták Heródes-templomának eddig elpusztultnak hitt egyes részeit – ötven méter hosszú, húsz méter széles. Hatalmas kőtömbök egymásra rakva, ahogy jobban megnézegetem, olybá tűnik, nincs is köztük kötőanyag. Valaki említette korábban, az egyes tömbök az ötven-hatvan, sőt, a száz tonnát is elérik, apró porszemként felnézve, könnyen hihető.
Ez a fal a zsidóság zarándokhelye, ahol bármely zsidó, a nap bármely országában imádkozhat, külön a nők, külön a férfiak. A fal repedéseibe kis cédulákat, kéréseket tesznek. Franciaországból érkezett zsidó bácsikával elegyedünk szóba, nagyon boldog, mondja, hogy láthatja a sok, békésen imádkozó embert. Jómagam eközben lelkesen fotózom a téren, a Siratófaltól párszáz méterre rendszeresen elvonuló katonákat, ám reakciójukból hamar rájövök, dőreség ilyet tenni. Maradnak – riporter lennék – az ortodox zsidó emberek, lehetőleg úgy, hogy mobiltelefonon beszélnek éppen valakivel. Franciaországból érkezett bácsika mindezen nagyokat kacarászik, majd elmondja, Nyugat-Jeruzsálemben szállt meg, nyüzsgő, forgalmas, modern metropolis.
A Szent Sír Bazilika
A rómaiak szándékai ellenére, a Kr. u. negyedik századtól kezdve, Jeruzsálem fokozatosan a kereszténység zarándokhelyévé vált. Például, Jézus sírja fölé Hadrianus római császár pogány szentélyt emeltetett, amit utólag erősen köszön néki a Vatikán, hiszen éppen ezzel – miként egy jól dolgozó közjegyző - hitelesítette a helyet, hogy valóban ez az, erről van szó.
A Szent Sír Bazilika a Koponyák-hegyén, a Golgota sziklájára épült, ahol Jézust megfeszítették, és itt volt a sírfülke, ahol a testét elhelyezték. A Golgota jelentése héberül koponya, a hagyomány szerint itt temették el Ádám ősapánk koponyáját, s innen az elnevezés. A mai Szent Sír Bazilika ugyanakkor jóval később, a keresztes lovagok idejében épült, 1149-ben, az épületet a mintegy öt méter magas sziklára alapították, arra konstruálták.
A Golgotára Jézus a Via Dolorosa-n keresztül ment fel, hátán a kereszttel, ez mintegy fél kilométeres út, itt található a Fájdalom Útja stációinak többsége. A stációk állomásainál kereskedők próbálnak meg üzletet kötni a világ minden tájáról érkezett turistacsapatokkal, a reakció vegyes. Akad, aki könnybe lábadt szemmel – ilyenek például a mi lengyeljeink -, áhítatosan, csendesen halad a bazilika felé, és akadnak „jellemgyenge” útitársak, akik miként a Szentendrén a külföldi, a folyamatos lelki presszió hatására megtörik a túlnyomórészt giccses „ajándéktárgyaktól”.
Az utolsó stációkat, köztük Jézus halálát a kereszten, a sírba tételt, és az élő Jézus kikélését a sírból, már a Szent Sír Bazila épületében jelzik a XXI. századi zarándokok számára. Azon az érzésen pedig sem az árusok, sem a tömeg, a villogó vakuk, sem a giccses ajándékok nem tudnak úrrá lenni, amikor az ember meglátja azt a vörös, hosszúkás kőlapot, amelyre a hagyomány szerint Jézus keresztről levett testét helyezték. Az emberek térdre borulnak, és simogatják, csókolgatják, egy híradófelvétel ugrik be, nem különben cselekedett a nagy lengyel pápa, II. János Pál is jeruzsálemi látogatásakor.
Betlehem, a Születés temploma
A következő állomásunk már a palesztin részen, Betlehemben lesz, a Születés templomához indulunk. Ha eddig próbáltuk megkerülni, hogy a szent helyeket felkereső zarándokutunkban csak a múlttal foglalkozzunk, most garantáltan nem sikerül. Izrael és Ciszjordánia között hatalmas biztonsági fal szeli ketté a tájat, hosszú időn keresztül pöfög az autóbusz, jól hallom, ahogy szláv útitársaink Berlinről és a falról beszélgetnek egymás között, majd mindenki hallgat. Arra gondolok, a hivatalos statisztikák szerint az izraeli biztonsági kerítés felépítése óta kilencven százalékkal csökkent a terrorista támadások száma, ahogy lassan átgurulunk a másik oldalra, a falra festett grafittikből láthatjuk a palesztinok véleményét, hatalmas oroszlán marcangol egy fehér, vérző madarat, amelyre a rövid angol felirat így szól: a terrorista madár.
Betlehemben az is azonnal látható, hogy jóval alacsonyabb az életszínvonal, mint Izraelben. A boltok nagy része ki sem nyitott, kétségbeesett palesztin árusok próbálnak meg üzletelni azon rövid idő alatt, míg a buszból kiszálló turisták és zarándokok eljutnak a templomig. Ráadásul, most esik az eső, és mindenki meggyorsította lépteit, velünk futnak az árusok.
E szomorú intermezzók után érkezünk meg a Születés templomába, ahonnét lépcső vezet le a Születés barlangjába, hol Jézus született. A barlangban ezüstcsillagot simogatnak és csókolgatnak az emberek, ahogy közelebb jutok, el tudom olvasni a latin nyelvű feliratot: „Hic de Virgine Maria Jesus Christus natus est”, vagyis, „Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától”.
A világ egyik legrégibb működő, keresztény temploma minden korban csodálatos módon menekült meg a pusztítástól, és az épülettel lényegében egybeépült a Szent Katalin templomban pápák tarthatják a karácsonyi istentiszteleteket napjainkban is. A hely kicsinysége miatt csak nagyon kevesen férnek be, tízezreknek csak kint, a Jászol-téren és környékén jut hely. Pirkadatkor a zarándokok visszatérnek Jeruzsálembe, ahol a Feltámadás templomában ünneplik Jézus születését, majd a nagymisére már a Szent Sír Bazilikában kerül sor – meséli az idegenvezető. Csendben hallgat mindenki a barlangban, és nézi a betlehemi lámpák fényét, a fényt, amely innen indult el.