Akkor most kérdezhetnénk, hogy is volt az a vacsora? Hát a piacon szereztem jávorszarvas kolbászt, és bár minden szarvast nagyra becsülök, legyen az jávor-, rén-, vagy miként a mi magyar erdőinkben a gímszarvas, a jávorszarvas kolbászt jóízűen megettem.
Vérszomjas tekintettel bálna szalámit is vásároltam. Mindez a régi kikötőben történt, a Bryggenen, a német rakparton.
Boldogan néztem a tengeri herkentyűket, füstölt, sózott halakat, jól mutattak a világörökséghez tartozó régi házak, az egykor itt élt német kereskedőik házaival és a kikötő vizén ringó hajókkal a háttérben.
Bergen egy fontos Hanza-város volt, 1070-ben alapították, és rövid időn belül Európa egyik legfontosabb kereskedelmi központja lett.
Évszázadokon keresztül tartott a sikertörténete, északról jött a hal, a fa, délről a gabona, a bor, a kontinens minden nációja kereskedett itt, német hivatalnok telepek épültek, raktárak százai, a hajók jöttek, mentek, aki elég rátermett volt, itt pénzt kereshetett, vagyonra tehetett szert.
Bergen 1314-ig a középkori Norvégia fővárosa is volt, itt koronázták a királyokat, és abból sem származott különösebb hátránya, amikor Oslo lett a központ.
A jelentősége csak a Hanza-városok fénykorának végével csökkent, de ennek is olyan okai voltak, mint Amerika felfedezése, a világkereskedelem súlypontjának áttevődése, Bergentől függetlenül Velence történelme is tudna ezekről a változásokról mesélni.
Aztán Velencét és Bergent ilyen elmélkedések közepette, azt hiszem, képben is sikerült összekötnöm, Bergenben is találtam cölöpökre épült hangulatot.
A német kereskedők külön városrészben éltek, amelyben állítólag több mint kétezer hivatalnok dolgozott, és egy bizonyos szolgálati idő letelte után többségük visszatért Németországba.
Úgy olvastam, hogy összesen 61 ház maradt fent ebből a korszakból, mert akármennyire is vigyáztak a tűzgyújtással, például ezekben a Hanza-házakban nem lehetett tűzet gyújtani, kizárólag egy központi épületben, azért néha megtörtént a baj, és a faházak egy része ennek martalékául esett.
Mindenesetre a Hanza-városok úgynevezett elszámoló házai közül egyedül a bergeni maradt fent. Ajándékboltok, múzeumok, műtermek, sörözők, éttermek, éjszakai klubbok találhatóak bennük.
És ha már az éjszakai klubboknál vagyunk, ki ne érezné magát időmilliomosnak, amikor vacsora után egy szép nyári estén elindul felderíteni Norvégia egyik legszebbnek mondott városát, és még este tizenegykor is világosban lehet
A vacsorát nem kell éttermi értelemben érteni (sikerült három, é betűvel kezdődó szavat leírni, hurrá), az alábbi képen is látható, hogy az utcai hotdog húsz norvég korona, azaz, közel hétszáz forint. El lehet képzelni, hogy a részarvas és bálna szalámi megterhelte a magyar utazó skandináv országokban igen szűkös költségvetését.
Egy gombóc fagyi egyébként ezer forint volt, természetesen nem vettem, és a kisfiammal is majd csak akkor jövök ide vissza, amikor elég nagy lesz annak megértéséhez, hogy valamire nincs fölösleges pénz.
Nagy lelkesedéssel dolgoztam a fehér bergeni éjszakában, igyekeztem minél különlegesebb képeket készíteni, ha már erre vetett a jószerencsém.
A szakirodalom szerint az északi félgömbön nyári (júniusi) napforduló előtti és utáni néhány hét alatt a napnyugták igen késői, a napkelték pedig igen korai órákra esnek az északi vidékeken. Ez persze nem volt meglepetés, de a látványra, a hangulatra nem lehetett teljesen felkészülni.
A magasabb, 60. szélességi fok felett a Nap sehol sem süllyed 6 foknál mélyebben a látóhatár alá, ezért a nappali világosság nem oszlik el egészen, így ez idő alatt még éjszaka sem teljes a sötétség; ezeket a világos éjjeleket nevezzük fehér éjszakának.
Lassan a tengerbe hanyatlott a nap, felemelő látványban volt részem.
Bergen tényleg nekem való hely volt, ráadásul Norvégia egyetemi városaként rengeteg fiatal sétálgatott az utcákon, vagy üldögélt a sörözőkben, éttermekben. A végén egy éjszakai klubban kötöttem ki, valamikor hajnali kettőkor még a hangulatos kis szálloda ablakából készítettem egy utolsó képet a félelmetes bergeni sötétségről.
Kora reggel újrakezdtem Bergen felderítését. Hiszen már hajnalban jók voltak a fények, sajnáltam az időt alvásra. Felébredéskor vettem észre a szállodában, hogy gondosan odakészítették az esernyőt a fogasra. Hát persze, hiszen Bergen az esernyők városa is.
A szakirodalom szerint Bergen azért az esernyők városa, mert évente átlagosan 213 nap esik csapadék. 2007. január 21-én új rekordot regisztráltak, amikor 84 egymást követő napon keresztül esett, a korábbi rekord 59 nap volt 1975-ből. Az átlagos éves csapadékmennyiség 2250 mm.
De ki bánja az esőt, ha ilyen bájos utcácskákon sétálgathat?
Egészen véletlenül beleakadtam egy zenekari próbába is. Hát persze, gyúlt világosság az agyamban az esernyőhöz hasonlatosan, Bergen nem csak a Hanza-házak, az esernyők városa, a fjordok kapuja, hiszen ideális kiindulópont e norvég világcsodák megtekintéséhez, hanem Edvard Hagerup Grieg (Bergen, 1843. június 15. – Bergen, 1907. szeptember 4.) norvég zeneszerző és zongoraművész városa is.
Grieg Liszt Ferenc mély tisztelője volt, és 1870-ben, Rómában sikerült is találkoznia a mesterrel. Liszt további komponálásra biztatta Grieget, akiről nagyon jó véleménye volt.
A következő, búcsúzó képek is arról tanúskodnak, hogy Bergen tökéletes célpont minden utazónak.
Csak azért nem maradtam hosszabb ideig, mert vártak az újabb fjordok, vízesések, egyet már pár nappal korábban megnéztem, arról itt írtam korábban. Ez viszont már a legesleges legutolsó kép, amit Bergenben készítettem.
